Ha akarná, sem tudná az UEFA megalázóbban érzékeltetni, hogy mit gondol az európai kupasorozatok úgynevezett előselejtezőiről, a júliusban rajtoló és a résztvevők számához képest gyorsan lezavart sorozatról, amely megelőzi a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és immár Európa-konferencialiga csoportkörét. A dolog ott kezdődik, hogy a töméntelen számú kiscsapat – amelyek nem mind azok, sőt ott vannak közöttük nagy futballnemzetek bajnokai is – kegyetlen tempójú selejtezése (itt helytálló a szó, mert ez tényleg érzéketlen selejtezés) már akkor elkezdődik, amikor még tart mondjuk a világbajnokság vagy az idei konkrét esetet nézve az Eb. Ez egyenesen azt üzeni, hogy úgysem játszanak ezekben a klubokban jelentős futballisták, akik a nagy tornák finisében is érdekeltek lehetnek. Vagy ha mégis, akkor majd kihagyják szépen a klubmeccseket, ami ugyancsak igen aggályos.
Gondoljunk bele: ha a magyar bajnok a főtáblára akar jutni, akkor előtte négy párharcot kell megnyernie oda-visszavágós rendszerben, vagyis nyolc mérkőzést játszik, harminchárom százalékkal többet, mint amennyiből az egész csoportkör, a BL szíve-közepe áll; közte hat olyan meccset, amelyről az UEFA jóformán tudomást sem akar venni. A rájátszásig ugyanis szó sincs VAR-ról, sem minősített pályákról, jóformán szabályok sincsenek. Emlékezzenek csak a lettországi, liechtensteini, örményországi ki tudja, milyen, műfüves edzőpályákra, retróstadionokra, a Honvéd-játékosok craiovai megfélemlítésére és az azt követő enyhe szankciókra, és így tovább. A csapatok utazásának előkészítésére öt nap van egy-egy párharc után, és a jegyárusításra is, a csapatok csütörtökön délután még nem tudják, hogy a következő szerdán kell-e utazniuk, és ha kell, akkor mondjuk Kazahsztánba vagy a Feröer-szigetekre.
Mindezt nem azért részletezem, hogy mentséget keressek a korán elvérző magyar csapatok számára, mert ha ilyenek a feltételek, hát ezek között kell érvényesülni. De még jobb lenne olyan szférába emelkedni, ahol ez a fárasztó, költséges és kiszámíthatatlan sorozat kikerülhető, netán az UEFA részéről meggondolni, hogy volna ennek az egésznek kulturáltabb módja is. Az ugyanis minden, csak nem fair, hogy bizonyos bajnokságok együttesei, és nem csak az elsők, selejtező nélkül kapnak hat jól fizető meccset, míg mások egy botlással egy évre kiiktathatják magukat. Júliusban, amikor a nagyklubokban játszó vetélytársak még nyaralnak, klubváltásról tárgyalnak. Amikor még az edzéseket sem kezdik el másutt, a kis országok kis csapatainak az év legfontosabb meccseit kell lejátszaniuk. Akkor is, ha mondjuk válogatott sztárjaik – mint a Fehérvár esetében – éppen csak hazajöttek az Eb-ről. Ha megérdemelt szabadságukra mennének, a szurkolók joggal hiányolnák őket az előselejtezőkről (esetünkben az Eb-n remekül teljesítő, Fiola Attilát, Loic Negót, Nikolics Nemanját), ha pedig fáradtan játszanak, megéghet a csapat, amely ezúttal megint lenullázta magát már azelőtt, hogy az idény elkezdődött volna.
A gyors és nehezen emészthető kiesés aztán nemegyszer a bajnoki szereplést is tönkreteszi. És bár Szerhij Rebrov időszakának egyik legnagyobb fegyverténye az volt a Ferencvárosnál, hogy a csapat egyszerre állt helyt a nemzetközi és a hazai sorozatokban, azért akkor egy nyolcról négymeccsesre csökkentett sorozat révén lehetett bejutni a BL-be, most pedig a sikeres európai kupameccsek közé rögtön be is csúszott egy váratlan vereség a Kisvárdától az idénynyitón.
És mondom, nem a magyar csapatokat mentegetem, ennek a semmi máshoz sem hasonlítható selejtezésnek csak az idén áldozatául esett a CSZKA Moszkva, a Sparta Praha, a Crvena zvezda, az Olympiakosz, a varsói Legia, a kolozsvári CFR, a Glasgow Rangers, hogy csak néhány klubot említsek azok közül, amelyek a BL-rájátszásig, így még az Európa-ligába sem jutottak el, míg a legnagyobb bajnokságok első négy helyezettje eleve a főtáblán kezd. Miközben tehát az UEFA néhány éve mára jól hangzó, ám mérhetetlenül álszent „Equal game” jelszóval kampányol (a korábbi antirasszista, általánosan elfogadott törekvések mellé becsempészve például a megosztó melegpropagandát is), éppen az esélyegyenlőség jellemző a legkevésbé az európai szövetség versenyrendszerére.
Szöllősi György
(A FourFourTwo magazin 2021. szeptemberi számának főszerkesztői jegyzete.)
