Szöveg Paul Brown Fordítás Gerendai Márk
A cikk 2014-ben jelent meg!
2010 decemberében a frissen élvonalba kerülő Blackpool a Manchester United elleni hazai mérkőzésére készült, az elmúlt negyven év legfontosabb bajnoki meccsére. Ragyogó találkozónak ígérkezett, amelyre a játékosok, a szurkolók és az edző, Ian Holloway azóta várt, mióta 3–2-re legyőzték a Cardiffot a másodosztály rájátszásának döntőjében, májusban. Ez volt a várva várt jutalom.
Legalábbis annak látszott, amíg az időjárás bele nem avatkozott mínusz nyolc fokos faggyal, aminek következtében a Bloomfield Road-i pálya lefagyott. A meccset törölték. A helyi kereskedők a 150 ezer fontos várt bevételüket siratták, Holloway pedig kínosnak nevezte az elhalasztást, és sürgette a klubot, hogy fektessen be talajfűtésbe, hogy az eset ne ismétlődhessen meg.
És ez a különös az egészben. A jeges talaj a brit téli labdarúgás velejárója szinte a napjainkig, ennek ellenére hihetetlen, hogy csak a jelenlegi az első idény, melyben az élvonalbeli csapatoknál kötelező az alácsövezett, fűthető pálya.
A Southampton és a Crystal Palace tavalyelőtt nyáron szerelte be a rendszert, hogy megfeleljen a követelményeknek. A munkadíj és az üzemeltetési költségek az alsóbb osztályok csapatainak továbbra is vállalhatatlan kiadásokat jelentenek, ami újabb elmaradt találkozókat eredményezhet. De legalább a Premier League-ben véget ér a fagyos talaj miatt elhalasztott találkozók ideje. Végső soron miért tartott ilyen sokáig a hideg elleni harc, és a sportág hogyan küzdött meg mindezzel korábban?
„Ez nem működik. Inkább hozz egy sört”
A jeges pályán való játék veszélye nyilvánvaló, mégis keveset törődtek ezzel a labdarúgás korai szakaszában. „A profi meccseket ritkán állítotják le hó vagy jég miatt – olvasható a Pall Mall Gazette 1890 decemberi számában. – A fagyos talaj nem jelent veszélyt a Futballszövetség játékosai számára.” Ennek ellenére számos kezdetleges törekvéssel igyekeztek felvenni a kesztyűt a pályákat elárasztó jég ellen.
A leggyakoribb módszer a fagy ellen a pálya szigetelése, amelyet rászórt szalmával oldottak meg. Amikor a Wolves a West Brom ellen játszott Molineux-ban 1891 januárjában, „a pálya jelentősen jobb állapotban volt, mint azt várni lehetett, mivel gondoskodtak a pálya szalmával és szénával való leszórásáról napokkal a mérkőzés előtt”.
Ezt a módszert évtizedeken keresztül alkalmazták annak ellenére, hogy rongálta a gyepet, és elősegítette a gazosodást. 1925 decemberében a Spurs 3000 bála szénával fedte be a White Hart Lane-t a Notts County elleni élvonalbeli meccs előtt. A fagyos időjárás ellenére a pálya épségben maradt, és a találkozót megtartották.
A csapatok olykor tüzes üstöket is használtak, hogy felolvasszák a jégborította pályát. Az 1938 karácsonyán rendezett, a tabella első helyéért folyó összecsapásra készülvén a Wolves húsz ilyen szerkezetet helyezett a játéktérre. „Ezeket éjjel-nappal égetjük, hogy megakadályozzuk a jég szétterjedését a pályán – magyarázták egy tudósításban. – Eddig sikerült is jó állapotban tartani a gyepet.” Több mint 25 ezer hideggel dacoló szurkoló láthatta a gól nélküli döntetlennel végződő mérkőzést.
A Boleyn Groundon elmaradt a karácsonyi meccs
1933 januárjában különös technikával kísérelték meg a fagyos Upton Park felolvasztását: valamilyen sörhöz hasonló folyadékot locsoltak rá. „A hivatásos jégtelenítőkből álló csoport, élén egy északi országból származó feltalálóval, egy 190 literes hordót vontatott a West Ham gyepére – tudósított egy újság. – J. Halbert úr tekintélyes ütést mért a hordó csapjára egy kalapáccsal, és a sörhöz kísértetiesen hasonló folyadék terült szét a pályán.” A sörszerű jégmaró működni látszott. Két nappal később a West Ham legyőzte a hideget, és a felolavasztott pályán legyőzte a West Bromot is az FA-kupa fordulójában.
Ennek ellenére növekvő igény mutatkozott valamilyen megbízhatóbb megoldásra a jeges pályák ellen. A labdarúgás egyre népszerűbbé és jövedelmezőbbé vált, így többé elfogadhatatlan volt a jégen csattogó játékosok látványa. „A jeges pályák hibás labdakezelést, rossz játékot és indokolatlan eredményeket produkálnak – írta Ivan Sharpe, a ’30-as évek újságírója. – Azonban kilátásban van egy új megoldás, amely lépést tart a sportág fejlődésével és a modern találmányokkal.”
Ez a megoldás egy kísérlet eredményeképpen jöhetett lére, melyet az Everton edzőpályáján folytattak. Egy liverpooli mérnök, P. J. Robinson vezetésével elektromos árammal fűthető vezetékeket fektettek 22 centiméterrel a felszín alá, a tizenhatos vonalán belül. „A hő megakadályozza a fagy elterjedését, és serkenti a gyep növekedését” – magyarázta a sajtó. A kísérletet mérhetetlen sikerként jellemezték. Amint a hőmérséklet mínusz kilenc fok alá süllyedt, a pálya nagyobb része teljesen megfagyott, kivéve a tizenhatos vonalán belüli területet.
„Azt hiszem, a klubokat érdekelheti majd a dolog – mondta Robinson –, mivel a kísérlet egyértelműen sikeres volt.” Az egyetlen akadályt a telepítés költsége jelentette, amit 2500 fontra becsültek (mai értékén 100 ezernél is több), plusz az üzemeltetési költség, ami 30 font meccsenként. „Az ára nem olcsó – vallotta be Robinson –, de ha az elmaradt meccs miatti kieséshez mérjük, akkor méltányos. Ez csak próba, de az az érzésem, hogy be fog válni.”
Az Everton titkára (és későbbi edzője), Theo Kelly egyetértett. „Az árammal fűtött pályák forradalmasítani fogják a futballt – állította. – Bármilyen időben meg lehet tartani a meccseket, és a jég okozta sérülések kockázata megszűnik.” Ennek ellenére a költségek és a telepítési problémák miatt az ötletet félre kellett tenni. Az Evertonnak csak húsz évvel később sikerült alácsövezni a Goodison Parkot.
1958 nyarán a Sportpályák Kutatóintézetének tanácsát megfogadva az Everton 9000 fontot költött egy új, 15 centiméter mélyre telepített, teljesen automata fűtőberendezéssel ellátott pályára. Sajnos amikor a fagy első jelei mutatkoztak novemberben, láthatóvá vált egy súlyos gond: habár a vezetékek felolvasztották a jeget, az így keletkező víz elárasztotta a pályát, ami ezáltal jelentős felújításra szorult. A fűtőcsöveket kiásták. A labdarúgás történetének első pályafűtése megbukott.
1962–63 tele a modern történelem leghidegebb tele volt, és ekkorra más lehetőségek is felvetődtek a fagyos pályák felolvasztására. Azon a télen a hőmérséklet mínusz 19 fokig süllyedt, így 400 bajnoki és 260 FA-kupa meccset kellett elhalasztani.
A Luton a jövőbeli műfűről álmodik 1953-ban
Az alácsövezést továbbra sem alkalmazták, így a csapatok egyre elkeseredettebb megoldásokkal álltak elő.
A Chelsea autópályán használatos kátrányolvasztóval próbálta jégteleníteni a befagyott Stamford Bridge-et, a Brighton pedig aszfalthengerrel próbálkozott, így tönkretéve a Goldstone Groundot. A Norwich valódi jégtörőkkel kísérletezett, és utolsó kétségbeesett próbálkozásképp katonai lángszórókat is bevetett. Olyan zord körülmények uralkodtak, hogy a felolvasztott jég rögtön visszafagyott. A Blackpool tárcsás boronát bérelt, de a Bloomfield Road továbbra is inkább korcsolyapályára hasonlított, meg is jelent egy kép, amin Jimmy Armfield és csapattársai a pályán korcsolyáznak.
A Derby gázüzemű olvasztót tesztelt, ami meleg levegőt fúj egy tölcséren. A Spurs és a Burnley speciális olvasztógranulátummal szórta le a pályát. Az Oldham viszont havat lapátolt a Boundary Park-ra. „Akármennyire is furcsán hangzik, a régi technológia mögött van logika: a hó melegen tart” – magyarázta a Times nem túl meggyőzően.
Eközben a Fulham kihagyta a lehetőséget, hogy egy dézsányi titokzatos olvasztó vegyszerrel kezelje a gyepet. „Egy fickó odajött hozzám a vegyszert kínálva – így az igazgató, Frank Osborne. – Miután az összetevőkről kérdeztem, eltűnt, és soha többé nem jött vissza.”
Láthatóan a Murrayfield volt az egyetlen pálya a szigetországban, amit nem károsított a fagy. Ott akadály nélkül játszották a nemzetközi rögbimeccseket, köszönhetően az endinburgh-i stadion gyep alatti fűtőrendszerének, amit 1959-ben telepítettek.
Ennek ellenére a Sportpályák Kutatóintézete csak kevés érdeklődőről számol be a futballcsapatok részéről.
Még a Cselek Királya, Stanley Matthews sem ellenkezik a módszerrel
Miért nem alkalmazták az alácsövezést a labdarúgásban? Az igazság az, hogy sok csapatot nem igazán zavart, ha a fagy miatt elhalasztottak egy mérkőzést. A jeges talaj rossz időt jelent, és egyben alacsonyabb nézőszámot is. A legtöbb klubnak jól jött az elhalasztott, majd újból megrendezett, nagyobb érdeklődésű találkozó. „Ha lenne pályafűtésünk, nem hinném, hogy tudnánk üzemeltetni – mondja Osborne. – Vajon hányan jönnének el hófúvásban, még akkor is, ha a pálya alkalmas lenne a játékra?”
Mire a következő igazán hideg tél 1967–68-ban utolérte a futballt, csak egy élvonalbeli klubnak volt alácsövezett pályája: az Arsenalnak. A Highburyben 15 ezer fontba került a rendszer telepítése, amit később egy újságíró Martin Chivers néhány hajfürtjének költségeként definiált. Chivers ugyanis 125 ezer fontért került a Tottenhamhez 1968 januárjában. Várva várt bemutatkozását a fagyos pálya miatt elhalasztották, csakúgy, mint a meccsek többségét azon a napon. De az Arsenal Sheffield elleni meccsét megtartották a dermesztő időjárás ellenére is, csupán a stadion fedetlen teraszát kellett lezárni.
A labdarúgás világát továbbra sem győzték meg a talajfűtés előnyei. Alan Hardaker, a bajnokság titkára odáig jutott, hogy kijelentette, az alácsövezés nem megoldás.
„Az elhalasztott mérkőzések felének esetében a hó és a jég a lelátókon, a mosdóknál és a bejáratoknál sokkal fontosabb tényező, mint magán a pályán” – állította. Brian Glanville a Times-ban fejtette ki ellenvéleményét: „Ha az alácsövezés csak az elhalasztott meccsek felét megmentené, már akkor áldásnak lehetne tekinteni”.
A következő tíz év során a Leeds United volt az egyetlen nagy csapat, amely követte az Arsenalt a talajfűtés bevezetésében. De 1978–79 hideg tele és a 438 elhalasztott mérkőzés hozzáállásbeli változást hozott.
„Még egyszer feltesszük a kérdést: azok a csapatok, melyek egymillió fontnál is többet költenek játékosokra, miért nem fordítanak ennél jóval kevesebbet az alácsövezésre? – kérdezte a Times. – Mindig meg vannak arról győződve, hogy a következő tél enyhébb lesz, de ez ritkán igazolódik be.”
Ha a meccseket meg is tartották, kevesebb néző volt
Ez a legutóbbi nagy hideg arra ösztönözte a Manchestert Cityt és a Coventryt, hogy ők is kiépítsék a pályafűtést. Ez, a ma is használatos megoldás a holland tulipánföldeken is alkalmazott melegvizes vezetékek rendszeréhez hasonló, és a kiépítés költsége nem haladta meg az 50 ezer fontot. Amikor az 1979–80-as téli találkozók hosszú sorát hiúsította meg, a két csapat gond nélkül le tudta játszani otthoni mérkőzéseit. Miután a Coventry Liverpool elleni hazai meccsét a zimankós időjárás ellenére megrendezték, a nézőket annyira lenyűgözte az újítás, hogy az illetékesek eldöntötték, hogy az Anfielden is kiépítik a rendszert.
Ugyanennyire lenyűgözte a berendezés a futballszövetség akkori titkárát, Ted Crokert is, aki elsőként javasolta az alácsövezés kötelezővé tételét az élvonalbeli csapatok számára. „Egy bizonyos szinten lévő klubnál kötelezően meg kell lennie annak a technikának, amellyel legyőzhetők a hó és jég állította akadályok – mondta. – Az alácsövezés tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.”
A Leicester edzésén még működött, de a Filbert Streeten már nem segített
A bajnokság alelnöke, Dick Wragg nem támogatta a felvetést: „Mi értelme játékra tökéletesen alkalmas pályát csinálni, ha a hideg miatt senki sem akarja megnézni a mérkőzést?”.
Az Evertonnál mégis meglátták a dolog értelmét, és végre sort kerítettek az új pályafűtés kiépítésére 1981-ben. „Úgy gondoljuk, hogy a csapatoknak mindent meg kell tenniük a mérkőzések zavartalansága érdekében – közölte Jim Greenwood titkár. – Ha a pályafűtés költségét a többi kiadáshoz viszonyítjuk, látható, hogy az nagyon csekély.” Peter Robinson, a Liverpool titkára is egyetértett, és kifejezte, hogy minden csapatnak legyen fűthető pályája. „Belátom, hogy a kisebb klubok ezt nem engedhetik meg maguknak – mondta. – Azok, akik igen, de mégsem építették ki a rendszert, nem előrelátóak.”
Az ilyen csapatok egyike a Manchester United volt. „Megvitattuk, de néhány igazgató úgy véli, hogy csak pénzkidobás – mondta Martin Edwards elnök. – Nem vagyok meggyőződve az előnyeiről, de továbbra is nyitott vagyok.” A United végül is az 1986–87-es idény előtt telepítette a pályafűtést, habár az nem működött mindig tökéletesen. Miután a Coventry kiejtette az FA-kupából a Unitedot, Alex Ferguson az Old Trafford fagyos talaját hibáztatta: „A United nagyszerű csapat, aminek mindene megvan, habár jelenleg a pályafűtésünk nem működik. Ezt most nehéz elfogadni.”
A Premier League 1992-es érkezése és a tévéktől kapható pénz még több élvonalbeli csapatot ösztönzött a pályafűtés bevezetésére, bár voltak, akik továbbra is az alternatív megoldásokban bíztak. Az Aston Villa 30 ezer fontos, takarószerű eszközzel próbálkozott, de nem vált be. 1995 decemberében, egy elhalasztott meccs miatti 100 ezer fontos veszteség könyvelését követően bejelentették, hogy 200 ezer fontért alácsöveztetik a pályát a következő idényre. Végső soron az elhalasztott meccsek miatti veszteségek miatt döntöttek a klubok a pályafűtés bevezetése mellett. Sajnos ezekben a berendezésekben sem lehetett maradéktalanul bízni.
Szomorú, de tréfás, ahogy a hóember hirdeti a meccs elmaradását 1981-ben a Highburyben
2005 decemberében a Blackburn és a Bolton otthonában is meghibásodott a pályafűtés, így a Sunderland és Middlesbrough elleni mérkőzések elmaradtak. A Bolton esetében ez több időt jelentett a soron következő, Manchester United elleni mérkőzésre felkészüléshez, Alex Fergusonnak pedig újabb harcot a meghibásodott rendszer okozta problémák ellen. Kétséges volt számára, hogy mi a Bolton szándéka a berendezéssel. „A Premier League-nek jobban kellene figyelnie erre – jelentette ki. – A Boltonnál azt mondják, hogy nem működik a pályafűtésük, és most nyertek öt nap felkészülési időt. Nem győztek meg. Kell lennie egy villanyszerelőnek Boltonban is.”
Öt évvel később, 2010 decemberében a Premier League-ben a Blackpool volt az egyetlen klub, amelynek nem volt fűthető pályája. Akárcsak Jimmy Armfield idejében, a gyep korcsolyapályává változott, a Spurs és a Manchester United elleni meccsek elmaradtak, ezzel szervezési gondokat okozva a csapatoknak. Később, karácsony másnapján, amikor a hőmérséklet mínusz hét fokig süllyedt, a Liverpool elleni mérkőzést is le kellett fújni, hiába próbálták műanyag takarókkal és ipari hősugárzókkal megmenteni a talajt. A Blackpoolt élesen kritizálták, és szóba jött a pontlevonás lehetősége is.
„Az a szándékunk, hogy az idény végén bevezetjük a pályafűtést” – közölte a klub titkára, Matt Williams, aki egyúttal rámutatott, hogy ez továbbra sem tartozik a Premier League követelményei közé. Ez nem sokkal később megváltozott.
A jelenlegi idénytől kezdve a Premier League K 23-as szabálya kimondja: „Minden klub stadionjában lennie kell talajfűtő-berendezésnek, amit indokolt esetben működtetni kell annak érdekében, hogy a pálya minden bajnoki mérkőzésen játékra alkalmas legyen.”
Korábban a Premier League szabályai lehetővé tették, hogy azok a klubok, amelyek pályáján nincs talajfűtés, „egyéb, a célnak megfelelő eljárással óvják meg a játékteret”, ami – mint azt a Blackpool esetében láttuk – nem mindig felelt meg a célnak. A talaj állapotának megóvására többféle követelményt (például takarók vagy hősugárzók alkalmazása) is bevezettek az alsóbb osztályokban, Skóciában pedig nemrég elvetették az alácsövezés követelményének ötletét.
Az Egyesült Királyság határain kívül nem meglepő, hogy a Bundesligában is kötelező a talajfűtés, ráadásul ott téli szünet is van. Európa hidegebb térségeiben a pályafűtés nélkülözhetetlen.
Van valakinek egy narancssárga labdája, amivel játszhatnánk?
A Sportpályák Kutatóintézete, amely az Evertonnak is javaslatot tett 1958-ban, nemrég a Sahtarral dolgozott az ukrajnai Donbasz Aréna pályafűtésének kiépítésén. Ott a hőmérséklet gyakran mínusz 20 fok alá süllyed. (Igaz, a háború miatt a Sahtar mostanában nem ott, hanem Lvivben játssza hazai meccseit.)
James Westwood, az intézet egyik konzulense szerint a pályafűtés még ilyen extrém időjárási körülmények között is hatásos lehet.
„Figyelni kell az időjárási mintákat, és jelezni kell a hideg közeledtét, hogy a berendezést időben elkezdhessék üzemeltetni – magyarázza. – A lényeg, hogy a havazás kezdetekor be kell kapcsolni a rendszert, hogy a lehulló hó rögtön elolvadjon. Az újabb berendezéseknek automata érzékelőjük van, és maguktól bekapcsolnak, ha a hőmérséklet négy fokra csökken. Ha megfelelően működtetik, akkor szinte biztosan garantálható a meccsek megtartása. Ennek ellenére a fagyos lelátókkal is törődni kell.”
Westwood elismeri, hogy a pályafűtés telepítésének és üzemeltetésének költsége nem mindig vállalható egy alsóbb osztályú klub esetében. „A rendszerek százötvenezer font körül kezdődnek – mondja. – Helyette vásárolhatnak fagyvédő takarókat is százezer fontért, de azok kevésbé hatékonyak.”
Más lehetséges megoldások, mint a 3G-pályák (az FA-kupában most fogadták el a használatát) vagy a téli szünetek (a legtöbb európai bajnokság alkalmazza) egyéb gondokat és vitákat jelentenek. Amíg a játékot gyepen játsszák a téli időszakban, addig szembe kell nézni a jeges pályák okozta nehézségekkel. Jelenleg az alácsövezés tűnik a legjobb megoldásnak a találkozók fagy miatti elhalasztása ellen.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)
