Szöveg Csillag Péter Fotó Mravik Gusztáv
„Az egész világot bejártam, ilyen szép falat sehol nem láttam. Csikar, MTK, 1998” – olvassuk a világoskék zsírkrétával felmaszatolt kézírást a konnektor mellett, pedig Sándor Károllyal ellentétben a falat szépnek nem mondanánk. Padlótól plafonig tele van firkálva csiricsáré üzenetekkel, ákombákomos aláírásokkal, ügyetlen rajzokkal. Mégis hatalmába keríti az embert az összegraffitizett előszoba bűvölete, a sajátos vendégkönyvbejegyzés gyanánt hátrahagyott, eklektikus tollnyomok tanúsítják, megfordult a házban a magyar művész- és sportvilág krémje. Itt van rögtön Szepesi György színvallása az ajtó szemöldökfája fölött: „Kékkel írom a fehér falra: Hajrá, Hungária!”.
Talán udvariasságból is hangsúlyozta a klubkötődést a korszakos sportriporter Pipiske utcai látogatása során, a házigazda ugyanis köztudomásúlag az MTK elkötelezettje. Kárpáti Tamás – mert a 73 éves újságírónál, a Bécset, Londont, Rómát megjáró Hungarikon-gyűjtemény gazdájánál járunk – egy 1960-as MTK–Tatabányai Bányász bajnokit (0:1, gólszerző: Lahos) említ meghatározó gyermekkori futballemlékeként, ám ha a kék-fehér kötelék megerősödését firtatjuk, a valós érdem a falcsodáló Sándor Károlyé. A nyolcéves Tamásnak még dzsesszdobos édesapja mutatta be őt a Rozmaring eszpresszóban a világ legjobb jobbszélsőjeként, és ha a szakmai jellemzésből ki is lehetett hallani némi elfogultságot, a bizalmas hangnemnek kikezdhetetlen alapja volt: az öreg Kárpáti és Csikar barátságát száz meg száz kávéházi közös sakkparti szilárdította, a tiszteletteljes viszonynak az asztalon túli világban sem tudott ártani sem fojtott matt, sem mérgezett gyalog.
Könnyű ütés lett volna a dzsesszdobos fia számára az Aranycsapat-játékostól személyes ereklyét kérni, a hírességek emblematikus tárgyaiból – jeles alkotók segítségével – művészi alkotásokat varázsoló Kárpáti Tamás immár csaknem másfél száz darabos gyűjteményéből azonban máig hiányzik a Csikar-műtárgy. Jóllehet rendszeres vendége, sőt zsűrielnöke volt Sándor Károly a Pipiske utcai ház kertjében rendezett Kötény-kupáknak, amelynek mérkőzésein a házi szabályok szerint a kötény is gólt ért. Talán a természetes közelség miatt, netán az utolsó években egyre inkább gyengélkedő, személyes jó barát iránti tiszteletből, mindenesetre nem „erőltette ki” édesapja egykori sakkpartnerétől az ajándékot, bár egy szekrény mélyéről előkerülő, letűrt, koszos sportszárnál szebb hagyatékot elképzelni sem tudott volna tőle. Már akkor sem, amikor első élőben látott válogatott meccsén csodálta a nagy kedvencet 1960. május 22-én a Népstadion lelátóján (Magyarország–Anglia, 2:0, gólszerző: Albert, Albert). A meccsjegyet Honti Györgytől, az MLSZ főtitkárától kapta hálából, amiért a szövetség kiállításához felajánlotta személyes kincsét, a valamennyi játékossal aláíratott Aranycsapat-fotóját. Később a fiatalember olyannyira elnyerte a sportvezető rokonszenvét, hogy az Andrássy úti MLSZ-székház hátsó lépcsőházának rejtett ajtaján keresztül a hazai válogatott meccsek előtt rendre kinyúlt egy mesebeli kéz egy nagyon is valós meccsjeggyel, sőt idővel Baróti Lajos csapatbuszával utazhatott az ifjú vendég néha vidéki túrákra is: „Leszálláskor a játékosokhoz hasonlóan hozzám is odaléptek a helyiek autogramot kérni, ami kicsit zavarba ejtő volt, de nem fedtem fel kilétemet”.
Sándor Károly, Király Linda és Oroszlán Szonja a Pipiske utcai ház kertjében
A természetes bennfentesség, a sport lelkének ismerete, a nagy öregek iránti megbecsülés végigkíséri a Hungarikon-sorozat művészi sportdarabjait. Ha csak a futballal kapcsolatos műtárgyakat nézzük, Grosics Gyula fekete meze (Pauer Gyula installációja), Puskás Ferenc ballábas futballcipője (Kő Pál „feldolgozása”), Czibor Zoltán nyakkendője és névjegye (a Czicasso című darab készítője Albert László), Albert Flórián címeres meze (Szőke Gábor Miklós modern darabja), a 6:3 sípja (Bohus Zoltán üvegkompozíciója), Szepesi György mikrofonja (A hang csendje alkotója Regős István) mind azt üzenik, amit Hegyi Iván írt ajánlóul Hidegkuti Nándor – Buczkó György által művészi formába öltött – dressze, zoknija és tornacipője mellé: „A »csuka« itt van. Mégsem az maradt meg igazán. Hanem a láb, ami benne volt…”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. szeptemberi lapszámában.)
