Eric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Nicolas Puiravau, Ian Murtagh

Az 1991–92-es idény közepén Michel Platini megkereste Anglia egyik legnagyobb klubjának főnökét, és árulni kezdte a portékáját.

„Volna valakim – mondta az előtte álló félelmetes skótnak, aki korábban sikeres menedzserként dolgozott Skóciában, de ekkoriban éppen aktuális csapatát kellett bajnoki címhez juttatnia Angliában. A francia válogatott legendája, majd szövetségi kapitánya úgy érezte, ismeri azt az embert, aki a segítségére lehet. – Problémás srác, de nagyon tehetséges is. Tökéletes lenne a csapatba.”

Graeme Souness nem pontosan így látta. A Liverpool a kilencedik helyen állt a tabellán, sikerei elhalványultak. Aznap este megverte az Auxerre-t az Anfielden az UEFA-kupában, de ettől nem lett engedékenyebb, azonnal nemet mondott.

„Nézd, éppen tüzet oltok – válaszolta. – Próbálok néhány embert kitessékelni az ajtón, de ellenállnak. Az utolsó, amire szükségem van, az épp egy ellentmondásos figura.”

Így aztán a Liverpool elszalasztotta az esélyt, hogy megszerezze Éric Cantonát. Néhány héttel korábban, 1991 decemberében a francia válogatott játékosa 25 évesen bejelentette, hogy visszavonul. Egy hónapra eltiltották, mert hozzávágta a labdát egy játékvezetőhöz, ezt követően pedig az erről döntő bizottság minden egyes tagját külön-külön szemtől szemben idiótának nevezte. Büntetését emiatt megduplázták, ő pedig bejelentette, hogy vége.

Szerencsére az egész nem tartott sokáig: 1992. február 8-án, egy nappal az után, hogy letelt az eltiltás, bemutatkozott az Oldham Athletic ellen a Leeds Unitedban. Kilenc hónappal később a Manchester United játékosa lett, a többi pedig történelem.

A Liverpool három évtizeden át nem nyert utána bajnoki címet, Cantona viszont 26 évnyi várakozásnak vetett véget a klub legnagyobb riválisánál 1993-ban. A Manchester United ragyogó korszaka vette kezdetét, hosszú időn át uralta a Premier League-et. Harminc évvel érkezése után nézzük meg annak az embernek a történetét, aki megváltoztatta az angol labdarúgást.

NAGYSZERŰ ÉV VOLT 1966

Ezerkilencszázhatvanhat májusában született Marseille-ben, apja, Albert olasz származású festő, anyja Éléonore szülei pedig a spanyol polgárháború idején hagyták el hazájukat. Cantona 14 éves volt, amikor ifi labdarúgóként találkozott mentorával.

„Már akkor is nagyon szókimondó volt, jellemezte ez a bizonyos rátarti kiállás – mondta róla a FourFourTwo-nak az Auxerre hosszú ideig szolgálatban lévő vezetőedzője, Guy Roux. – Úgy nézett ki, mint valami herceg a királynő mellett valamelyik ceremónián.

Elküldtem valakit Aix-en-Provence-ba, hogy nézzen meg egy próbajátékot, és ez az ember elmondta, hogy látott egy igazi jelenséget, aki magas, fizikálisan erős, és megvan benne minden, ami fontos. Azonnal megpróbáltuk elcsábítani az Auxerre-be. Már számos próbajátékon részt vett, a Nice is érdeklődött iránta, de beleegyezett, hogy egy tucat másik gyerek társaságában eljöjjön hozzánk.

Amikor véget ért a tíznapos edzőtábor, beállítottuk egy nyolc a nyolc elleni meccsre, a pályán voltak az első csapat profi játékosai közül is, és kiválóan teljesített, annak ellenére is, hogy kapott némi kritikát, mert túl sokat cselezett. Látszott, hogy ég benne a tűz.

Személyesen is találkoztunk, és megkérdeztem, nem adhatnánk-e neki valamit. Azt mondta, örülne egy meznek, ezért elküldtem a boltunkba, hogy válasszon mezt, nadrágot és sportszárat. Később megtudtam, hogy ugyanezt kérte Nizzában is, de ott fizetnie is kellett.”

Aláírta a szerződést a csapathoz, és kezdetben egy olyan házban lakott a székesegyház közelében, ahol korábban szerzetesek éltek. Ő azonban nem úgy élt, ahogy elődei. „A legnehezebben kezelhető emberem volt – árulja el Roux. – Viharosan élte meg a serdülőkort. Daniel Rolland felelt a képzéséért, ketten foglalkoztunk vele.

Emlékszem, egy délután összeveszett a legjobb barátjával, Stéphane Mazzolinivel. Kergetni kezdték egymást, és végül az ebédlő- ben kötöttek ki, Cantona próbálta elkapni a társát. Asztalról asztalra ugráltak, lerúgták az összes tányért, evőeszközt, poharat. Igazi mészárszék volt!

Cantona volt a bandavezér. Nem a maffiában, hanem egy vidám kis csoport élén, amelyik általában sikerrel járt a pályán. Egyszer elhalasztották egy mérkőzésünket Lensban, mert nagy volt a köd, ezért rögtön SaintBrieucbe utaztunk, hogy felkészüljünk a Brest ellen. Este ellátogattunk a roscoffi városházára, mert a helység Auxerre testvértelepülése. A kis ünnepség végeztével azt vettem észre, hogy hét játékosom eltűnt. Leültünk vacsorázni, és a helyem épp egy ablakra nézett, láttam is, ahogy jönnek vissza. Mindenki Cantonát vette körül, aki kopaszra nyírta a fejét, semmi haja nem volt.

A velem szemben lévő szobában lakott, és éjjel hallottam, arra panaszkodik a barátnőjének telefonon, hogy fázik a feje. A szökésüket két hét kimenőmegvonással büntettem, de másnap nyertünk a Brest ellen.”

Cantona 17 évesen, 1983-ban mutatkozott be az első csapatban. Ekkor már tagja volt a francia U17-es válogatottnak, igaz, ott diplomáciai beavatkozásra volt szükség, amikor elutaztak egy leningrádi ifjúsági tornára, és leköpte a játékvezetőt, aki a szovjet hadsereg tisztje volt. Akkoriban a francia fiataloknak be kellett vonulniuk, így neki is, ami hátráltatta fejlődését az Auxerre-ben.

„A Joinville zászlóaljba került, ez a francia sportolók különleges egysége volt – avat be Roux. – Egy nap felhívott a zászlóalj ezredese, hogy a tábornok meglátogatta őket, de Cantona nem borotválkozott meg rendesen. Megkérdezte, mit kellene tennie. Végül megtaláltuk az egyetlen lehetséges megoldást, elküldték krumpliért, így későn ért haza, és nem találkozott a tábornokkal.”

Amikor 1985-ben leszerelt, többször is pályára lépett néhány percre a felnőttek közt, az első gólját a Rouen ellen szerezte május közepén, majd két héttel később 20 méterről vágott be egy hatalmas bombát a Strasbourg ellen, és ezzel az Auxerre bebiztosította helyét az UEFA-kupában. Hogy egy kicsit több tapasztalatot szerezzen, kölcsönadták a Marseille-től néhány kilométerre fekvő Martigues csapatába.

„Megtudtam, hogy minden szombat este beül az autójába Auxerre-ben, és elutazik az onnan hatszáz kilométerre lévő Martigues-be, hogy meglátogassa a barátnőjét. Attól tartottam, hogy ebből előbb-utóbb csúnya baleset lesz – folytatja Roux. – Az 1985–86-os idényben a Martigues az utolsó helyen állt a másodosztályban, öt ponttal lemaradva a riválisoktól, mégis úgy voltam vele, hogy jót tesz majd neki, és ő is így látta. Végül segített bennmaradni a csapatnak.”

Kétszer így is kiállították, először azért, mert összeveszett egy szurkolóval, aki sértegette. Másodszor újfent nem tudott uralkodni magán, pedig ekkor már a Martigues megmenekült a kieséstől.

„Csapata a Cannes ellen lépett pályára, és Cantona egyik barátja az Istres játékosa volt. Ha a Martigues nyerte volna a meccset, az az Istres-t segítette volna. Ő azonban hamar felfigyelt rá, hogy a társai nem veszik nagyon komolyan a meccset, ezért üvöltözni kezdett velük. A Cannes egyik játékosa csitítani akarta, erre kiütötte. Hárommeccses eltiltást kapott, amit már az Auxerre-ben kellett letöltenie, mert kitelt az ideje a Martigues-ben. Én viszont elmentem a szövetség elnökéhez, elmondtam neki, hogy mi történt, és megkegyelmeztek neki.”

Visszatérése után 17 gólt szerzett az 1986–87-es idényben. „Felnőtt – mondja Roux, aki szinte hihetetlen, de 41 éven át irányította az Auxerre csapatát. – Gyakran emlegetik Maradona Anglia ellen lőtt gólját az 1986-os világbajnokságon, de Cantona hasonló dolgokat művelt nálunk. Gyakran indult a középpályáról, átcselezte magát mindenkin, majd betalált. Már akkor is egészen kivételes játékos volt.

„CANTONA NEM BOROTVÁLKOZOTT RENDESEN, EZÉRT ELKÜLDTÜK KRUMPLIT PUCOLNI ”

Cantona 1987 augusztusában mutatkozott be a francia felnőtt válogatottban, és rögtön gólt szerzett Nyugat-Németország ellen. Elöl kezdett Jean-Pierre Papin mellett. „Kikaptunk kettő egyre, de Cantona a szünet után betalált – idézi fel Papin. – Akkor már láttuk, mit tehet hozzá egy csapathoz, és hamar átadtuk neki az irányítást.”

Egy Anglia ellen megharcolt Eb-elődöntőre kis időre visszakerült az U21-be, csapata 4–2-re nyert Martin Keown és társai ellen Besanconban, ő maga is gólt szerzett. A Highburyben rendezett visszavágón további két alkalommal tette a labdát a hálóba, ezzel ő nyerte a felemelkedő fiatal titánok harcát Paul Gascoigne ellen. A torna végén Franciaország Európa-bajnok lett.

Klubszinten azonban két igen ellentmondásos incidensbe keveredett, az első az Auxerre kapusával történt. „Az egyik reggel nyolccentis hó állt a pályán, ezért kiküldtem a játékosaimat, hogy takarítsák le a hirdetőtáblák segítségével – mondja Roux. – Cantona csinálta, mint az őrült, Bruno Martini viszont megállt egy kicsit pihenni. Egyre nagyobb lett a hangerő, majd lökdösődésre váltott.” Ha egy kicsit kevésbé diplomatikusan fogalmazunk, lefejelés lett a vége.

Aztán 1988 áprilisában, a Nantes vendégeként következett egy nagyon kemény kétlábas becsúszás Michel Der Zakarian kárára, emiatt piros lapot és két hónap eltiltást kapott. „Jól összevesztek, csak később tudtam meg, hogy szinte szomszédok voltak Marseille-ben – folytatja Roux. – Cantonánál rendben volt, hogy néha egy kicsit idegeli az ellenfelet, de jelen esetben egy szinte derékmagasságban történt szerelési kísérletről beszélünk. Néha nem volt egyszerű visszafogni őt. Az eset után visszament az öltözőbe, mire a stadion karbantartója elmenekült, véletlenül sem akart összetalálkozni vele.”

KETCHUPPAL ÍZESÍTVE

Hiába volt ennyire ellentmondásos figura, a Marseille kétmillió fontnak megfelelő francia frankot fizetett ki a 22 éves játékosért azon a nyáron. Mindenki tisztában volt vele, mennyire tehetséges az egyébként robbanékony fiatalember.

„Az összes nagyobb francia klub érdeklődött iránta, köztük a Monaco, a Paris SaintGermain és a Matra Racing – állítja Roux. Az utóbbi ma Racing Club néven szerepel a francia ötödik osztályban, de akkoriban még a hetedik helyen végzett az élvonalban. – A Matra Racing meghívta vacsorázni, és Cantona tőlem kért tanácsot, hogyan öltözzön fel. Azt javasoltam neki, ne azt a farmert vegye fel, amelyik a térdénél öt helyen volt késsel kivágva, hanem inkább öltönyben menjen. Nem volt neki, ezért elmentünk, hogy vegyünk egyet. A vendégségben tradicionális kosztümös francia ajtónállók sora fogadta, ez nagyon tetszett neki.

Aztán egy este felhívott Bernard Tapie a Marseille-től, és megkérdezte, eljöhetne-e, hogy találkozzanak. Este nyolc körül értünk a házához, Cantona éppen festett. Tapie megkérdezte, hol született, mire ő azt válaszolta, hogy Marseille-ben. Tapie, erre csak annyit mondott, hogy rendben van, akkor mehet is a Marseille-be.”

Az Olympique Marseille többet ígért riválisainál, és sikerült kivédenie a Milan megkésett érdeklődését. „Olyan emberekre volt szükségünk, mint Cantona” – mondja Papin, aki két évvel korábban lett a Marseille játékosa. Hősünk azonban mindvégig kétségekkel viseltetett Tapie iránt. „Voltak bizonyos dolgok a Marseille-jel kapcsolatban, amelyeket nem tudott megszeretni” – árnyalja a képet Roux.

Nem is kezdődött jól az ottani ténykedése. Kihagyták a francia válogatottból, miután gól nélkül telt az első hónapja, aminek az lett a következménye, hogy sz…zsáknak nevezte a szövetségi kapitányt, Henri Michelt. Bejelentette, hogy nem lesz válogatott addig, amíg Michel irányítja a csapatot.

Januárra szoros munkakapcsolata alakult ki Papinnel, viszont egészen megromlott a viszonya Tapie-val. Márciusban elhajította a mezét, és félmeztelenül hagyta el a pályát, amikor lecserélték a Torpedo Moszkva elleni jótékonysági mérkőzésen, amellyel az örményországi földrengés áldozatainak gyűjtöttek. A Marseille egy hónapra szóló eltiltással büntette, és Tapie hozzátette, hogy pszichiátriai kezelésre volna szüksége. Így aztán a játékos felszállt egy Barcelonába tartó repülőgépre, és nagyapja szülővárosába látogatott. Az idény hátralévő részére kölcsönbe került a Bordeaux-ba.

Az 1989–90-es idény kezdetén ismét kölcsönadták, ezúttal a Montpellier-be, viszont újra meghívták a válogatottba, miután az új szövetségi kapitány, Platini mindenképpen számított a fiatal tehetségre, és szerette volna megmenteni a rosszul kezdődött világbajnoki selejtezősorozatot. Visszatérése alkalmával ő és Papin egyaránt két gólt szerzett a Svédország elleni 4–2-es győzelem alkalmával.

„A FEJEMHEZ VÁGTA A CIPŐJÉT, ÉS KITÖRT A VEREKEDÉS. A KLUB ELNÖKE KI AKARTA RÚGNI ”

„Platini jól ismerte a labdarúgást, és tudta, hogy összerakhat bennünket, ez már a Marseille-ben is kiderült – mondja Papin. – Nagyon sok gólt értem el neki köszönhetően, és ez fordítva is igaz. Kiegészítettük egymást. Az ellenfél mindig nehezen talált rajta fogást, rendszeresen egy, de akár két védő is volt rajta, így én egy kicsit szabadabban maradtam, és kihasználhattam a gyorsaságomat.”

Cantona nyolc mérkőzésen ugyanannyi gólt szerzett a válogatottban, de a franciák ennek ellenére nem lehettek ott az 1990-es olaszországi világbajnokságon. A Montpellier-ben 14-szer talált be az idényben, és a csapat megnyerte a Francia Kupát, pedig rosszul kezdett, még a kiesés ellen is küzdenie kellett.

„Komoly tehetség gyűlt össze abban a csapatban, de a légkör nem volt a legjobb – mondja korábbi középpályásuk, Jean-Claude Lemoult. – Nagy felelősség nehezedett a fiatalabbakra, és ez bonyolította a dolgokat. Mindegy, hogy az öltözőről, egy filmről vagy az életről beszélünk, Cantona mindenhol domináns. Vannak ötletei, meglátásai, és nem szégyelli ezeket kimondani. Gyakran keresték fel újságírók, így aztán mondhatta, amit akart.”

Korábbi ellensége, Michel Der Zakarian is a csapattársa lett, sejteni lehetett, hogy elkerülhetetlen az újabb konfliktus.

„Kikaptunk egy nullra a Lille otthonában, és amikor mentünk vissza az öltözőbe, Michellel beszélgettem – idézi fel Lemoult. – Odajött hozzánk Cantona, és jól felidegesítette magát. Próbáltam megnyugtatni, hogy nem róla beszélünk, de a fejemhez vágta a cipőjét, és kitört a verekedés. A klub elnöke ki akarta rúgni, de néhány nap múlva leültek beszélgetni, és végül nem tette meg.”

Ehelyett inkább Aimé Jacquet vezetőedzőnek kellett távoznia, 1998-ban ő volt a vbgyőztes francia válogatott szövetségi kapitánya. A helyére Michel Mezy került. Lemoult és Cantona túlléptek a korábbi balhén, és a Montpellier meg sem állt, amíg be nem zsebelte a 61 év után első komolyabb trófeáját.

„Cantonának fontos szerepe volt abban, hogy megnyertük a kupát, különösen az elődöntőben a Saint-Étienne ellen – mondja Lemoult. – A köztünk lévő konfliktus csupán egy vereség utáni csalódottság miatt keletkezett, gyorsan szétválasztottak bennünket, és vége volt. Később a Nimes-ben lettünk csapattársak, és ő javasolt engem a klubnak.”

Az 1990–91-es idényre visszatért a Marseillebe, és az elején rendszeresen gólt is szerzett Papin oldalán. „Semmilyen probléma nem akadt vele” – állítja egykori csatártársa.

Papin még azt is simán megúszta, hogy Chris Waddle helyett véletlenül őt öntötte végig ketchuppal egy ebédlői mókázás alkalmával. A csapattársak lélegzetvisszafojtva várták Cantona kirobbanását, de ő csak evett tovább, mintha semmi sem történt volna. „Mindenki emlékszik, aki csak ott volt” – mosolyog Papin. Sérülés vetett véget a felívelésnek, és mire felépült, Franz Beckenbauer már távozott az edzői székből, a helyére pedig Raymond Goethals került.

A Marseille megnyerte a francia bajnokságot, és ott volt a BEK-döntőben is, Cantona viszont még csak a kispadon sem foglalhatott helyet, márciustól ugyanis elvesztette pozícióját. A Crvena zvezda legyőzte a franciákat, 120 gól nélküli perc után tizenegyesek döntöttek.

„Nagy kár, hogy nem volt ott a fináléban velünk – mondja Papin. – Igyekeztem latba vetni csapatkapitányi tekintélyem, hogy meggyőzzem az edzőt, de Goethals makacs volt. Nem sporttal kapcsolatos oka volt, hogy félretette Cantonát, még ha ezt nem is vallotta be.

Világossá tette, hogy meghozta a döntést, és nem köteles megvitatni velem. Sosem fogjuk megtudni, megnyertük volna-e a döntőt vele, de sosem okozott csalódást a nagy meccseken. Szerintem nagy napja lehetett volna.”

Cantona soha többet nem lépett pályára a Marseille-ben, nagyjából egymillió fontnak megfelelő összegért adták el a Nimes-nek, és ő lett a csapat kapitánya. Újra együtt dolgozott korábbi montpellier-beli edzőjével, Michel Mezyvel, de kockázatos döntés volt, hogy 25 évesen a frissen feljutott klubot választotta, mivel még mindig ő volt a válogatott első számú csatára.

A Nimes gyengén kezdte az idényt, és Cantona hamar frusztrálódott. Platini megkereste a Liverpoolt, hátha jobb helyet találhatna kulcsemberének, mielőtt az végleg felrobban. Ez azonban megtörtént, a Saint-Étienne elleni hazai találkozón megfogta a labdát, és hozzávágta a játékvezetőhöz, miután az egy ártalmatlan szabadrúgást ítélt ellene.

„Még azelőtt elhagyta a pályát, hogy villant volna a piros lap – idézi fel Lemoult, aki ismét a csapattársa lett. – Nem éreztem, hogy érik a konfliktus, de Cantona kiszámíthatatlan volt. Mindenki tudta, hogy könnyű felpiszkálni, az ellenfelek meg is tették. Utálta az igazságtalanságot, nem is tudta türtőztetni magát.”

Egy hónap eltiltást kapott, amiből kettő lett, miután a döntéshozókat is sértegette. „Az életemről hoztak ítéletet, nem az aktuális problémáról, ezért közöltem velük, hogy idióták.”

Egy ideig nem láttuk őt a klubnál – mondja Lemoult. – Bezárkózott a házába. Odamentem, hogy együtt együnk, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy túl kell lépnie a dolgon, de úgy döntött, hogy visszavonul.

Néhány nappal 1991 karácsonya előtt Cantona bejelentette a visszavonulását. Egyedül Platini közbelépésére változtatta meg véleményét, a szövetségi kapitány ugyanis azzal állt elő, hogy mindent megoldana egy angliai igazolás. Ott még nem ismerik, és új életet kezdhetne a múltja nélkül.

 

Folytatása következik…

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. áprilisi lapszámában.)