Szöveg Paul Brown Fordítás Bodnár Zalán
Cseréljük el Lionel Messit Theo Walcottra! Ez az a kérés, amitől minden Barca-drukker nyomban a szívéhez kapna. Ám a matricagyűjtők világában ez egy teljesen átlagos mondat. Ez egy olyan világ, amelyben kevés izgalmasabb dolog van, mint feltépni a csomagolópapírt, és várni, hogy vajon Paul Pogba, Juan Cuadrado, Ádám Martin, két Stoke City-védő vagy egy csillogó Aston Villa-címer rejtőzik-e a pakliban?
Valószínűleg minden futballrajongó gyűjtött valaha focis kártyákat vagy matricákat, és sokan még ma is ezt teszik. Ennek a szenvedélynek csaknem olyan régi múltja van, mint magának a sportágnak, és továbbra is őrülten népszerű. A gyerekek még mindig lelkesen cserélgetik a kártyákat a játszótereken, és sok idősebb szurkoló is nosztalgiával tekint vissza gyűjteményére, miközben a legnagyobb műgonddal leveszi a védőfóliát az albumról, amelynek minden darabja megvan, és óvatosan lapozgatni kezdi.
„Hétévesen kezdtem el gyűjteni, de mire felnőttem, elvesztettem vagy elajándékoztam a teljes gyűjteményt – mondja Rob Jovanovics, a matricagyűjtésről szóló bestseller, a Swap Yer! szerzője. – Az elmúlt években az eBayen keresztül igyekszem újjáépíteni a gyűjteményemet. De minden évben kijön egy új kollekció, ez egy soha véget nem érő őrület.”
A futballkártyák és matricák története hűen tükrözi a futball történelmét is. Ezek a kis darab papírok olyanok, mint az időkapszulák, elvisznek minket a múltba, segítenek felidézni a rég elfelejtett játékosokat, és nem hagynak minket megfeledkezni a régi idők hajdivatjáról sem. Mindannyian imádjuk nézegetni a ’80-as évek kelet-európai frizuráit, de jókat lehet szórakozni a fiatal Gordon Strachan vagy Sam Allardyce képein is. Az igazi öröm azonban elmerülni a futballtörténelem tengerében.
Az első futballkártyákat 1887-ben készítette Angliában egy bradfordi játékgyáros, John Baines. Baseballkártyák már az 1860-as években is léteztek az Egyesült Államokban, és a sportággal ellentétben nagyon népszerűek lettek Európában is. Baines ügyesen felismerte, hogy hasonló kártyákat futballistákkal is lehetne gyártani, és mivel az ötlet még nem volt szabadalmaztatva, levédette a futballkártya kereskedelmi jogait. Szintén ő kezdett el rögbi- és krikettkártyákat is készíteni, és nagyjából minden sportágban szerencsét próbált a lóversenytől a bowlingig. De a futballkártyák hozták meg neki a hírnevet, mindenki úgy hívta hamarosan: „A Futballkártyakirály”.
A pajzs alakú kártyák széle a klubszínekkel volt díszítve, és bizony gyakran előfordult, hogy fénykép hiányában még népszerű játékosokat is rajzzal kellett megjeleníteni. Ha kézbe vesszük Baines gyűjteményét, igazi drágakövekre lelünk, megtaláljuk például olyan klubok kártyáit, amelyek már nem is léteznek. Emlékszik ugyan valaki az Imperial Roversre és sztárjátékosára, W. Hamiltonra? És mi a helyzet a Manchester Rangersszel vagy a Heckmondwike Casualsszel? De megtaláljuk a Newton Heath-t és az East Endet is, amellett persze, hogy mindig megörültünk, amikor felismertük a Manchester United vagy a Newcastle United valamelyik már-már félig elfeledett játékosát.
Baines afféle Willy Wonka-figura, vagyis a filmvásznon a Johnny Depp által megformált csokoládégyároshoz hasonló rejtélyes alak, akiről szinte senki sem tudott semmit. Mindenki emlékezetében csak úgy maradt meg, mint a játékboltos, akinél a babaházakat lehet venni Bradfordban a North Parade-on, és senki sem sejtette, hogy ő forgalmazza azokat a csodálatosan népszerű kártyákat a nagyvárosokban, amelyekért sorban álltak a lelkes viktoriánus gyerekek, miközben türelmesen várt rájuk a hintó bakján a libériás inas.
Clive Walkertől Ryan Giggsig: szemmel látható a szőrszálak számának csökkenése
Persze a futballkártyák népszerűségét látva nem volt meglepő, hogy újabb gyártók szálltak be a piaci versenybe, de Baines továbbra is uralta a piacot. Népszerűsége csúcsán több millió kártyát nyomtatott évente, és olyan jó minőségben, ami manapság is ritka, hiszen évekig játszhatott vele a gyerek, fogdoshatta, mégsem kopott meg. Ma az eBayen egyetlen kártyát körülbelül 60 fontért lehet megszerezni. „Még a legújabb darab is több mint nyolcvanöt éves – mondja James Petty, a
bainesfootballcards.co.uk oldal vezetője. – Azt hinné az ember, hogy csak néhány kering ezekből a világban, pedig mintegy húszmillió készült.”
Talán egyetlen dolog van, ami a XX. században hasonlóan népszerű volt, mint a futball: a dohányzás. Amikor a korábbi puha zacskók helyett elkezdtek keményebb, merevítős cigarettás dobozokat készíteni, ami jobban megvédi a szálakat, a gyártók hamarosan képeket is nyomtattak a csomagolásra – tájképeket, madarakat, virágokat – és népszerűségük folytán hamarosan a futballisták is rákerültek. Az első, labdarúgó képével ellátott cigarettásdoboz 1896-ban került forgalomba a Marcus & Co. cég jóvoltából. Aztán 1902-ben a Wills cég adott ki egy 66 darabos kártyagyűjteményt, olyan emlékezetes képekkel, mint amelyiken a Sheffield United és az angol válogatott kapitánya, Ernest Needham látható bajusszal és dzsekiben. Egy másik, a Singleton & Cole gyűjtemény darabjai 1905-ben jelentek meg, ezeken már a játékosok mellképe látható (a készlet bűvös darabján a walesi Billy Meredith feszít), és ez a beállítás hosszú évekre sablonként szolgált a kártyagyártásban. Ha meglátod a gyűjtemény valamely darabját egy bolhapiacon 120 fontnál kevesebbért, azonnal csapj le rá!
A Teddy & Co. 1907-ben hatalmas gyűjteményt dobott piacra, amelyben 595 futballista szerepelt, de ez semmi ahhoz képest, amit a Pinnace cég csinált a Godfrey Phillips dohánygyár megbízásából: 1100 darabos kártyagyűjteményt bocsátott ki 1920-ban, amelyet 1922-ben 2462 darabosra növelt, majd 1923-ban még 940-et hozzátett. Senki sem tudta összegyűjteni a teljes készletet tüdőrák nélkül. A futballkártyák és képes cigarettadobozok népszerűsége az 1930-as években sem tört meg. A Wills 1935-ben kiadta az első gyűjtőalbumot, és a szenvedélyes „kártyások” száma elérte a milliós nagyságrendet. De aztán a második világháború egy időre alaposan visszavetette ezt a hobbit, egyrészt mert az országban papírhiány volt, meg egyébként is volt ennél fontosabb dolguk a briteknek.
Az 1940-es évek végén lángolt fel újra a szenvedély, amikor a Barrett cég a cigarettásdobozok belsejébe kezdte el csomagolni a kártyákat. Innen már csak egy kis lépés, hogy nyalókák és rágógumik csomagolásába rejtett matricákra bukkanjunk. Az 1950-es években az olyan gyártók, mint a Chix, a Soccer Gum vagy az A&BC, új korszakot nyitottak a futballkártyák és matricák történetében.
Az Anysz, Braun és Coakley által alapított A&BC 1958-ban készített először futballkártyákat. A 92 darabos híres Topsztárok gyűjteményben olyan csillagokat találhattunk, mint Nat Lofthouse (Bolton) vagy Bobby „Nipper” Robson (West Brom). A kártyákon megjelentek életrajzi kvízkérdések is, mint például: „Melyik profi labdarúgónak van szakálla? Válasz: Jimmy Hill.” Továbbá az A&BC minden évadra új kollekciót adott ki, hogy még inkább táplálja a gyűjtőszenvedélyt. Még a skótok is rákaptak erre a hobbira. „Nincs kétségem afelől, hogy az A&BC adta ki a legkiválóbb minőségű kártyákat – mondja Nigel Mercer, aki egy futballkártyákkal foglalkozó honlapot (cards.littleoak.com.au) üzemeltet, amelyen bemutatják az A&BC hiteles krónikáját is. – A legtöbb gyűjtőnek ma már az A&BC kollekció darabjai a legbecsesebbek.”
Ám nekik is akadt kihívójuk, az FKS cég, amely 1967-ben dobta piacra a Futballcsillagok csodálatos világa gyűjteményét. Az FKS-matricák lényege már a színes album volt, amelybe a fotókat be lehetett ragasztani a kijelölt helyre, ahol a kiadvány életrajzi adatokkal is szolgált a rajongóknak, így sok mindent meg lehetett tanulni a kedvencekről. Sokak számára gyönyörű emlék, ha felidézi, hogy mennyi tévedést és téves adatot lehetett találni ezekben a kezdeti kiadványokban.
„Nem volt sok hiba – mondja Mercer. – Leszámítva, hogy néha nem az a játékos volt a képen, akit ráírtak, nem abban a csapatban játszott, ahová be kellett ragasztani, és nem abba a rubrikába szólt a sorszáma, ahová a neve szerint kerülnie kellett volna.” Mindezek ellenére ez volt a futballmatricák aranykora, a mánia a szépen fejlődő nyomdai technikának és az 1966-os világbajnoki sikernek köszönhetően egyre hódított Angliában. És ekkoriban jelent meg a mindmáig talán leghíresebb és legnépszerűbb kiadó: a Panini.
Az albumot Giuseppe és Benito Panini jelentette meg az észak-olaszországi Modenában. 1960-ban vásároltak egy halom eladatlan képes matricát a betegeskedő milánói mestertől, Nanninától. A Panini testvérek újracsomagolták a matricákat, és azonnal értékesítettek belőle hárommilliót. Majd 1961-ben kiadták saját gyűjteményüket, a Calciatore Paninit, amelyben a Serie A játékosai és csapatai szerepeltek.
Az első album címlapján Bruno Bolchinak, az Inter csapatkapitányának fotója volt látható, az arca és a válla látszott, ezt a beállítási hagyományt őrzi azóta is a cég a képein. A Calciatore óriási siker volt, 15 millió példány kelt el belőle már az első évben, ami a második évben 29 millióra emelkedett. Nem meglepő, hogy a Panini azóta is minden idényre kiad egy új albumot.
A Panini első nemzetközi kiadása az 1970-es világbajnokságra készült, óriási sikert arató A világbajnokság csillagai című album, amelyben az országnevek nagyon egzotikusan voltak írva (Italia, Cescoslovenská, Sverige…), de a leírások és a személyi adatok már több nyelven nyomtatódtak. A kollekcióban hagyományos futballkártyák és öntapadós matricák egyaránt találhatók. A 16 csapat, valamint a mexikói helyszínek képeivel A világbajnokság csillagai a földkerekség legkeresettebb matricaalbuma lett. „Egy teljes, be nem ragasztott matricagyűjtemény a közelmúltban 4300 fontért kelt el – mondja Nigel Mercer. – Ugyanakkor egy teli albumot kiváló állapotban sem lehet eladni ezer fontnál többért. Egy korabeli üres album ára pedig hétszáz font körül van.”
Beckenbauer és Best a Panini 1989-es képén
Lapozgatva a ’70-es kiadványt azonnal szembeötlik Pelé, Jairzinho, Rivellino, csupa nagy legenda, akiknek a képét akkoriban még nyilván kézzel színezték utólag. A hasonló korú angol albumok sokkal színesebbek, bár Franny Lee és Colin Bell úgy néz ki, mintha a Manchester City mezét viselnék. Az 1970-es siker arra ösztökélte a Paninit, hogy betörjön a brit piacra is, ezért az 1972-es bajnokságra meg is jelentetett Angliában egy kiadványt, igaz, új márkanévvel: Top Sellers. Tele volt statisztikákkal, képekkel, és a mai napig viszonyítási alap. 1979-től a Top Sellers volt az egyetlen kiadvány, amelynek a megjelenéséhez az angol első osztályú Futball Liga hozzájárult. Ekkor már az A&BC nem létezett, az amerikai piacon az uralmat átvette a Topps. Az utolsó A&BC gyűjteményt az 1974–75-ös idényre adták ki, és a Topps azonnal megragadta a stafétabotot, az 1975–76-os idénytől minden bajnokságra megjelentetett egy albumot egészen 1982-ig.
Készítsünk matricaalbumot…
Rod Pearson a Toppstól elmagyarázza, hogyan kell egy modern matricaalbumot összeállítani
A fotók
„A Premier League készíti el a képeket, kifejezetten a mi megrendelésünkre. Korábban minden klub maga küldött saját felvételeket a gyűjteményhez, ezek néha a szabadban készültek, néha műteremben. Ezt igyekeztünk egységesíteni, de így is mások voltak a színek, a fények, miegymás, ezért nagyon jó, hogy most már egységesek.”
Statisztikák és autogramok
„Vannak alapvető statisztikai adatok, mint a játékos életkora, születési helye, magassága, súlya. Mostanában már illik feltüntetni a klubját, meccseinek és góljainak számát is. Az idősebb gyűjtők nagyon kedvelik ezt. Mi 2002-ben adtunk ki először autogrammal ellátott matricákat. Minden évben felkeressük a játékosokat, és digitálisan rögzítjük az aláírásukat.”
Átigazolási időszak
„Van egy óriási problémánk: ha a bajnokság kezdetére ki akarjuk adni az albumot, akkor nem tudjuk megvárni az átigazolási időszak végét, de szerencsére a gyűjtők elnézőek velünk. Néha tudunk egy-egy sztár szerződéséről, de már nincs idő jó minőségű képeket készíteni róluk. Néhányszor csináltunk már olyat, hogy kivágtuk egy játékos fejét egy másik képről, és ráraktuk az ing nyakára. Ez nem tisztességes, de úgyse veszi észre senki.”
Közben a Panini újabb nemzetközi trófeákat gyűjtött, megjelent minden Európa-bajnokságra, az 1974-es nyugat-németországi vb-döntőre pedig fantasztikus képanyagot állított össze, Paul Breitner úgy néz ki az egyiken, mint a gyáva oroszlán az Óz, a csodák csodájából. Az 1978-as argentin vb-re kiadott kötet is jól sikerült, a skót Andy Graynek olyan haja van, mint egy elmebetegnek. „Az első Panini albumom az 1982-es spanyolországi vébére kiadott volt – mondja Graham Hanney a gyűjtők honlapján, a retrofootballstickers.co.uk-on. – A Panini albuma nagyon attraktív, igényes és szép elrendezésű volt, de a csomagokban volt egy rakás ballaszt, például Leonyid Burjak a Szovjetunióból, az ő képe szinte minden csomagban benne volt, amit megvettem.”
A ’80-as években a Panini bővítette az angol bajnokságra kiadott gyűjteményét: több játékos és csapat került bele, skót csapatokkal és angol másodosztályú együttesekkel is kiegészült, és még a klubok címerei is benne voltak.
A Panini albumok a ’80-as évekre klasszikussá nemesedtek: senki sem feledheti, milyen mesebeli illata volt azoknak a matricáknak a csomag felbontása után! Így már az sem érdekelt minket, hogy minden második csomagból Luther Blissett, Jesper Olsen és Barry Venison jött elő. Még ma is önfeledt pillanatokat szereznek, ahogy nevethetünk a hajukon és a mezeiken. Hihetetlenül jó ránézni a fiatal Gary Linekerre Leicester City-mezben, vagy a mókás Alan Hansenre és Mark Lawrensonra is. Az 1987–88-as bajnokságban pedig az Everton oldalára lapozzon az, aki meg akar vakulni: a walesi Pat Van Den Hauwe haja fodrászati bűncselekmény. Alex Bourouf honlapján, az oldschoolpanini.com-on áhítattal beszél a szórakoztató futballmatricákról. „Az én kedvencem az 1996-os holland Panini-albumból Mark van Bommel, Fortuna Sittard-mezben – mondja, és mutat egy képet, amelyen a Milan jelenlegi középpályása van 19 évesen, bodri hajjal. – Szörnyű az a zöld-sárga mez is. Ez a három dolog adja meg az ízét minden régi matricaalbumnak: mindenki nagyon fiatal, ronda mezben van, és nagyon hülye a haja.”
És még Van Bommel 2010-es vb-döntős tettére mondják, hogy bűncselekmény?
A Premier League 1992-ben indult útjára, és ez az olasz Panini angliai diadalútjának a végét is jelentette. A rivális Merlin cég csípte meg a jogot, amelyért óriási összeget fizetett, és a Premier League 94 című gyűjteménnyel debütált. A Merlin a Panini által megalkotott sablonokra épített, válltól felfelé voltak láthatóak a játékosok a fotókon, és a klubcímereket is lehetett gyűjteni. Oliver Sollyval (stickers-wapping.co.uk) a Premier League 94 matricák szerettették meg a futballt. „A papám állandóan vette az újságárusnál a Panini matricákat, én meg a Merlint kezdtem el gyűjteni – mondja. – Összehasonlítva a Paninivel a Merlint, az utóbbiban több játékos szerepelt, könnyebb volt összegyűjteni a csapatkapitányokat, és csillagokkal osztályozták is a focistákat. Én, mondjuk, nem nagyon cserélgettem, mert dupla gyűjteményem volt: az egyiket beragasztgattam, a másikat megtartottam kártyázni.”
A Merlint aztán 1995-ben felvásárolta a Topps, de meghagyta a márkanevet 2008-ig. A legújabb Topps albumban már replikált autogramok is vannak a játékosok képe alatt, a jövő éviben pedig a tervek szerint 3D-s képek lesznek, ajándék szemüveggel. „Ilyen újítás nincs minden esztendőben – mondja Rod Pearson, a Topps sporttermékeinek marketingigazgatója. – Számtalan új technológia segíti a munkát, de hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre is.”
A Topps 2012-ben ünnepli 75. születésnapját, és Pearson elárulja, hogy a következő kiadványban meglepetés is lesz. „Nekünk és az A&BC-nek is fantasztikus múltunk van, lesz mire visszatekinteni – mondja Pearson. – De nem akarjuk túlzásba vinni, mert a mai gyerekeknek csak az fontos, ami nekünk is volt anno: átélni azt az izgalmat, hogy felbontjuk a csomagot, és új arcot látunk benne.”
De a futballmatricák a Topps – és a Panini – tevékenységének csak egy részét fedik le manapság. A Topps 2007-ben megjelentette a Match Attax kártyacserélős társasjátékát is, és a Panininek is van egy hasonló játéka, az Adrenalyn XL. A Match Attax gyorsan háttérbe szorította a matricaalbumokat, az Egyesült Királyságban évente egymillió-kétszázezret értékesítenek belőle, kétszer annyit, mint a Premier League-matricaalbumokból.
Pearson szerint a kártyák és a matricák népszerűsége egyébként is ciklikus. „A hetvenes években a futballkártyák voltak népszerűek, a nyolcvanas-kilencvenes években meg a matricák. Most ismét a kártyák népszerűek, de ki tudja, mi lesz a jövőben? Lehet, hogy öt év múlva ismét mindenki matricát akar venni.”
A Panini matricái viszont 2011 nyarán ismét népszerűek lettek, miután a cég első ízben jelentetett meg egy kiadványt a női világbajnokságra – két hét alatt négy és fél millió kiadványt adtak el. A Panini továbbá NBA-s kollekciójához piacra dobott egy mini HD minőségű videolejátszót is, amely jól jelzi, milyen jövő előtt állnak a futballkártyák.
Közben a Topps már a felnőttek felé is tekinget, és futballisták arcképével ellátott pólókat árul, amelyeken replikált autogram is van. A divat folyton változik, a futballkártyák és matricák gyűjtésének azonban már hatalmas a kultusza. Addig is, ha van valakinek egy Hugo Rodallegája vagy egy Peter Lövenkrandsa idegenbeli Manchester City-mezben, annak adok cserébe 3D-ben egy Christopher Sambát a Queens Park Rangersből.
Bunda?
A gyűjtők körében gyakori panasz, hogy néhány játékos képét szinte sehogyan sem lehet megszerezni. Lehet, hogy ez apró üzleti trükk a gyártóktól, egyes játékosról minimális példányt adnak ki, hogy így késztessék minél több csomag megvásárlására a gyűjtőket?
PANINI
„Nem. Minden gyűjteményben rengeteg matrica van, és mindegyikből ugyanannyi készül. Csak a véletlen műve, ha valakit sokáig elkerül egy-egy játékos fotója.
Topps
„Egyáltalán nem. Sohasem tartottunk vissza bizonyos matricákat. Ez már nem igaz a Match Attax kártyákra, ott egyes lapok korlátozott példányszámban találhatók a csomagokban. De a matricaalbumokhoz mindig ugyanannyi készül.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. novemberi számában.)
