Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Két 1954-es világbajnok, Ottmar Walter (balra) és Horst Eckel a kaiserslauterni Fritz Walter Stadionnál felállított szoborkompozíció előtt (fotó: Ronald Wittek / DPA)
Az idő múlása megszépíti a keserű emlékeket, és egy kicsit bennünket is büszkeséggel tölt el, némiképp a magyar futballemlékezet részeként ünnepelhetjük azt a kaiserslauterni szoborcsoportot, amelyet a közelmúltban fedeztünk fel, és amely az Aranycsapat felett az 1954-es berni világbajnoki döntőben aratott 3:2-es nyugatnémet győzelem (ottani nyelvhasználatban a „berni csoda”) öt lauterni figuráját örökíti meg a Fritz Walter Stadion előterében. A 2006-os világbajnokságra felújított stadion Horst Eckel-kapuja előtt álló csoport – Richard Henkel szobrászművész bronzalkotása – az első német világbajnoki címet szerző csapat Lautern-játékosait vonultatja fel. Balról jobbra haladva: Werner Liebrichet – ki nem tudná, ő rúgta le a két csapat 8:3-as magyar győzelemmel végződő csoportmeccsén Puskás Ferencet, akit csak a döntőre sikerült úgy-ahogy összedrótozni –, a nyugatnémet csapatkapitány Fritz Waltert, Werner Kohlmeyert, a még mindig életben lévő Horst Eckelt – aki a nagy ötös egyetlen, nem kaiserslauterni születésű tagja – és Fritz testvérét, Ottmar Waltert. A táblán pedig a felirat egy idézet Sepp Herbergertől, a nyugatnémetek szövetségi kapitányától: „Az esélytelenség nyugalma a kulcs az igazi erő kimeríthetetlen kincstárához, amely – felnyitva és ragyogását látva – olyan energiákat szabadít fel, amely hegyeket mozgat meg.”
A futballistákat ábrázoló szobrok túlnyomó többsége általában sajnos nem túl élethű, ritkán sikerül visszaadni azt a testtartást, mozdulatot, amelyek oly jellemzőek voltak a „modellekre”, és a kaiserslauterni ötös fogat is eléggé sutára sikeredett, eleve olyan, mintha egy kocsmapultra támaszkodnának a hősök, arckifejezésük pedig eléggé groteszk, némileg az az ember érzése, mintha bronzba öntött karikatúrát látnánk. Ugyanakkor emiatt tagadhatatlanul bájos is a kompozíció.
Pedig, ellentétben a latin világgal, ahol óriási hagyományai vannak a labdarúgók szoborábrázolásának, és korántsem csak elhunyt csillagok, korszakos legendák részesülnek ebben a megtiszteltetésben (egy futballszobrokkal foglalkozó brit honlap alaposnak tűnő adatbázisa szerint például csak Argentínában 41 fociszobor található, köztük az egyetemes futballtörténelem olyan marginális szereplőinek is jutott már, mint Mario Yepes, a kolumbiai több argentin klubban játszott), a protestáns múlt és a huszadik század első felének történelmi öröksége miatt a „bálványimádásnak” már a gondolatától is idegenkedő németek viszont tényleg csak a legindokoltabb esetben tisztelnek meg egy futballsztárt azzal, hogy szobrot készítenek róla. Nincs szobra sem Franz Beckenbauernek (legalábbis hazájában, mert Bécsben viszont van), sem Gerd Müllernek, sem Karl-Heinz Rummeniggének, sem Lothar Matthäusnak, sem Oliver Kahnnak – hogy a legnagyobbak közül említsünk néhányat. A kevés kivétel közé tartozik Günter Netzer, akinek Mönchengladbachban, Horst Hrubesch, akinek Hammban vagy Uwe Seeler, akinek Hamburgban állítottak szobrot.
A „berni hősök” azonban kivételt képeznek. A kaiserslauterni nagy ötösön kívül a berni döntőben két gólt is szerző Helmut Rahnnak Essenben, az első német találatot jegyző Max Morlochnak Nürnbergben, Toni Turek kapusnak Düsseldorfban őrzi szobor az emlékét.
Idehaza az elmúlt években – évtizedes mulasztásokat néhány esztendő alatt bepótolva – az Aranycsapat minden tagját bronzba öntötték már, a felcsúti Pancho Arénában a klasszikus felállást képviselő valamennyi futballistáról látható mellszobor, de Puskás Ferenc csapatkapitányról található Kispesten, Óbudán, Szentesen, Zalaszabaron, Athénban, Madridban és Melbourne-ben is, Grosics Gyuláról Gyulán, Buzánszky Jenőről Debrecenben és április 5. óta szülővárosában, Dombóváron is, Hidegkuti Nándorról a Hungária körúti MTK-pályánál, Czibor Zoltánról és Tóth II Józsefről Csepelen, továbbá dombormű Bozsik Józsefről a fővárosi Őrnagy utcában és a Szegfű utcában is, Kocsis Sándorról a Kálvária téren.
Buzánszky Jenő Felcsút és Debrecen után Dombóváron is szobrot kapott. A képen fia, ifjabb Buzánszky Jenő (fotó: Mravik Gusztáv)
Semmi túlzás nincs tehát abban, hogy a 2014-es vb előtt az FFT angol szakértői által készített, minden idők 50 legnagyobb vb-meccsét felsoroló összeállításban az első helyen az 1954-es berni döntő szerepel. Mutasson valaki még egy vb-döntőt, amelynek pályára lépő 22 játékosából 18-ról már készült szobor. Csupán Josef Posipal, Karl Mai, Hans Schäfer, magyar részről pedig a csapatba váratlanul bekerülő Tóth Mihály várja még, hogy egy művész „kiszabadítsa” egy bronz- vagy kőtömbből – és remélhetőleg már ők sem sokáig.
Bodnár Zalán
