Film a legjobb vb-ről Pelével, ezer gól szerzőjével

Szöveg Bodnár Zalán

A különféle listák, rangsorok rendre azt hozzák ki, hogy az 1970-es világbajnokság minden idők legjobbja volt, az azt megnyerő brazil válogatott pedig a valaha volt legjobb nemzeti együttes. Pelé, Rivellino, Jairzinho, Tostao, Gérson, Clodoaldo, Carlos Alberto és a többiek – nehéz vitatkozni azzal, hogy aki látta azt a csapatot játszani, máig nem tud szabadulni a varázsától.

A FIFA-nál, illetve a nemzetközi futballszövetség felkérésére dolgozó brit filmprodukciós cégnél is érezték, hogy ez a mexikói torna valahogy más, még a négy évvel korábbi, ugyancsak ikonikussá nemesedett angliai vb-nél is gazdagabb érzelmi többletű, hangulatilag is felemelőbb volt. Elvégre Brazília lett az első ország, amely végérvényesen elnyerte a Rimet-kupát azzal, hogy Mexikóban megszerezte története harmadik vb-trófeáját, na meg aztán ez volt Pelé utolsó világbajnoksága is, egyben ő lett az első játékos, aki háromszoros vb-aranyérmesnek mondhatta magát – és ez máig így is maradt.

Így aztán a tornát feldolgozó hivatalos FIFA-film készítői is érezték, hogy muszáj belevinni a történetbe még egy kis truvájt, hangsúlyozva a Mexico ’70 magasztosságát, rendkívüliségét. A FIFA egyébként épp a számunkra is oly felejthetetlen 1954-es, svájci világbajnokság után készített először hivatalos filmet az akkor már nyilvánvalóan a legrangosabbá avanzsált futballeseményről, és a German Giants (Német óriások) kirobbanó sikere óta őrzi is ezt a hagyományt.

Ezek az alkotások tökéletesen vissza is adják az aktuális korszellemet, és persze képet adnak a mozgókép fejlődési tendenciáiról is: míg az ötvenes, hatvanas évek FIFA-filmjeiben kidomborodik az egyén, a sportoló héroszi küzdelme, helytállása a rengeteg lassított felvétellel, a mozgás ábrázolásával, a hosszú snittekkel, a sok premier plan felvétellel, az emelkedett filmzenével, addig a legutóbbi, oroszországi tornát bemutató mozi, a Dreams már olyan gyors vágású, mint egy videoklip, szemmel is alig követhető, a gólokból például alig látni valamit, azonnal rávágják a kispad tomboló örömét, a nézőtér hurrázását és mindenféle effektet.

Az alapelvek mellett azonban azóta is kitartanak: nem a szakmázás vagy a mindenre kiterjedő dokumentálás áll a törekvés középpontjában, hanem a futballszenvedély megragadása, a vb-atmoszféra visszaadása, a közösségi élmény felszítása és a futballista markáns heroizálása.

Mindez tetten érhető a ’70-es vb-filmben is, amely a The World at Their Feet (Lábuk előtt a világ) címet viseli, és természetesen a brazilok lenyűgöző játéka előtt hajt fejet. És akkor az újdonságként beépített mellékszál: egy szófogadatlan mexikóvárosi kisfiú szemén át láttatják az eseményeket. Martín (Everaldo Rodríguez) nagyon szeretne ott lenni az Azték Stadionban, „hogy lássam Pelét, ezer gól szerzőjét”, ahogy ő ábrándozva megfogalmazza. A szülei persze hallani sem akarnak erről, ám a tízévesforma kölyök feltöri malacperselyét, és különböző kalandok után, mint egy road movie-ban, eléri célját: a saját szemével láthatja, ahogy a „Királyt” újra megkoronázzák. Még a tv-felvételen is mutatják az arcát, így talál rá a kistestvére szoptatása közben tv-t néző édesanyja, aki már égre-földre kereste. A srácot aztán fülön csípik, de a történet jól végződik, minden és mindenki a helyére kerül.

Így érezte ezt a világ a ’70-es brazil csapat vb-győzelme láttán – még azok is, akik esetleg az olaszoknak vagy a németeknek drukkoltak: a történet nem is lehetett volna kerekebb, a Rimet-kupa sem kerülhetett volna jobb kezekbe.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. augusztusi lapszámában.)