Szöveg Bodnár Zalán
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
A brazíliai Belo Horizonte nem neves búcsújáró helye a keresztényeknek, pedig a város több valóságos csoda tanúja is volt már: a 2014-es világbajnokságon itt, az Estadio Mineiraóban szenvedett máig felfoghatatlan, 7–1-es vereséget a házigazda brazil válogatott a németek elleni elődöntőben, amit Mineirazóként becéznek az 1950-es sokk, az Uruguay ellen elveszített vb-döntő, a szintén a helyszínre utaló Maracanazo mintájára. Ám ugyanebben a városban (de persze még a régi stadionban, az Estadio Independenciában) játszották az 1950-es vb-n az Anglia–Egyesült Államok csoportmeccset is, amely talán még hihetetlenebb sztori, lévén, hogy az akkor már húsz éve íródó vb-történelem addigi legnagyobb meglepetését hozta: az amatőr amerikai csapat 1:0-ra legyőzte a sportág őshazájából érkező rettegett ellenfelét, amely először szánta rá magát, hogy „leereszkedjen” a többi futballnemzet közé és részt vegyen a vb-n.
Az ezredforduló óta igencsak felfutóban van a „soccer” a tengerentúlon, így nem meglepő, hogy 2005-ben az amcsik filmre vitték ezt a megragadó történetet, A foci hőskora címmel. (Ami persze eléggé megtévesztő, hiszen egyrészt az eredeti cím úgy szól, hogy Életük meccse, ami jóval kifejezőbb, másrészt Európában az ötvenes évek már inkább az arany-, mintsem a hőskora volt a futballnak.) Az amerikai sport története egyébként bővelkedik a hasonló sztorikban, hiába no, csatába indulni az amerikai himnusz hangjaira, viselni a csillagos-sávos mezt, Amerikát képviselni mindig extra lelki erőt ad. (Csoda a jégen címmel kerültek filmvászonra például 2004-ben az 1980-as, Lake Placid-i téli olimpia hős hazai jégkorongozói, akik főiskolásként a Szovjetunió verhetetlennek hitt csapatát győzték le.)
David Anspaugh alkotásából aztán kiderül, hogy sokkal inkább volt ez olasz és német győzelem, mint amerikai. Mivel szervezett keretek között nem létezett a futball Amerikában 1950-ben, a válogatott úgy állt össze, hogy a vb előtt néhány héttel (!) tartottak két országos válogatót, az egyiket New Yorkban, a másikat St. Louisban, majd mindkettőn a tehetségesnek tartott srácokat összerakták egy csapatba egy héttel a Brazíliába indulás előtt. A csapat jórészt a St. Louis-i olasz negyed fiataljaira épült, akik az újhazában is ápolták őseik európai futballhagyományait, természetesen amatőr keretek között. A csapatkapitány pedig a német felmenőket magáénak tudó Walter Bahr lett, akinek öt évvel a háború után természetesen még el kellett fogadtatnia magát az öltözőben „Fritzként”. Finoman szólva is szedett-vetett társaság benyomását keltette a skót Bill Jeffrey szövetségi edző által irányított együttes: volt, aki a munkahelye miatt nem mehetett el a vb-re, másnak az esküvője szólt majdnem közbe, a győztes gólt szerző színes bőrű csatárt, Gaetjenst pedig egy étterem mosogatójában szedték össze, nem is volt amerikai állampolgár, diákvízummal tartózkodott az Államokban. Az esélyekről mindent elmond, hogy néhány nappal a torna előtt agyba-főbe verte őket egy Amerikában turnézó angol kiscsapat, amelynek csak a kapitánya, Stanley Mortenson fért be az angol válogatottba; hogy egy nappal az első vb-meccsük előtt még nem volt mezük; hogy az angolok elleni találkozójuk volt az egyetlen a vb-n, amelyre fogadni sem lehetett – a többit már tudjuk.
Szóval: nem ez a filmművészet csúcsa, a csattanó is kilőve, mégis nagyon ajánljuk mindenkinek, hiszen az angolok következő nagy vb-égésére még csaknem másfél évet várnunk kell, és az hosszú idő…
A LEGJOBB SZÖVEGEK:
„Tudod, miért a foci a világ legnépszerűbb játéka? Mert elég hozzá egy labda és egy tér. Nem kell hozzá spéci felszerelés meg pálya. Nem kell nagynak és erősnek lenned. Ez a világ legdemokratikusabb sportja. A nép játéka. A te néped játéka. És Amerika leendő sportja. Úgyhogy amikor gratulálok neked, hogy bekerültél a válogatottba, azt úgy fogadd, mintha az Egyesült Államok elnökének választottak volna meg, ne úgy, ahogy az előbb tetted!”
(A kezdőrúgás előtt)
Stan Mortenson, az angol csapatkapitány: „Legyen nemes versengés, ne háború, oké?” Walter Bahr, az amerikaiak német származású csékája: „Ha háború lenne, már halottak lennétek…”
„Az angolokkal az a baj: attól, hogy ők találták fel a futballt, azt képzelik, kötelesek jobbnak lenni mindenkinél.”
amerikai filmrendező.
Az Indianai és a Dél-Kaliforniai Egyetemen tanult filmművészetet. Első nagyjátékfilmje 1985-ben került a mozikba A legjobb dobás címmel, ami egy indianai kosárlabdaedzőről szól. Vonzódása a sportfilmekhez az amerikaifocis témájú Mindent a győzelemért! (1993) című alkotásában is tetten érhető. Eddig tizenkét játékfilm kötődik a nevéhez, a leghíresebb az 1995-ös Holdfény és Valentino Jon Bon Jovival, Gwyneth Paltrow-val, Kathleen Turnerrel és Whoopi Goldberggel.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. márciusi lapszámában.)
