Még manapság is igazi sokként érné Angliát, ha a válogatott nem jutna ki a világbajnokságra, ám 1973 őszén valóságos nemzeti tragédiakánt hatott, amikor eldőlt, hogy az 1974-es vb-t Nyugat-Németországban a Háromoroszlánosok nélkül rendezik. Az angol szövetség meggyőzte az ország legeredményesebb menedzserét, a bajnoki címvédő, az azt megelőző években sikert sikerre halmozó Leeds Unitedet irányító legendás Don Revie-t, hogy vállalja el a szövetségi kapitányi posztot.
A Leeds így üresen maradt menedzseri székébe pedig nem kis meglepetésre a meglehetősen öntörvényű, pofátlanul fiatal Brian Clough került, aki nem kisebb célt tűzött zászlajára, mint a lehetetlent: túlszárnyalni a nagy Revie-t, ráadásul megtisztítani a Leedset a legpiszkosabb csapat kétes imázsától. Erről, a Leeds Unitednél folytatott áldatlan küzdelméről, a brit futballfelfogás megváltoztathatatlanságáról és a mániákus Don Revie-ellenességéről, annak gyökereiről szól a 2009-ben bemutatott angol-amerikai életrajzi játékfilm, Az elátkozott Leeds United.
De vajon miért hasonlítjuk a címben Brian Clough-ot José Mourinhóhoz? Nos, hasonló szerénységgel vette át az akkori angol topcsapatot 1974-ben, mint a portugál mester a Chelsea-t kereken harminc évvel később, 2004-ben. Bemutatkozásképpen a tévében így kezdte: „Azt nem mondanám, hogy én vagyok a legjobb angol edző, de az biztos, hogy benne vagyok a top egyben.” Látunk némi hasonlóságot azzal a kifejezéssel, hogy „én vagyok a Special One”? És ha hinni lehet a játékfilmnek, leedsi bemutatkozásakor saját főnöke azon bókját, amely szerint ő a legjobb fiatal edző az országban, úgy fogadta: „És a legjobb öreg is!”.
Noha a film Clough-nak a Leedsnél töltött, hosszúnak és sikeresnek éppenséggel nem nevezhető korszakára fókuszál, a cselekményvezetést folytonosan megtörő időbeli ugrásokkal megpróbálja lélektanilag érzékeltetni, hogy miként alakultak ki a Clough személyiségének jól ismert, karakteres vonásai, illetve a Don Revie-vel szembeni kérlelhetetlen ellenérzése. No meg az a rivalizálás, amelyet Clough szinte Revie tudta nélkül folytatott, önmagát marcangolva, és amely minden sikerének legfőbb mozgatórugója is lett.
Az eredetmonda is rendkívül hasonló Clough és Mourinho esetében. A portugál tolmácsként kezdte, a futballvilág igencsak perifériára szorult alakjaként, majd a Portóval véghez vitt csoda (Bajnokok Ligája-győzelem 2004-ben) után egy csapásra a sportág legnagyobb alakjai közé került. Bár Clough játékosként is az angol válogatottságig vitte, de igazán akkor tett szert hírnévre, amikor a pici Derby Countyt öt év leforgása alatt a másodosztály kiesőjelöltjéből angol bajnokká tette. És hogyan írja át a futballtörténelmet egy figyelmetlenség miatt elmaradt kézfogás az FA-kupa harmadik körében játszott, könnyen felejthető meccs végén? Ezt a meglehetősen élvezetes, érdekes és az angol futball szerelmeseinek kötelezően ajánlott filmet még ez a meglehetősen erőltetett, vélhetően a pontos és hű Clough-profil kialakítását szolgálni hivatott dramaturgiai szál sem tudja elrontani. Különösen azért nem, mert azt viszont tökéletesen érzékelteti a filmalkotás, hogy miként alakult ki, miből táplálkozott, formálódott, és nyert végleges formát a máig élénken ható Clough-legenda, amely révén az újító hatású edzőfenomén neve nem csupán a Nottingham Foresttel forrt össze (amely csapatnál 1975 és 1993 között, csaknem húsz éven át dolgozott, két BEK-serleget is nyerve), hanem állandó eposzi jelzőjévé vált: „a valaha volt legjobb angol edző, aki sohasem volt angol szövetségi kapitány”.
Bodnár Zalán
Az elátkozott Leeds United (The Damned United)
Angol-amerikai életrajzi dráma, 2009, 98 perc
Rendező: Tom Hooper
Forgatókönyv: David Peace regényéből Peter Morgan
Szereplők: Michael Sheen, Timothy Spall, Colm Meaney
Osztályzat: •••••
A legjobb szövegek
„– Mr. Clough, hogy szokott reagálni arra, amikor közlik Önnel, hogy valamit rosszul csinál?
– Nos, megkérdem az illetőt, hogy ő hogy csinálná, leülünk megbeszélni a dolgot, aztán belátjuk, hogy nekem volt igazam.”
Clough első beszéde a játékosokhoz a bajnok Leeds átvétele után:
„Jobb, ha az elején tisztázzuk! Fiúk, lehet, hogy sztárok vagytok, és az összes hazai kupát bezsebeltétek Don Revie-vel, de ahogy én látom a helyzetet, egy dolgot tehettek: dobjátok az összes medált, összes kupát, összes serleget, összes trófeát egy bazi nagy szemetes kukába. Mert egyiket sem becsületesen nyertétek meg! Csalással értétek el a sikereket. Tehát mostantól kicsit megváltoznak itt a dolgok, hogy Don már nincs. Először kicsit fura lesz, mint egy új cipő. De ha nem akarjátok, hogy az unokáitok olyan mocskokként emlékezzenek rátok, amilyenek eddig voltatok, ha jók akartok lenni, igazi, méltó bajnokok – akkor melóznotok kell!”
A Derby County elnöke Clough-nak:
„A labdarúgás világában a következő a helyzet: az elnök a főnök. Utána jön a vezetőség, aztán a titkár, utána a szurkoló, majd a játékosok, és végül, utolsóként, a tápláléklánc alján jön az, aki nélkül az összes többi jól elvan: a tetves edző.”
Tom Hooper (London, 1972–)
Angol-ausztrál kettős állampolgárságú író, producer, tévés és mozifilmes rendező. Oxfordban diplomázott. Afféle csodagyerek, első rövidfilmjét 13 évesen készítette, és még 20 esztendős sem volt, amikor elkészült első egészestés játékfilmje is. Angliában a BBC-nél, az Egyesült Államokban az HBO-nál dolgozott. Olyan híres filmalkotások kötődnek a nevéhez rendezőként, mint a Vérvörös homok, az I. Erzsébet életét bemutató Elizabeth, A nyomorultak 2012-es feldolgozása vagy A király beszéde, amelyért 2011-ben megkapta a legjobb rendezőnek járó
Oscar-díjat is.
