A legeslegnagyobb király: George Best

A csattanót már ismerjük. Az ötödik Beatles-tag, a Miss World és egy luxuslakosztály, ahol az ágy pénzfüzérrel van feldíszítve. Egy pincér, aki besétál a pezsgővel, ránéz vendégére, és kiejti azokat a szavakat, amelyek későbbi fogadások ezernyi és ezernyi meghívottjának kedvenc poénjaivá válnak. Pedig 1973-ban igazán úgy nézett ki, hogy minden rossz irányba megy George Best számára.

*

Miután ráébredt arra, hogy Matt Busby nagyszerű csapata kiöregedett, és ennek köszönhetően az ő irányába is megcsappant az érdeklődés, 27. születésnapja előtt kétszer is megkísérelt visszavonulni. Üzleti értékét – amellyel ügynöke egyszer így büszkélkedett: „felvéshetnénk a nevét a lépcsőkorlát léceibe, és árulhatnánk kunyhókban is” – nagyban károsította, hogy letartóztatták, majd feltételesen szabadlábra engedték, mert megpofozott egy nőt egy éjjeli szórakozóhelyen. Busby utóda, Wilf McGuinness ejtette őt, az őt követő Frank O’Farrell eladásra szánta, az újabb menedzser, Tommy Docherty pedig elpasszolta a Queens Park Rangersnek. Az 1968-as Év játékosa még a Toronto Metrosszal is tárgyalt, majd végül átlagosan 6000 néző előtt lépett pályára az Egyesült Államokban. Többször jelent meg a bíróság előtt, volt trombózisa is, élete káoszba fordult, 1972 novembere óta nem lépett pályára, és csupán szemlélője lehetett annak, ahogy a Manchester United hét ponttal kerülte el a kiesést. Az Old Traffordon egyre ritkultak megjelenései, akárcsak a United edzőpályáján, a Cliffen. Egy pillanat alatt szedhette volna a sátorfáját Londonba, hogy felszedjen egy színésznőt, és törzsvendége legyen egy éjszakai bárnak. Vagy elrepülhetett volna Marbellába, hogy fürdőzzön a napfényben, a fehérborban, tapasban, steakben és nőkben. És maradhatott Manchesterben is, folytatni az ivászatot. „Mindenféle nőkkel összeakadtam az egész világról, csak hogy bebizonyítsam, ezt is meg tudom csinálni – írta 2001-ben. – Összehozott a sors egy ausztrál lánnyal, és amikor néhány hét után meguntam őt, visszaküldtem Ausztráliába.”

Amikor mégis szerepelt a Unitedben, az már nem hozta meg a régi elismerést. „Igazán az esett rosszul, ahogy a szurkolók bántak velünk, amikor kikaptunk egy olyan csapattól, amit korábban kinyírtunk.” 1973 késő őszén az egykori óriások már a kiesés felé meneteltek. Ugyanekkor Best megnyitotta night clubját, ami végérvényesen elhozta pályafutása végét a Unitedben, míg a csapat hihetetlen, de kiesett az élvonalból.

*

„Akárhányszor elmentünk szórakozni Manchesterben, George minden helyet megtöltött – emlékszik vissza Malcolm Wagner, Best jó barátja és alkalmi üzleti partnere. – Ha változtattunk a törzshelyünkön, mindenki jött utánunk. Ezért ezt mondta: »Eleget tudok már a klubokról ahhoz, hogy tudjam, mi életképes, és mi nem. Csináljuk meg a sajátunkat!«”

Wagner így folytatja: „Először a hatvanas évek végén találkoztam George-dzsal, ekkoriban egy Village Barber nevű fodrászüzletet vezettem, ez az Edwardia butik mellett volt, amit a Manchester city-s George Mike Summerbee-vel vezetett. Alatta volt a Blinkers Club, amiből a Le Phonograph létrejött. Elkezdtünk együtt csavarogni, és eljutottunk egy klubhoz, aminek Reuben volt a neve, és egy barátunk, Colin Burne vezette.”

Best egyre gyarapodó köre, amelynek magját Wagner, Burne, a szőrmekereskedő Danny Bursk, a rongykereskedő Malcolm Mooney és a lemezlovas Tony Marsh alkotta, átszokott a pályaudvar árkádjai alatt meghúzódó kopott ivóba és szállóba, a The Brown Bullba, amibe Best és csapattársa, Shay Brennan nemes egyszerűséggel belebotlott egy kocsmafelderítő akció során. „Éjjelente ez a kis kocsma vált Manchester legkiválóbb helyiségévé – mondja Best. – Valódi késdobáló hírében állt, de kiváló emberek jártak oda. A show-business világából érkezett tagok jobban szerettek ide jönni, mint a csillogó helyekre, annyira autentikus volt.” Egyre többen csatlakoztak.

Busby, a United „keresztapja” bajt kezdett szimatolni. „Ha meglett volna rá a lehetősége, leromboltatta volna a helyet, bár még a nevét sem tudta megjegyezni – írta Best. – Ezért azt kérdezte tőlem: »Már megint abban a Zöld Malacban voltál?«. Máskor Fekete Tehénnek vagy Barna Lónak hívta. Ilyenkor mélyen a szemébe néztem, és őszintén azt mondtam: »Nem, főnök.«”

*

A The Brown Bull hétköznapokon szolgált tanyául. Az otthoni meccsek napján Best és haverjai gyakran felugrottak az utolsó vonatra a Manchester Piccadillyn, meg sem álltak Londonig, azon belül is a Tramp Clubig a Jermyn Streeten, ahol évekkel később Best összebunyózott Michael Caine-nel a táncparketten. „Tetszett, hogy nem kellett zavarba esni azon a helyen – mondta Best. – Magánklub volt, nem voltál kitéve a köznép érdeklődésének.” A védettséget még inkább igényelte 1972-es incidense után, amikor egy pincérnő, Stevie Soniecka hozzávágott egy italt, mert Best nem kívánt vele táncolni. Az ezt követő pofontól eltört a hölgy orra. Az ügy bíróságra került, emiatt kihagyta azt a meccset, amin a United 5–0-ra kikapott a Crystal Palace-tól, ami végül O’Farrell elűzéséhez vezetett. 1973 januárjában Bestet 25 font kártérítésre és 75 fontnyi perköltség megtérítésére kötelezték, de az egyetlen pozitív oldala az egyébként megalázó epizódnak az lett, hogy megismerkedett a sztárügyvéddel, George Carmannel.

George valami sokkal exkluzívabb helyet képzelt el, ahol nem zavarják – mondja Wagner. – Olyat, ahol megbámulják őt, de azt színlelheti, hogy nincs is ott. Colin talált is egy második emeleti klubot, a Del Solt a Bootle Streeten a rendőrség mellett. Bedobtunk fejenként háromezer fontot. Ezután elkezdtünk nevet keresni, és végül valaki megemlítette Larry Graysont, akinek a tévéshow-ja nagy durranás volt akkoriban.”

Best azonban bölcsen elkerülte, hogy ráragadjon Grayson egyik szállóigéje – „Csukd már be az ajtót!” –, és Grayson anekdotáinak egyik laza erkölcsű szereplőjét, Slack Alice-t választotta. Best biztosra ment, és írt a komikusnak, hogy engedélyét kérje. Erre válaszul egy táviratot kapott, amiben ez állt: „Nagyon megtisztelő a számomra”.

A baj csak az volt, hogy a Slack Alice-t (Laza Alice) higiéniai szempontból is lazán kezelte előző tulajdonosa. „A hely szörnyű volt – írta Best. – Emlékszem, bementem az úgynevezett konyhába, ahol kukacok másztak a tűzhelyen. Finom kis zsír állt mindenen, még a falakon is.” Az út szélén a klub előtt dupla sárga csík volt felfestve, ami azt jelenti, hogy képtelenség volt parkolni, és egy rendőrőrs is állt a sarkon, ami a nem éppen pluszpont az éjszakai élet bajnokainál. „Csupán néhány ember tartózkodott ott azon az éjjelen, amikor elmentünk felderíteni, és ugyanaz a néhány ember volt ott, amikor hazamentünk.”

Best és társai radikális átalakításba kezdtek. Egy késő 1973-ból származó Daily Mirror-interjú szerint napi tíz órát töltött a helyiségben, mert karácsony előtt meg akarta nyitni. „Mindig is egy ilyen helyet akartam. Évek óta erről álmodom. Rengeteg pénzt öltem bele, és ez lesz a legjobb klub Manchesterben. Nem is! Egész Angliában!”

*

A bulvársajtónak pedig azt nyilatkozta, hogy „sohasem volt még ennyire boldog és beérkezett”. Különalkut is kötött Dochertyvel, eszerint külön értesítés vagy magyarázkodás nélkül kihagyhatta a reggeli edzéseket abban az esetben, ha pótolja őket. Elhatározta, hogy hű marad fogadalmához, miszerint milliomos lesz a 30. születésnapjára. „Kezd megijeszteni, hogy az egészet elveszíthetem – mondta. – Most talán három éjszakát is a klubban fogok tölteni, tekintélyem lesz, járkálok majd körbe a zakómban, kedves leszek az emberekhez, és a meccseken kívül nem hagyom el a helyet.” Nem éppen így lett végül. „Megnyitottunk, és ez nagyot szólt – mondja Wagner. – Állandóan tele voltunk. Szombat esténként négyszázan jöttek. Privát tagokból állt a klub, de fel lehetett iratkozni valakinek a vendégeként is. Hajnali kettőig kaptunk engedélyt. Este tíz harminckor a bár átalakult diszkóvá. Az emberek boroztak, pezsgőztek, de sohasem ittak korsó sört, mert Colinnak volt egy heppje, hogy csak pohárral szolgál ki belőle. Soul-zene szólt: Motown, Philadelphia Sound, nálunk játszották az egyik legkorábban a Rock The Boatot a Hues Corporationtől. Imádtuk, olyanok voltunk, mint a gyerekek.

George hétfőtől csütörtökig volt bent, pénteken meccs előtt soha. Az emberek tiszteletben tartották, nem sztárolták. Néha páran kicsit őrületbe kergették, de volt egy elég brutális kidobófiúnk, senki sem akart igazán közelebbi kapcsolatba kerülni vele.

A városban mindenkit ismertünk, és sok embert a városon kívül is. George hozta a nagyhalakat, a United és a City játékosait, Kevin Keegant, Frank Worthingtont. Jimmy Tarbuck is lejárt, és hozott magával mindenkit. Hozzánk járt Bruce Forsyth, David Essex. Egyszer még Mick Jagger is megfordult nálunk.”

A többi rendszeres vendég között feltűnt még Summerbee és citys csapattársa, Francis Lee, Carman és a színész Michael Crawford; továbbá Frank Evans, a Salford egykori rögbise, aki Spanyolországba költözött, és matadorként kezdte újra életét El Inglés néven. Itt volt még a helyi tv egy meghatározó személyisége, Stuart Hall.

„Zártkörű klub volt, mégis úgy tetszett, nyugodtan sétálhatsz ki-be – mondja Hall. – Az italok természetfelettiek voltak, akárcsak a nők. Szépségek vettek körbe minket, aminek én és George módfelett örültünk. A Slack olyan volt, mintha Párizsban a Szajna bal partján feküdt volna.”

Egy ideig úgy tűnt, Best két élete harmonikusan megfér egymással. Bár Docherty nem nagyon kedveltette meg magát Besttel és köreivel – amikor például egyszer meghívták, és hármasban együtt vacsoráztak Wagnerrel, majdnem összeverekedtek, amikor az edző közölte vele, hogy legszívesebben letépné a tökét –, de a párosnak szüksége volt egymásra. Októberre a Slack Alice már készen állt a nyitásra, Best pedig a játékra. Bár a United a tabella alsó felében állapodott meg, a bajok nem tűntek igazán nagynak, Best pedig úgy tért vissza, hogy vezéregyénisége volt egy Birmingham elleni otthoni, 1–0-s győzelemnek. És bár Best játszott a hátralévő 11 meccsen is, már csak két gólt tudott lőni, és csupán egyszer nyert csapata, pont a Bobby Robson által vezényelt Ipswich ellen december 29-én. Három nap múlva minden összeomlott.

*

Egy megalázó 3–0-s vereség után a Queens Park Rangers ellen, 1974 első napján, aminek köszönhetően a United a 20. helyre csúszott vissza, Best lement a Slackbe, hogy megtartsák az elhalasztott szilveszteri bulit. Mivel január 3-án hajnalban még mindig tartott a parti, kihagyott egy edzést, és csak másnap kezdett el tréningezni a Manchester United harmadik körbeli FA-kupa meccsére a Plymouth Argyle ellen. De 75 perccel a kezdés előtt Docherty közölte vele, hogy nem játszhat, mert kihagyta az edzést. A United nagy nehezen megszerezte 1–0-s győzelmét a harmadosztályú csapat ellen, Best pedig duzzogott. „Amint a tömeg lelépett, kimentem a lelátóra, és ott ültem egy órát egyedül – írta 2001-ben. – A lelátó csöndes volt, de én mégis hallottam zúgni ötvenezer embert. Egyszerre beugrott minden nagyszerű emlék, és a könnyek elkezdtek peregni az arcomon. Végül odajött egy alkalmazott, és azt mondta: »Ideje menni, George.«”

Amikor megjelentek az első újságcikkek, amelyek azt állították, hogy ittasan, egy nő társaságában ment edzeni pénteken, világossá vált számára, hogy soha többet nem fog szerepelni Docherty csapatában. A következő két évtized a páros viszálykodásával telt el, a legjobb mondatok pedig a vezetőedző száját hagyták el: „Hallom, George Windowlene-t (ablaktisztítószer – a szerk.) iszik. Még mindig szétcsapja magát, de a szeme legalább tiszta reggelente.”

Wagner így látja: „Docherty túl sokat ígért neki, és nem tudta teljesíteni. Egy sikeres csapatban talán rendben lett volna, ha azt mondja egy játékosnak, hogy nem kell edzenie, de a United csapnivaló volt akkoriban.”

Stuart Hall hozzáteszi: „Nem volt járható az az út, amin ő próbált járni. A teste lerobbant. Amikor először vonult vissza, Matt Busby kérésére készítettünk vele egy interjút, ahol mély bűnbánatot tanúsított, és örömmel fogadták őt vissza a csapatba. Másodszorra már nem tehettünk így, megint csak Matt kérésére készítettünk egy »mea culpa-interjút«, ahol érintettük az ital kérdését is, és megint visszavették. Ezúttal azonban nem volt visszaút.”

Mivel futballtevékenysége innentől arra korlátozódott, hogy matchboxokkal dekázott a Slack Alice közönsége előtt, végre más elfoglaltság után is nézhetett.

Ő, Burne és Wagner nyitottak egy másik klubot is, az Oscar’s-t, ami az íróra, Oscar Wilde-ra épített. Volt egy koktélos alagsor, az Oscar’s-ban az első szinten bort és svédasztalos ebédet szolgáltak fel, Savile (Wilde Lord Arthur nevű karekteréről nevezték el) diszkója volt az első emeleten, és Dorian Gray bankett-terme legfelül – emlékszik vissza Wagner. Ez is tele volt. „Négy szinten lengették a húszfontosaikat nyitástól zárásig” – fogalmazott Best.

A „száraz péntekek” és a szombati meccsek eltűnésével is tudta kontrollálni az ivást, Wagner legalábbis így emlékszik vissza. „Nem ütötte ki magát, nem volt szörnyeteg az ivásban, és nem vett részt balhékban.” A másik hobbija már nagyobb problémát jelentett. Lányok jöttek be kéz a kézben a barátaikkal a Slackbe, és távoztak Besttel. Egy emlékezetes alkalommal Carman rontott be az Oscar’s-ba, elindult barátja felé, és ezt kiabálta: „George Best, te gazember! Megdugtad a feleségem!”.

*

Egy másik meghódítottja, Jane Felix-Brown végül Oszama bin Laden fiának felesége lett. De a legbizarrabb kapcsolata futó kalandja az 1973-as Miss Worlddel volt, Marjorie Wallace-szal. A teniszsztár Jimmy Connors egykori barátnője ekkor a Formula–1-es versenyző Peter Revson menyasszonya volt. Mégis egy manchesteri promóciós kiruccanásán megtörtént az elkerülhetetlen. Később még lefényképezték őket, amint elhagyják a Trampet, de az a londoni találkozás keserűen végződött. Best azért ment vissza Manchesterbe, hogy hajnali háromkor le is tartóztassák a Slackben, és visszavigyék Londonba a Wood Lane rendőrőrsre, ahol azzal vádolták, hogy kirabolta a nő lakását, és ellopta 2000 fontot érő nercprém bundáját, ékszereit és italait. A botrány miatt Wallace-t megfosztották címétől. Best számára még súlyosabbak voltak a következmények, mivel ha bűnösnek találják, börtön várt volna rá. Végül egy tragédia mentette meg. Március 22-én, mindössze öt nappal azelőtt, hogy meg kellett volna jelennie a bíróságon, Revson meghalt edzés közben a Dél-afrikai Nagydíjon. Wallace visszarepült az Egyesült Államokba, a vádat pedig ejtették. Best Manchesterbe utazott, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Nem látogatott ki az Old Traffordra április 27-én, amikor is régi barátja sarkazása eldöntötte a városi derbit, és a United kiesett. „Szomorú volt látni, ahogy lassan elsüllyednek, de nem sajnáltam Dochertyt” – mondta Best.

*

George Best évekig nem tért vissza az Old Traffordra. Visszatért azonban a futballhoz először a Dunstable Townban, majd a Stockportban, a Cork Celticben, a Fulhamben és később a Hibernianban is. Sikeres volt Észak-Amerikában is, ahol eleinte a Los Angeles Aztecsben játszott, és egy csapattársával megvett egy bárt a Hermosa Beachen, amit Hard Timesnak hívtak, de ők ötletesen Bestie’s-nek keresztelték el.

Távollétében manchesteri klubjai is virágoztak. Végül Wagner elutazott San Joséba, ahol ekkor éppen játszott, hogy kivásárolja őt. „A dolgok megváltoztak, az üzlet ment a maga útján – mondja. – George-nak ez sohasem a pénzről szólt, és amikor kifizettük, meglepettnek és boldognak tűnt, hogy valami haszna is származik ebből az egészből.”

Híres alapítójuk kiszállása után mindkét klub a ’70-es évek végéig működött. A Slack előbb The Zoo, majd The Playpen lett, manapság pedig a 42nd Street Night Club néven fut. Az Oscar’s előbb Sliceként élt tovább, ma pedig az ezoterikus Tiger Lounge áll itt. Burne a tulajdonosa a futball tematikájú Players bárnak a manchesteri repülőtér közelében, Wagner pedig publicistaként vonult vissza, és most épp Best memoárján dolgozik.

Ami pedig hajdani partnerüket illeti, ő már a Slack és az Oscar’s idejében is azon az úton járt, ami elvezetett öt évvel ezelőtti november 25-i halálához. Mindössze 59 éves volt. „Hogy mondjuk meg egy alkoholistának, hogy alkoholista? – kérdi Stuart Hall. – Legtöbbjüknek a legjobb, ha azt mondjuk: »Igyál még egyet!«. Van néhány barátom, akiknek alkoholproblémái vannak, és úgy gondolja az ember: »Ha pengeélen akarsz táncolni, hát táncolj.« Mindannyian meghalunk, hát halj meg boldogan. De George nem boldogan halt meg.”

Szólj hozzá!