Szöveg Alasdair Mackenzie
Bár a Josep Guardiola irányította Manchester City manapság vitathatatlanul a világ egyik legjobb futballcsapata, amely kétszer nyert angol bajnokságot, és évek óta az egyik leginkább domináns gárda Angliában, a Bajnokok Ligájában még mindig nem ért a csúcsra.
Sőt, eddig a negyeddöntőn sem jutott túl, ugyanakkor a csapat esélyei most nagyon jók. Nemcsak a német Borussia Mönchengladbach ellen, de a fogadóirodák szerint a trófea elhódítására is.
De ha most sem sikerülne neki, egészen biztosan úgy kerülne be a történelemkönyvekbe, mint az egyik legjobb futballcsapat, amely nem tudott BL-t nyerni.
De ha így lenne, nem lenne egyedül. A FourFourTwo munkatársa összeszedte a tíz legjobbnak tartott együttest, amely sosem ért fel az európai kupacsúcsra.
1. ARSENAL (2003–2004)
A Thierry Henry vezette Legyőzhetetlenek bevonultak az angol futball történetébe: a Premier League 2003–2004-es szezonjában senki tudta legyőzni az Arsenalt, amely 26 győzelem mellett 12 döntetlent játszott a bajnokságban.
Így aztán még érdekesebb volt, hogy a Bajnokok Ligájában éppen egy hazai rivális vetett véget az Ágyúsok álmainak, a negyeddöntőben az a Chelsea bizonyult jobbnak 3–2-es összesítéssel, amelyet abban az idényben korábban háromszor is legyőztek.
Már a rajt is borzalmas volt, a legrosszabb, ami elképzelhető: 3–0-s vereséget szenvedtek a Highburyben az olasz Internazionale együttesétől, majd ikszeltek a Lokomotív Moszkva otthonában és kikaptak a Dinamo Kijev vendégeként. Ezek után még a továbbjutás is messzinek tűnt, de három győzelemmel végül a csoport élén végeztek.
A spanyol Celta Vigo könnyű ellenfélnek bizonyult a tizenhat között, és a Stamford Bridge-en elért 1–1-es döntetlen egyrészt azt jelentette, hogy a Chelsea sorozatban a két csapat 17. meccsén sem tudott nyerni, másrész hogy jó esélyei vannak a negyeddöntőben is. Ezek után otthon sikerült 1–0-s előnyt eltékozolni és kiesni.
2. CHELSEA (2004–2005)
José Mourinho hatása óriási volt Londonban, ahova már komoly hírnévvel érkezett 2004-ben, miután az előző szezonban az FC Portóval megnyerte a Bajnokok Ligáját, amire senki sem számított. De ezt a bravúrt nem tudta a Kékekkel megismételni annak ellenére, hogy hazai pályán veretlenségi rekordot döntött.
Sőt, voltak még ott más csúcsok is: előtte még sosem szereztek egy PL-idényben ennyi pontot (95), sosem kaptak ilyen kevés gólt (15), sosem nyertek ennyiszer sem összesen (29) sem idegenben (15), és soha nem volt még egy szezonban ennyi kapott gól nélküli meccsük (25).
Európában is ígéretesen kezdődtek a dolgok, a Chelsea az élen végzett a csoportjában, a francia PSG, az orosz CSZKA Moszkva és a portugál FC Porto előtt, és csak egyszer szenvedett vereséget, az utolsó csoportmeccsen, amikor már biztos volt az első hely.
Úgy tűnt, nincsen szerencséjük az egyenes kieséses szakaszban, de előbb a Ronaldinho vezette Barcelonát majd a Bayern Münchent ejtették ki nagy csatában, összesítésben mindkettőt egy-egy góllal. Az elődöntőben a liverpooli Luis García „szellemgólja” állította meg a Kékeket, három perccel a visszavágó elején, ez volt a párbaj egyetlen találata.
Egyébként García később elmesélte a FourFourTwo-nak, hogy Mourinho még mindig nem felejtette el az ellentmondásos esetet, és mérgelődik rajta, ha találkoznak. „Mindig is kétségbe fogja vonni a gólomat, de az ő helyében én is így tennék” – mondta.
3. JUVENTUS (1996–1999)
Nem csoda, ha a Juventus szurkolói azt gondolják, csapatuk el van átkozva a Bajnokok Ligája-döntőiben: kétszer is remek kerettel harcoltak a végsőkig, és mindkétszer elbuktak.
Talán nem igazságos olyan csapatnak helyet adni ezen a listán, amely éppen az előző évben, azaz 1996-ban nyerte meg a Bajnokok Ligáját, de ezt talán felülírja a játékosaik vitathatatlan tehetsége, az olasz liga akkori ereje és a tény, hogy egymás után három évben jutottak be a BL-döntőbe, de kettőt elveszítettek.
Az 1997-es finálé és a német Borussia Dortmund elleni váratlan vereség ráadásul a sorozat történetének egyik legnagyobb meglepetése volt, hiszen a német csapat az első és egyetlen BL-trófeáját olyan csapat ellen szerezte, amelyet Marcello Lippi vezetett és amelyben ott játszott Zinedine Zidane, Alessandro Del Piero, Filippo Inzaghi, Edgar Davids, Christian Vieri és Didier Deschamps.
Ugyanez a világsztárokból álló gárda egy évvel később egyébként a Real Madridtól szenvedett vereséget Amszterdamban, majd a Manchester Uniteddel nem bírt az 1999-es elődöntőben, azaz ennek a korszakos zsenikből áll gárdának meg kellett elégednie egyetlen BL-trófeával. Azóta az olaszok háromszor jutottak be a sorozat fináléjába, mindháromszor kikaptak, és egyelőre úgy áll a dolog, hogy Cristiano Ronaldo sem tud segíteni nekik az átok megtörésében.
4. ATLÉTICO MADRID (2013–2014, 2015–2016)
Diego Simeone forradalmasította az Atlético Madrid játékát, mióta 2011 decemberében a csapat kispadjára érkezett. Egy bajnoki hetedik helyezett csapatot vett át, amely már a Bajnokok Ligája csoportkörében elvérzett az előző szezonban, amelyet egy olyan gárdává gyúrt át, amely mindkettő sorozatban esélyesnek számít.
A 2013–2014-es idényben csapat egészen a BL-döntőig jutott, ahol másodpercekre voltak csak a városi rivális Real Madrid legyőzésétől, amely azonban az utolsó pillanatban egyenlített, és a hosszabbításban 4–1-re szétszedte az Atléticót.
De Simeone együttese bebizonyította, hogy ez a fináléba jutás nem volt véletlen, két év múlva megint itt voltak a döntőben, és az ellenfelük megint csak a „szomszéd” volt, de újabb szívfájdalom: ezúttal tizenegyes-párbajban maradtak alul. Annyi vigaszuk volt, hogy a 2018-as európai szuperkupában 4–2-re visszavágtak a Realnak, miután megnyerték az Európa-ligát. De Simeone még nem mondott le a BL-álmairól.
5. VALENCIA (1999–2001)
Héctor Cúper csapata látványos sorozatba kezdett 1999-ben, a BL-sorozat mindkét csoportköréből továbbjutott, mielőtt simán kiejtette a nemzetközi sztárokból álló olasz bajnok Laziót az egyenes kieséses szakasz első körében. Az elődöntőben ugyanígy tett a hasonló kaliberű Barcelonával.
Mindkét továbbjutás a Mestallában nyújtott elképesztő teljesítménynek és fantasztikus játéknak volt köszönhető, amit már nem sikerült megismételni a fináléban a Real Madrid ellen, amely sima 3–0-s győzelmet aratott Párizsban.
A következő szezonban Gaizka Mendieta csapatkapitány vezetésével a selejtezőkből megint csak a döntőig jutottak, útközben kiütötték pedig az Arsenalt és a Leeds Unitedet, és éppen Mendieta büntetője révén a Bayern ellen is megszerezték a vezetést a fináléban.
Stefan Effenberg ugyancsak tizenegyesből egyenlített, majd a bajorok 5–4-re a büntetőpárbajt is megnyerték. Ez a kettős kudarc ugyanakkor nem a végét jelentette valaminek, hiszen következő szezonban Rafael Benítez ült le a kispadra, és vele jött a spanyol bajnok cím 2002-ben.
6. INTERNAZIONALE (1998–1999)
Bár az Internazionale örök hazai riválisa, a Juventus inkább tekinthető a késői kilencvenes évek egyik olyan csapatának, amely kevesebbet ért el, mint ami képességeit tekintve kijárt volna neki, azért ezen a téren a milánóiak sem panaszkodhatnak.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy az Intert a korszak egyértelműen legjobb játékosa, a brazil Ronaldo vezette, aki elképesztően futballozott az 1997–1998-as idényben, összesen 34 gólt szerzett, csapata második lett az olasz bajnokságban és megnyerte az UEFA-kupát.
Gigi Simone csapata számára a Bajnokok Ligájában való megerősödés volt a következő logikus lépés, de nem telt el sok idő, és a dolgok teljesen szétestek a San Siróban. Egy szezon alatt négy edző váltotta egymást a kispadon, Simoni után Mircea Lucescu, Luciano Castellini, majd Roy Hodgson, a gárda pedig a nyolcadik helyre zuhant a tabellán.
Ronaldóra hiába irányult megkülönböztetett figyelem, a brazil csatárt sérülések hátráltatták, és csak 19 bajnokin tudott pályára lépni az évadban – más kérdés, hogy így is házi gólkirály lett tizenöt találattal.
Az Inter visszatérése kilenc év szünet után Európa első számú kupasorozatába meglehetősen jól kezdődött, a novemberben kirúgott Simoni helyére érkező Lucescu vezetésével az olaszok túljutottak a csoportkörön, de a negyeddöntő első meccsén Dwight Yorke duplája már távolivá tette a továbbjutást a Manchester United ellen, pláne úgy, hogy az Internek csak egy sovány 1–1-re futotta a milánói visszavágón.
Miután egy olyan csapatból sem tudta a legjobbat kihozni, amelyben Ronaldo, Roberto Baggio, Javier Zanetti, Diego Simeone és a fiatal Andrea Pirlo játszott, Lucescut is elbocsátották az állásából.
7. BORUSSIA DORTMUND (2012–2013)
Mielőtt Jürgen Klopp megérkezett volna Dortmund városába, az 1997-es Bajnokok Ligája-diadal a BVB történetének egyértelmű csúcspontja volt. A tréner azonban a legendásan energikus „gegenpressing”-rendszerével a klubot újra bekapcsolta a kontinens vérkeringésébe, amely elképesztő eredményeket és izgalmakat hozott magával.
Klopp meghatározó erővé formálta a Borussia Dortmundot már azelőtt, hogy a 2012–2013-as szezonban a Bajnokok Ligája döntőjébe jutott volna, előtte ugyanis két német bajnoki címet szerzett. Pedig nem került könnyű BL-csoportba, a Manchester City, a Real Madrid és az Ajax közé, ehhez képest egy csoportmeccsen sem kapott ki, otthon meg is vert mindenkit, és az élen végzett.
A Sahtar Doneck és a Málaga ellen már nem volt meglepetés a továbbjutás, bár az utóbbi meccsen csak az utolsó pillanatokban született meg a továbbjutást érő (két) gól. A döntőbe kerülésért a Real Madriddal néztek farkasszemet, amelyet 4–1-re ütöttek ki az első találkozón a Signal Iduna Parkban, mind a négy gólt Robert Lewandowski szerzete, a visszavágó 2–0-s Real-győzelme elég is volt a döntőbe jutáshoz.
Ott pedig Klopp óriási lehetőséget kapott arra, hogy letaszítsa a trónról a Bayern Münchent, mint első számú német klubcsapatot, de ez végül nem sikerült. A három év alatt két döntőt elveszítő bajorok érthetően nagyon motiváltak voltak, és Arjen Robben késői góljával megszerezték a győzelmet a Wembleyben.
8. BARCELONA (1993–1996)
A Bajnokok Ligája 1992–1993-as indulása némileg háttérbe szorította a valaha volt egyik legnagyobb futballelme, Johan Cruyff zsenijét. A legendás holland tréner 1992-ben megnyerte a katalánokkal az utolsó Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK), mielőtt az átalakult volna BL-lé, ahol viszont nem sikerült megismételnie ugyanezt a bravúrt.
Pedig Cruyff együttesét „Álomcsapatnak” hívták, miután 1991 és 1994 között négy spanyol bajnoki címet szerzett, 1989-ben megnyerte a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK), 1992-ben pedig a klub történetében először a BEK-et – tehát rászolgált a becenevére.
A holland szakember azonban sokkal többet hagyott hátra Barcelonában, mint azt a tizenegy trófeát, amelyet a csapattal nyert, és amellyel sokáig a klub történetének legsikeresebb trénere volt, később Pep Guardiola döntötte meg. Cruyff szellemisége máig nyomott hagyott a klubnál, elég, ha csak az akadémiai rendszerre, a La Masiára gondolunk.
Öröksége csak egy helyen szenvedett csorbát, mégpedig a Bajnokok Ligájában. Az új kupasorozat első szezonjában előbb a CSZKA Moszkva ütötte ki a Barcát, majd az 1994-es döntőben az AC Milan lépett át 4–0-lal a Romário, Hriszto Sztoicskov és Ronald Koeman fémjelezte gárdán. A következő szezonban a nyolcaddöntőben nem bírtak a PSG-vel, Cruyff utolsó szezonjában pedig már főtáblára sem jutottak.
9. JUVENTUS (2014–2019)
Massimiliano Allegri öt torinói éve alatt a Juventusból igazi győztes gépezetet faragott. Az Antonio Conte által lerakott alapokból építkezve minden évben duplázni tudott, megnyerte a bajnokságot és a kupát is, de az egyesület egyik fő célja továbbra sem sikerült.
A Juventus vitathatatlan hazai erőfölénye ellenére, amelyet még a Napoli 2018-as, 91 pontos rekordja sem tudott igazán felülírni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy bár a gárda évről évre kétségbeesett küzdelmet folytatott azért, hogy végre két évtizednyi várakozás után megnyerjék a Bajnokok Ligáját, egyszer sem járt sikerrel. A várakozás folytatódik.
Allegri vezetésével kétszer jutott döntőbe a Juve, 2015-ben és 2017-ben, de előbb a Barcelona, utóbb a Real Madrid győzte le az olaszokat, akik pedig mindkétszer megérdemelték volna a sikert. Először Andrea Pirlo ravaszságára, Paul Pogba dinamizmusára és Carlos Tévez robbanékonyságára építettek, utóbb pedig a híres BBC-védelemre (Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini), elöl pedig a Paulo Dybala, Gonzalo Higuaín, Mario Mandzukic-trióra támaszkodtak.
Cristiano Ronaldo 2018-as leigazolását követően a klub újra versenybe szállt a legnagyobb európai trófeáért, ám miután az Atlético Madrid elleni mesterhármasával negyeddöntőbe rángatta új csapatát, ott az Ajax szétszakította a Juve és Allegri BL-álmait. Az Allegri-korszak Maurizio Sarri érkezésével ért véget, európai kupagyőzelem nélkül.
10. AJAX (1995–1997)
A fiatal holland tehetségek csapatba építésével Louis van Gaal a kilencvenes évek közepén csúcsra járatta az Ajaxot, és az 1995-ös Bajnokok Ligája-győzelem után úgy tűnt, nincs megállás, és az elkövetkezendő években Európa egy uralkodója lehet a klub, amely a Johan Cruyff vezette totális futball korszaka, a hetvenes évek első fele óta egyébként először nyerte meg az első számú európai kupasorozatot.
Ami ezután történt, az azért csalódásnak nem nevezhető, de ettől még mindenkinek megvolt az az érzése, hogy annak az Ajaxnak nemcsak egy BL-trófeát kellett volna szereznie, legalábbis a 94–95-ös dominancia után semmiképpen sem.
A holland együttes az 1995–1996-os szezonban ugyan ismét bejutott a sorozat döntőjébe, ahol azonban az Edgar Davids, Edwin van der Sar, Patrick Kluivert és a De Boer-ikrek fémjelezte alakulatot a Juventus tizenegyesekkel végül legyőzte. Egy évvel később szintén az olaszok állították meg az Ajaxot az elődöntőben, de már elég simán, összesítésben 6–2-vel továbblépve a döntőbe.
Forrás: FourFourTwo.com
