Amikor Fehér Miklós ravatalánál ezrek tisztelegtek Lisszabonban, egy portugál tévécsatorna rendszeresen kapcsolta élőben a Benfica stadionját. George Best búcsúztatásakor a háromszázezres Belfastban százezeren vonultak az utcán (nálunk alig tízezren gyűltek össze a játékosként jóval magasabbra jutó Puskás ravatalánál, ahova a Real Madrid, a FIFA, az UEFA elnöke megérkezett, a Honvédé nem), és amikor a tragikus sorsú Robert Enke kapus búcsúszertartását rendezték a Hannover stadionjában negyvenezer emlékezővel, akkor joggal érezhettük, hogy a futballcsalád másutt megrázó erővel gyászolja halottait.
Másutt, nálunk nem. A futballóriás Orth György sírját hetekig kerestem Portóban, az edzőgéniusz Guttmann Béla valahol Bécsben alussza álmát, a vb-gólkirály Kocsis Sándor hamvait Barcelonában helyezték örök nyugalomra, az Ajax sikeredzője, Kovács István hazatérhetett a kolozsvári Házsongárdi temetőbe, ám ez a „haza” már Romániát jelentette. A kiragadott példák csak érzékeltetik azt a fájdalmas szétszóratottságot, amely a magyar sorsot jellemzi, halottaink itthoni hivatalos búcsúztatása (vagy semmibe vétele) pedig azt a mérhetetlen gonoszságot, amely nemzeti hőseinket kísérte. Kocsis halálhíre csak a temetése után, az apróhirdetések között bukkant fel a Népsportban, Lóránt Gyuláét pedig például egyszerűen meg sem jelenttette a Kutas István-féle Képes Sport.
1981. május 31-én, Szalonikiben, a kispadon, „csata közben” halt meg a magyar futball egyik legnagyobb egyénisége, a hajdani kőszegi bencés diák, a nagyváradi gólvágó csatár, a sziklakemény centerhalf, a médiakedvenc Bundesliga-edző. A hivatalos Magyarország kínos visszafogottsággal éppen akkor engedte haza a 25 éves távollét után elérzékenyülő Puskás Ferencet egy jelképes öregfiúkmeccsre, amelyen senki sem kereste a még emigrációban élő Czibor Zoltánt, és említeni is tilos volt az egy hete halott szabad szájú antikommunista Lóránt Gyulát, akinek a holttestét azokban a napokban szállították „haza” Nyugat-Németországba, és hogy hamvai Kőszegre kerüljenek, azt rendszeresen megtagadta a hatalom.
Soha jóvá nem tehető adósságaink vannak, és ezekből törlesztünk valamit most, amikor harminc év múltán méltó külsőségek közepette ravatalozzák fel és temetik újra május 13-án Lóránt Gyulát Kőszegen.
A nagy futballvagány élettörténetét olvassák el a FourFourTwo-ban!
Szöllősi György
A FourFourTwo magazin 15. lapszámának (2011. június) főszerkesztői jegyzete.
