Griezmann és az utolsó próbajáték

Szöveg Bodnár Zalán

A népszerűségével egyébként is az egeket verdeső online műsorszolgáltató, a Netflix Az utolsó tánc című Michael Jordan-, vagy inkább Chicago Bulls-sztorival arra is felhívta a figyelmet, hogy a saját gyártású, sporttémájú sorozataiért is érdemes felkeresni. Bár a Netflix sportfilmjeinek túlnyomó többsége nem futballtémájú, inkább az amerikai major sportok élveznek előnyt, no meg a Formula–1, de azért akad példa olyan alkotásokra is, amelyekben a mi futballunk áll a fókuszban. Az egyik ilyennek Antoine Griezmann a főszereplője, a Barcelona francia világbajnok csatára. A film elkészültekor, 2018-ban ugyan még nem a katalán fővárosban játszott, hanem az Atlético Madridban, viszont már világbajnok volt – épp ez áll a történet középpontjában.

Szinte hihetetlen, de lényegében minden nagy játékosnak a csúcsra vezető útja már-már „hihetetlen”. Griezmann élettörténete sem mindennapi: a vékonyka testalkatú, alacsony termetű, kissé lányos fiúcska egyetlen klubnak sem kellett gyerekként. Noha ötéves kora óta mindene a labda volt, és technikai képességeit, ügyességét senki sem vitatta, fizikai adottságai annál jobban elbizonytalanították a csapatokat.

Édesapja hiába hurcolta egyik városból a másikra, bejárva vele fél Franciaországot, sehol sem kellett, nem csoda, hogy belefáradt a sokszor napi többszáz kilométeres autózásba, mert a próbajátékok után rendre elutasító választ kaptak. A kis Antoine pályafutása valóban egy hajszálon múlott: egy utolsó próbajátékra utazott a Montpellier-hez, amikor az ellenfél, a baszk Real Sociedad játékosmegfigyelője kiszúrta magának, és meggyőzte az apját, hogy vigye el San Sebastiánba is.

Az apa ezt már végképp nem akarta, elege volt az egészből, semmi értelmét nem látta még egy újabb kísérletnek. Valahogy mégis sikerült meggyőzni, hogy azt mondja: rendben, egy végső próbát még tesznek. A baszkok vezetői csak annyit ígérhettek: ha nem is kell nekik, biztosan nem az atlétikus képességei miatt lesz, az őket nem érdekli. A többi már történelem…

A 14 éves srác vállalta, hogy elszakad szüleitől és hazájától, idegen országban, ismeretlen nyelven beszélők között megpróbál érvényesülni, és ha hetekig mindennap sírva is aludt el, ma már jobbára csak a meghatottságtól könnyezik, amikor arra gondol: sikerült! Amikor látja a nevét és szülővárosát lézerfénnyel kiírva a párizsi Diadalíven: Antoine Griezmann, Macon. A moszkvai vb-döntőben gólt szerzett, és a meccs legjobbjának választották őt, aki gyerekként senkinek sem kellett Franciaországban.

A francia válogatott clairefontaine-i edzőtáborának kezdetétől, 2018. május 23-tól az oroszországi vb július 15-i döntőjéig ível a film központi történeti szála, amit nem kronológiai sorrendben szakítanak meg Griezmann életútjának korábbi, fontosabb epizódjai, ezekben a fejezetekben a Griezmann-képet mintegy húsz megszólaltatott – az édesapjától Didier Deschamps szövetségi kapitányon át Paul Pogbáig – visszaemlékezése, véleménye teszi teljessé.

Az egyetlen bajunk a magyar felirattal van: szokás szerint sikerült olyan fordítót felkérni a munkára, aki nyilván kiválóan érti a franciát, csak éppen nem beszéli a futballnyelvet. Hogy ebben is „világbajnok” legyen a Netflix, épp annyit kell még fejlődnie, mint Griezmann-nak 1998 óta, amikor még ő kért autogramot az ország első vb-trófeáját elnyerő Fabien Barthezéktől, most pedig már leginkább neki köszönhetik a második csillagot a kakasos szövetségi címeren a franciák.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi lapszámában.)

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!