1990. augusztus 18.
Ú. Dózsa–Ferencváros 0–5
„Mondanom sem kell, mekkora élmény volt tizennyolc évesen a címvédő Dózsa otthonában, a Megyeri úton telt ház előtt bemutatkozni az NB I-ben. Nyertünk öt nullára, abban a pillanatban fel sem fogtam, mi történik velem, akkor kerültem fel a Fradiba, és Nyilasi Tibor egyből bizalmat szavazott nekem, a kazincbarcikai kissrácnak. Azon a mérkőzésen a tévében Lipcsei Csabaként szerepelt a nevem, talán azóta már megtanulták.”
1991. október 23.
Werder Bremen–Ferencváros 3–2
„A szép emlékű Kupagyőztesek Európa-kupájában ekkor már túl voltunk a bolgár Levszkin, oda-vissza megvertük, mindkét meccsen két gólt szereztem, de ennél is nagyobb teljesítménynek tartom a brémai duplázást. A Werder klasszis csapat volt, egyet szabadrúgásból, egyet pedig egy nagy szóló után lőttem nekik, és ha kis szerencsénk van a visszavágón, ki is ejthettük volna a németeket. Viszont, miután a KEK megszűnt, most már örök időkre én leszek a Fradi legeredményesebb játékosa ebben a kupasorozatban.”
1992. június 20.
Diósgyőri VTK–Ferencváros 0–2
„Ekkor már tizenegy éve nem volt bajnok a Fradi, fantasztikus tavasz volt mögöttünk, de a Vác az utolsó kilenc fordulóban folyamatosan egy pont hátránnyal követett minket, mindkét csapat minden meccsét nyerte, nem lehetett botlani. Az utolsó fordulóban Diósgyőrben harmincezren látták, amint Wukovics Laci két góljával nyerünk, a hazaúton, hiszen akkor még csak Gyöngyösig volt M3-as, a falvakban zöld-fehér zászlót lengettek az emberek, az Üllői úton pedig vagy negyvenezer ember táncolt hajnalig, akkora fiesztát csaptunk!”
1994. október 12.
Magyarország–Németország 0–0
„Ez volt a huszonötödik válogatottságom az ötvennyolcból, bár nem volt tétmeccs, nekem mégis a legemlékezetesebb. A németek Klinsmann, Bobic csatársorral álltak ki ellenünk a Népstadionban, Lőrincz Emil fogta Klinsmannt, én a nagy tehetségnek tartott Freddi Bobicot, és olyannyira nem ment rosszul a játék, hogy a többiek engem választottak a csapat legjobbjának. Mészöly Kálmán volt a kapitány, nála az volt a szokás, hogy a vacsoránál a legjobbnak ad egy kupát emlékbe, a német meccs után én kaptam.”
1995. november 6.
Porto–Benfica 3–0
„Nyolcvanezer néző, a portugál bajnokság szuperrangadója, elképesztő hangulat. Nekem duplán emlékezetes meccs, hiszen ekkor lőttem az első Porto-gólomat, a harmadikat a meccsen, és Bobby Robson vezetőedző az egekig dicsért a lefújás után. Alapember voltam a csapatban, amely végül tizenegy pont előnnyel nyerte meg a bajnokságot, én hat találattal járultam hozzá az aranyéremhez. Aztán egy edzésen letapadt a lábam, és elszakadt a keresztszalagom, pedig életem legjobb formájában voltam, ki tudja, hogyan alakul a pályafutásom, ha nincs az a sérülés.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. februári számában.)
