Mára márkanév lett a Hátsó füves. A „több évadon át futó” írott és filmes elemekből felépülő, a Nemzeti Sport nyomtatott és internetes felületein megjelenő riportsorozat után fotóalbum, majd most kiállítás lett abból az élmény-, fotó- és tárgyi gyűjteményből, amelynek elemei külön-külön és különféle műfajokban szellemesen csoportosított mivoltukban is ugyanazt a különleges hangulatot árasztják, amely mindenkit magával ragad, aki egyszer – bármilyen minőségben – résztvevője lesz egy falusi, alsóbb osztályú futballmeccsnek.
Nem futballszakma ez, a sportág alapos ismerete nélkül mégsem érthetőek a beszólások, a jelenségek, az olykor költői erejű metaforák. Talán nem néprajz vagy népművészet, de akkor mégis hová soroljuk a pálya melletti patakból a labdát kihalászni hivatott kézi készítésű szerszámot, a helyi hímzett motívumokkal megnyomott futballmezt? Talán nem népköltészet, de akkor minek nevezzük a pályaszéli bekiabálások, öltözői beszólások tömör, frappáns gyöngyszemeit („Olyan luftot rúgott, hogy kék-zöld lett a levegő” stb.) vagy éppen a minden líraiságot nélkülöző, a maguk valóságában mégis megindító helyi szponzori feliratokat (például: „Vincsenzo Diszkont”), amelyeknél semmi sem fejezi ki tárgyilagosabban egy-egy korszak és település aktuális viszonyait? És akkor még nem szóltunk a jegypénztárrá alakított telefonfülkéről, amely rendkívül erős szimbólumokkal üzenő műalkotás is lehetne, ha éppen nem lenne nagyon is praktikus, nélkülözhetetlen használati tárgy Pécsváradon. Várják is vissza a helyiek, ha bezár a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás, mert még használni szeretnék. De addig is, a Kazinczy Ferenc Múzeum tárlatán demonstrálja nemcsak a mérhetetlen népi leleményességet, hanem azt is, hogy a megyei futball, ha sok helyütt haldoklik is, a vezetékes telefonálást például máris túlélte.
És éppen abban bízom, hogy a futball nemrég még mindenütt mindennapos (vagy legalábbis mindenvasárnapi) valóságát bravúros módon bemutató Hátsó füves „mozgalom” élményanyaga nemcsak érték- és kultúraőrző, de egyben érték- és kultúrateremtő jelenség is, amennyiben Csillag Péter riportjai, az általuk ihletett album és kiállítás, az itt szervezett beszélgetőestek segítenek felhívni a figyelmet arra, hogy miközben ismét örvendetesen nő a futballpályák és a játékosok száma Magyarországon, van egy ellentétes irányú, szomorú, párhuzamos jelenség is: megszűnik, elhal a foci sok Kárpát-medencei kistelepülésen játékosok, fiatalok, gyerekek, elhivatott edzők, vezetők hiányában. De ahogyan száz éve – és elnézést a merész hasonlatért – Bartók és Kodály kultúrát mentett és kultúrát teremtett a kivesző népdalok rögzítésével, kiadásával, feldolgozásával, úgy kell most nekünk az utolsó pillanatban átmenekítenünk XX. századi életünk e különleges részét, a falusi foci művészetét az új nemzedékeknek.
Szöllősi György
(A FourFourTwo magazin 2021. novemberi számának főszerkesztői jegyzete.)
