Szöveg Charlie Ghagan Fordítás Kovács Gergely
1981. augusztus 26. Watford tartalék – Swindon tartalék 3-0
Tizenhét éves srác voltam, és az amatőr Sudbury Courtban játszottam, amikor Graham Taylor leszerződtetett (bal oldali alsó kép). A profi pályafutásom sokkal hamarabb elkezdődött, mint azt korábban reméltem, rövid volt az előszezon is, így az első meccsemet a Watfordnál a tartalékegyüttesben játszottam. De már a harmincadik másodpercben gólt szereztem egy huszonhárom méteres bombából, így azonnal az első csapatba kerültem. Nagyon kevesen láttak aznap, de az, hogy a bemutatkozó mérkőzésem első percében ilyen gólt lőttem, nagy önbizalommal töltött el.
1984. május 19. Everton – Watford 2-0
Bár kikaptunk, de az, hogy a Watford FA-kupa-finálét játszott, nagyon nagy esemény volt. A csapat a negyedik osztályból jött fel az elsőbe – én a másodosztályban csatlakoztam –, majd jött ez a döntő. Akkor már játszottam a Wembleyben a válogatottban, de egy FA-kupa-döntőre nem lehet igazán felkészülni (nagy kép). Hihetetlen légköre volt a meccsnek. Még Elton John is bejött az öltözőbe, ez a nap számára is nagy büszkeséget jelentett, lévén ő az elnök. Nem emlékszem a szerelésünkre, de biztos, hogy nem volt rajta semmi kirívó, ahhoz képest biztosan nem, amit később a Liverpoolnál viseltem!
1984. június 10. Brazília – Anglia 0-2
A Maracanában játszani hihetetlen volt, ugyanis nekem ez egyenlő a futball hazájával. És itt lőttem azt a gólomat, amit az egész világ láthatott. Ma úgy látom ezt a gólt, mintha kilépnék önmagamból, és más lőné. Amikor cselezel, nem tudsz azon gondolkodni, hogy mit tegyél, csak próbálsz nyugodt maradni. Próbáltam túllépni a velem szemben álló védőn, és mielőtt eljutott volna a tudatomig, már a kapusukkal szemben álltam. Amiatt a cselem miatt nagyot nőttem a futballrajongók szemében, pályafutásom mégis megtört egy időre. Utána még három évet töltöttem a Watfordnál, és csak azután igazoltam a Liverpoolhoz.
1987. október 17. Liverpool – QPR 4-0
Az emberek a brazilok elleni gólom miatt emlékeznek rám, pedig ez volt a legnagyszerűbb. A Queens Park Rangers a bajnokság élmezőnyében vitézkedett, tőlünk meg épp akkor távozott Ian Rush, ezért nagy nyomás nehezedett rám és Peter Beardsleyre. Mindenkit érdekelt, hogyan boldogulunk Rush nélkül, ő pedig hazajött Olaszországból, hogy megnézze a meccset. A szurkolók a nevét skandálták, amitől még idegesebb lettem. De végül négy nullára győztünk, én két gólt lőttem, az első egy bomba volt, majdnem félpályáról. Ez volt a legjobb csapat, amiben valaha játszottam (jobb oldali alsó kép). Nagyszerű szezonunk volt, megnyertük a bajnokságot, de a Wimbledon elleni FA-kupa-döntős vereség miatt nem tudtunk duplázni.
1988. április 13. Liverpool – Nottingham Forest 5-0
A legjobb csapatteljesítmény, amiben valaha is részem volt. Sok olyan meccsen szerepeltem, ahol egy ideig jól játszottunk, de ez lenyűgöző kilencven perc volt. A Forest a táblázat tetején szerepelt, és náluk volt Stuart Pearce és Neil Webb is, de a játékunk annyira egységes és tökéletes volt, mint a Barcelonáé az előző szezonban a Real Madrid ellen, amikor öt nullára nyert. Minden bejött, amivel próbálkoztunk. Még egy videokazetta is megjelent a meccsről, ami akkoriban igen ritkának számított!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. szeptemberi számában.)
