A legfontosabb kérdés maradt a spanyol bajnokság utolsó fordulójára: megvédi-e címét a Barcelona, vagy a Real Madrid szerzi meg az utolsó pillanatban a bajnoki serleget?
A mérkőzés nem a várható forgatókönyv szerint keződött, hiszen a Valladolid került először helyzetbe a negyedik percben. Ekkor egy hazagurított labda után Valdes hibázott, a kipattanót Manucho kapásból rálőtte, de Puyolról levágódott a labda. A hatodik percben Baraja által veszélyeztetett a Valladolid, ekkor úgy tűnt, hogy a katalán játékosok még az öltözőben maradtak. A 12. percben Keita, majd két perccel később Touré kísérlete is célt tévesztett. A 20. percben Bojan lőtt kapura, de Jacobo védeni tudott. A 27. percben megváltozott a helyzet, hiszen Pietro öngólja lévén vezetést szerzett a címvédő. (1–0) Pedro ment el a bal szélen, nem érkezett senki középen, de belőtte a labdát, az pedig a védő lábáról a kapuba perdült. A 31. percben már kétgólos volt a hazai előny, Messi passza után Pedro szerezte meg az újabb találatot. (2–0) Az első félidő nem hozott további eseményeket, így kétgólos vezetéssel térhetett az öltözőbe Guardiola legénysége.
A második játékrészben ismét növelte előnyét a Barca, Touré indult meg, majd középre adta a labdát, amit Pedro átlépett, és Messi öt méterről passzolt az üres kapuba. (3–0) A 76. percben az argentin aranylabdás újra gólt szerzett, ismét Touré gólpassza után. Két védőt lerázott, majd a tizenhatoson belülről gurított a hosszú sarokba. Ezzel megszerezte a bajnokságban a 34. gólját, a szezonban pedig a 47.-et, amivel beérte Ronaldo gólcsúcsát! (4–0) A mérkőzés végén a Valladolid nem adta fel és ment előre a becsületgólért, de Valdes hárította a próbálkozásokat.
Ezzel a Real Madrid eredményétől függetlenül – a madridiak leikszeltek a Malagával – a Barcelona megvédte spanyol bajnoki címét, valamint Messi lett a spanyol bajnokság gólkirálya, és az Aranycipős is.
Katalóniában kezdődhet a fieszta…
Barcelona – Valladolid 4–0
Nou Camp
75000 néző
Játékvezető: Pérez Lasa
Barcelona: Valdes, Dani Alves (Ibrahimovics 80`), Puyol, Piqué, Abidal, Y. Touré, Busquets, Keita, Messi, Bojan (Henry 78`), Pedro (Iniesta 86`)
Valladolid: Jacobo, P. López, Prieto (Font 62`), Navas, Sereno, Barragán, Pelé, Silva, Baraja, J. Sesma (Alemán 45`), Manucho (Keko 78`)
Gól: Prieto (27`, öngól), Pedro (31`), Messi (62` és 76`)
További képek az ünneplésről!
360 fokos kép az ünneplő stadionról!
Szarka Gábor
