Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
A bajnok (Il campione). Színes, feliratos olasz filmdráma, 105 perc, 2019
Rendezte: Leonardo D’Agostini
Forgatókönyv: Leonardo D’Agostini, Antonella Lattanzi, Giulia Louise Steigerwalt
Szereplők: Stefano Accorsi, Andrea Carpenzano, Massimo Popolizio, Anita Caprioli
Osztályzat: •••••
Szöveg Csillag Péter
„Nagyszerű a film, őszintén gratulálok hozzá, csak egyvalamit éreztem túlzásnak: azért ilyen csiricsáré ruhákat nem vesznek fel a fiatalok…”
„Hölgyem, ön valószínűleg régen járt Rómában.”
A párbeszédet az ősszel hallottuk a Puskin moziban, ahol a 17. Olasz filmfesztivál keretében Magyarországon is bemutatták A bajnok (Il Campione) című játékfilmet, és a vetítés után kérdéseket lehetett feltenni a jelen lévő rendezőnek, Leonardo D’Agostininek. A közvetlen stílusban és ízes humorral válaszoló olasz férfi csípős felelete nem csupán a képeken látott kirívó öltözködési szokásokra, de szélesebb értelemben a film témájára is érvényes: a Serie A 18 éves szupercsillagának mindennapjaiba belelátva az élfutball viszonyait nem ismerő kívülálló hajlamos kételkedni, hogy a főhős Christian Ferro világa valóban hitelesen érzékelteti- e a mai elitjátékosok hétköznapi dimenzióit.
Lehet-e ennyire ingerszegény és sivár a haverjaival naphosszat medencés házában playstationöző tizenévesek élete? Lehet-e ennyire elvakult a futballcsillag körül legyeskedők rajongása? Lehet-e ennyire szélsőséges a házfalakra festett futballistahős népszerűsége? Lehet-e ennyire értelmezhetetlen a szakadék a hétköznapi emberek anyagi lehetőségei és az eurómilliomos futballtinik végtelen pénzzuhatagai között? Lehet-e ennyire közömbös egy sportoló a klasszikus műveltség legalapvetőbb értékei iránt?
Persze, hogy lehet, csak valószínűleg régen jártunk Rómában…
Például a forgatás helyszínéül szolgáló trigoriai edzőközpontban, az AS Roma híres bázisán, ahol a Primavera-csapat edzői a jeleneteket elnézve meglepve tapasztalták, hogy az elsőfilmes filmrendező mennyire élesen látja és képes rekonstruálni filmjében saját tinédzserjátékosaik közegét. A jeles klub trénereinek elismerése legalább annyira fontos visszajelzés, mint a 2019-es alkotást méltányoló filmes szakmáé: A bajnokkal D’Agostini elnyerte az olasz filmkritikusok legjobb első rendezőnek járó díját, és ugyanebben a kategóriában jelölték a Golden Globe-díjra is.
Nem érdemtelenül: az Olaszországban tavaly áprilisban bemutatott játékfilm viszonylag egyszerű történetet tálal olyan érzékenységgel, ugyanakkor könnyedséggel, hogy a néző a 105 perc után szinte sajnálja, hogy máris véget ért. Vígjátéknak is mondhatnánk, hiszen bőven van min nevetni közben, azért bánnánk óvatosan mégis a műfaji behatárolással, mert a kitűnően alkalmazott parodisztikus vonások mellett mindvégig a valóság a sorvezető.
Bár az egyébként megrögzött AS Roma-drukker és a filmet néhány hónapja Francesco Tottival – a megilletődöttségtől állítólag falfehéren – végignéző rendező Mario Balotelli alakját nevezte meg fő ihletforrásnak, segített a történet pontos kidolgozásában, hogy a forgatókönyvíró, Antonella Lattanzi édesanyja Bariban a híresen kicsapongó Antonio Cassano tanára volt, így első kézből szerzett tapasztalatokról számolhatott be lányának a futballisták és a tankönyvek viszonyát illetően. A bajnok ugyanis egy 18 éves Roma-szupersztár küzdelmét mutatja be az érettségi felé vezető úton: a játékos botrányait megelégelő klubelnök felbérel egy magántanárt, Valerio Fiorettit, hogy segítsen a fiúnak észhez térni és eljuttatni őt a nagy szellemi próbatételig.
Ha azt hisszük, ebben nincsen kihívás, valószínűleg régen jártunk Rómában.
LEONARDO D’AGOSTINI. (Róma, 1977. augusztus 6.–) Olasz rendező, forgatókönyvíró. Első nagyjátékfilmes rendezése A bajnok, a munka során legfőbb támasza kedvese, az egyébként inkább szépíróként ismert forgatókönyvíró, Antonella Lattanzi volt. D’Agostini korábban elsősorban televíziós filmek, sorozatok társrendezőjeként dolgozott (a magyar közönség talán A kiválasztott című 2012-es sorozat révén ismerheti), önálló darabjai között két rövidfilm, a 2005-ös La via del successo (A siker útja) és a 2007-es Sangre de perro (Kutyavér) érdemel említést.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. februári lapszámában.)
