Szöveg L. Pap István
1993. május 29., Írország – Magyarország 2-4
„Úgy indult, hogy Puskás Ferenc szövetségi kapitány kiballagott a kezdőkörbe, és harmincezer ír felállva skandálta a nevét. És úgy folytatódott, hogy a negyedik percben kettő nulla volt oda, Lőrincz Emil mondta is, hogy azonnal rúgjak le valakit, mert nagyon jönnek. A lényeg, hogy a szünet után fordítottunk, három kettőnél a végén Orosz Ferivel csináltam egy kényszerítőt, bevezettem a labdát az ötösig, feküdtek a védők, feküdt a kapus, és bevágtam a léc alá. Ez volt az első válogatott gólom.”
1997. május 18., Ekeren – Anderlecht 4-2
„Vasárnap játszottam az Ekerennel a Belga Kupa döntőjét, hétfőn délelőtt tízre kellett mennem az új klubomhoz, pont az Anderlechthez aláírni. Szünetben szólt is az Anderlecht edzője, Boskamp, hogy hová rohanok… Tíz perccel a vége előtt nulla kettőre álltunk, csörtettem előre középhátvédből, az utolsó pillanatban úgy egyenlítettünk, hogy az én kapáslövésemet fejelte ki a gólvonalról egy védő, és a csapattársam bevágta. Végül a hosszabbításban négy kettő lett ide, és másnap az ellenfélhez szerződtem. De amúgy sem lehet panaszom a belga éveimre, a Mechelenben például tizennégy gólig jutottam, de szinte mindenhol megbecsültek.”
1997. október 29., Magyarország – Jugoszlávia 1-7
„Azon az Üllői úti világbajnoki pótselejtezőn pillanatok alatt tönkrement minden. Csere voltam, de Lipcsei Peti a tizedik percben nulla háromnál már a térdéhez kapott, úgyhogy azonnal rohantam melegíteni, és nulla ötnél, de még az első félidőben már pályára is léphettem. Átrohantak rajtunk, szétestünk, és ezzel a súlyos vereséggel, na meg a visszavágón kapott belgrádi ötössel szétesett a magyar labdarúgás is.”
2001. június 8., Újpest – Videoton 5-3
„Abban a szezonban tértem vissza egy szegedi és dunakeszi kitérő után igazán a magyar futballba, új társ mellett új életet kezdtem, és Kisteleki István edzőtől Újpesten megkaptam a bizalmat. Tizenöt gólt szereztem, a nagy részét középhátvédként, az újpesti drukkerek ma is emlegetik az egyik Videoton ellenit a háromból: akkor az ékek mögött játszottam, megesernyőztem az alapvonalnál Milinte kapust, és bebólintottam a labdát az üres kapuba. Játszottam én abban az évben is minden poszton, imádtam a futballt, ha kellett, derékon rúgtam a palikat, de ha kellett, színeztem a játékot, bárhová állíthatott az edzőm. Igaz, egyszer balbunkó voltam, és másnap azt írta az újság, hogy úgy mozogtam, mint a krokodil az M7-esen.”
2002. május 22., Zalaegerszeg – Ferencváros 1-1
„Bajnoki címet ért az iksz, Ábrahám Attila vezette a meccset, és a lefújás előtt kevéssel mondtam neki, a hármas sípszó előtt fél perccel szóljon, mert a tizenhatezres közönség már indult befelé ünnepelni. Ábrahám időben szólt is, hogy mehetek, én a túlsó tizenhatosról egy hatalmas sprintet vágtam le, Bozsik Péter pedig a kispadon majdnem infarktust kapott, hogy mit művel a középhátvédje. De elértem az öltözőt… Később a Bajnokok Ligája selejtezőjében a minket kissé lekezelő nagy Manchester Unitedet is megvertük Koplárovics góljával a Népstadionban, pedig az edzésen MU-mezes magyarok mutogattak, hogy ötöt kapunk. Mondtam is Bozsiknak, nyissa ki a kaput, lemegyek, és szétverem őket! Na, ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. februári lapszámában.)
