A Futballmaffia hőseihez képest a valódi huligánok szentimentális széplelkek.
Nem tudjuk eldönteni, hogy a 2007-ben bemutatott Futballmaffia című filmet bóknak vegyük-e a labdarúgás nevében, vagy inkább alattomos, otromba támadásnak imádott sportágunk ellen. Bóknak leginkább azért tekinthetjük, mert a foci farvizén próbál meg elevickélni a filmpiac háborgó tengerén, különösen a magyar forgalmazó gondolta úgy, hogy ezt a kultúrmocskot csakis úgy lehet eladni, ha a film címébe beleveszi a futball szót, az eredeti cím, a Rise of the Footsoldier leginkább úgy fordítható: A gyalog előretörése. Az eredetivel ellentétben a magyar cím pedig nagyon is hívogató volt, hiszen az utóbbi évtizedben a futball kapcsán a maffia bizony több összefüggésben (FIFA, szervezett sportfogadási bűnözés) is előtérbe nyomakodott, és mindegyik izgalmas téma.
Itt azonban a futball meglehetősen marginális szerepet kap. A történet szerint Carlton Leach a West Ham United huligánjaként éli az életét tizenhat évesen, de még a meccsek izgalmánál is jobban lázba hozták a vérre menő bunyók, amelyek a hetvenes évek Angliájában szerves velejárói voltak a mérkőzéseknek. Carlton a „Kalapácsosok” hírhedt ultracsoportjának, az Inter City Firmnek – ami arról kapta a nevét, hogy tagjai nem a szervezett szurkolói buszokkal mentek az idegenbeli mérkőzésekre, hanem intercity vonattal – a tagja, de miután a Millwall huligánjaival történő kemény összecsapás után egy kisbalta kis híján kettéhasítja a koponyáját, belátja, hogy innen az útja csak a börtönbe vagy a temetőbe vezethet. Ám ahelyett, hogy a legtöbb huligánfilmben bevált dramaturgia szerint jó útra térne, inkább az ellenkező irányba indul el, a még sötétebb alagút felé: az alvilág szolgálatába áll. Szórakozóhelyek kidobójaként kezdi, hamarosan azonban már szereplője is lesz a legnagyobb buliknak. Volt huligántársait maga mellé véve előbb jól működő őrző-védő brigádot alakít ki, majd hatékony csapatával mind többet és többet akar. Előbb csak a kábítószer-kereskedelemből veszi ki a részét, aztán jöhet minden más, ami belefér a maffia kelléktárába. Visszaút nincs, és Carltonnak rá kell döbbennie, hogy ez még a futballhuligánokénál is sokkal kegyetlenebb világ, mert itt még a bandaszellem, az egy csapathoz tartozás érzése sem létezik, még a legközelebbi barátaiban sem bízhat meg.
A filmben úgy tobzódik az erőszak, hogy végignézése súlyos lelki próbatétel egy átlagos érzésvilágú embernek. Annyi a vér, a mocsok, a káromkodás, a heroin és mindenféle testnedv túlfolyása a vásznon, hogy az egy idő után menthetetlenül érzéketlenné váló nézőt már a történet követésében is zavarni kezdi. Egyetlen ok miatt volt mégis érdemes végigszenvedni a kétórás vizuális terrortámadást: kiderült, hogy a film valóban megtörtént esetet dolgoz fel.
Hú, ez megnyugtató! Fikciónak kicsit durva lett volna…
Bodnár Zalán
A legjobb szövegek
„Véget ért egy korszak. De a gyilkosságok előtt, a kínzások, a verések, az ecstasy és az összes többi előtt ott volt a foci. A foci volt az, ahonnan az összes dac és gyűlölet származott. Azokon a lelátókon kezdődött el minden.”
„Volt, aki belém kötött. De mindenki megkapta, amit akart. Ha valaki piálni jött, meg a klassz csajokra bukott, jó helyen járt. De ha valami másra utaztak, akkor az öklöm a pofájukban landolt. És ha egy kisebb sereggel jöttek vissza, elővettem a kedvenc fémrudamat. És ha valaki a vécében fajtalankodott, habozás nélkül kilyuggattam a valagát a bicskámmal. Ha valaki azért jön oda, hogy nevet szerezzen magának, olyan keményen kell megütni, hogy többé ne tudjon felkelni. Lehet, hogy ez egy kicsit durva, de az én világomban a kedvességet összetévesztik a gyöngeséggel.”
„Az én szakmámban kevés az öregember. A paranoia tart minket életben. Nem kockáztatok semmit. A ház minden szobájába fegyver jut. Ha betörsz, megfürdök a k…ott véredben. És ha egy napon lejár az időm, annyit mondhatok: ha azt hiszed, hogy sírok majd, és könyörgök az életemért, hát akkor egy idióta f… vagy.”
Julian Gilbey (1979–) brit filmrendező, forgatókönyvíró, vágó. Pályáját kisköltségvetésű horrorfilmekkel kezdte, amelyekben színészként, dizájnerként, látványtervezőként vagy díszlettervezőként is szerepet vállalt. Első saját filmje a 2006-os Rollin’ With The Nines volt, amelyért jelölték a 60. Brit Filmszemle legjobb brit elsőfilmes rendezői díjára. A Futballmaffia az egyetlen filmje, amelyet Magyarországon is forgalmaztak. További munkái: A Lonely Place to Die (2010), Plastic (2013).
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. szeptemberi számában.)
