Amikor Fischer Mór vasúti tisztviselő és FIFA-alelnök nyolcvan, nyolcvanegy éve váltig azt hajtogatta, hogy milyen nagyszerű lenne négyévente világbajnokságot rendezni, s ott bizonyítani a magyar futball rátermettségét, természetesen hülyének nézték őt a sportág hazai elöljárói. Végül testületi döntést is hoztak arról, hogy márpedig a magyar válogatott nem vesz részt ilyen vircsaftban, nem fognak a legjobb játékosaink holmi vb-re utazni, hiszen ez a kétes értékű kirándulás veszélyezteti a felkészülést (!) a hazai bajnokságra. Pedig a Fradi egy évvel az első vb előtt még elutazott Montevideóba, és otthonában verte meg a későbbi, 1930-as világbajnok uruguayi válogatottat, de mi csak a szokott magyarázkodás kíséretében hitegethettük utólag önmagunkat: tulajdonképpen jobbak vagyunk, mint az első vb-aranyérmes válogatott. Mert a nagy tornán nem indultunk. Úgy, ahogyan nem indultunk 1950-ben sem, mondván, „nincs pénz” arra, hogy az együttes elutazzon Brazíliába.
Pedig igazán aranyesélyes csapatunk lett volna a ’38-as és az ’54-es magyar ezüstérem között megrendezett egyetlen világbajnokságon. Hogy címvédőként miért nem neveztünk a a melbourne-i olimpiára futballban, azt már meg sem indokolták azok, akik így döntöttek. Ma már tudjuk, hogy az ’54-es berni döntő elvesztésében vagy az Aranycsapat 1956os széthullásában is leginkább az ostoba vezetői hibák játszották a főszerepet, s a sor hosszan folytatható egészen napjainkig. Mert mi sem természetesebb: Gera Zoltán, a legjobb magyar futballista hónapok óta hiányzik a magyar válogatottból a már nem is regnáló MLSZ-elnök és az általa ránk erőltetett, kilátástalanul sikertelen szövetségi kapitány kicsinyessége, hozzá nem értése miatt. Fischer Mór, az MLSZ alelnöke volt egyben a világ egyik legnagyobb tekintélyű futballvezetője, Jules Rimet FIFA-elnök jobbkeze.
Ma is van alelnöke az MLSZ-nek, bizonyos Nemes Ferenc, aki köszöntőt írt a magyar–német (0–3) meccs programfüzetébe, s ebben nem átallott arról értekezni, hogy ez a pompás válogatott mérkőzés talán kárpótlást nyújthat a magyar nézőknek a régóta hiába áhított vb-részvétel elmaradásáért. Hát nem, nem nyújtott kárpótlást. És nem akarunk többé semmilyen magyarázatot hallani arról, hogy miért jó nekünk vb nélkül. Ha valami a magyar szurkolók büszkeségére adott okot, az sokkal inkább Gera Zoltán tavasza volt a Fulhamnél. Geráé, akit Erwin Koeman nem látott elég jónak a jelenlegi magyar válogatotthoz.
Amikor Zolit az FFT zsűrije a legjobb aktív magyar játékosnak választotta márciusban, sokan kételkedtek. Ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy ő a legjobb. Mi pedig egyenesen azt állítjuk, hogy Gera Zoltán felnőtt a legnagyobb elődök mellé. Ő az első magyar játékos, aki a futball fővárosában, Londonban magyarként vitte valamire.
Az első Premier League-sztárunk. És az első Puskásék, Mészölyék óta, akit Angliában őszinte lelkesedéssel, cseppnyi irónia nélkül hívnak Magical vagy Mighty Magyarnak…
A FourFourTwo magazin 004. lapszámának (2010. július) főszerkesztői jegyzete.
