Jobb lenne egy másik három l-betűs szóról, a futball-labdáról írni, de egyre gyakrabban hallom, hogy most csak azért épülhetnek stadionok és azért működhetnek a futballakadémiák, mert az úgymond „futball-lobbi” nagyon erős, s ha majd nem futballszerető (sic!) kormánya lesz Magyarországnak, akkor összeomlik itt újra minden.
Szép dolog az őszinteség, vagyis, hogy bevallják, hogy ismét a futballreform eltaposására készülnek (a 2002 után hatalomra került kurzus egyszer már beszüntette a Bozsik-programot több ezer kiscsapatot számolva fel), de ha belegondolunk, hátborzongató, hogy pusztán a fenyegetőzés is megtörténhet. Mert ugyan van-e a világnak még egy helye, ahol kérdés lehet, hogy egy kormány támogatja-e a sportot, a futballt, a jövő generációk testi-lelki egészségét vagy sem? Mert elképzelhető-e bárhol másutt olyasmi, hogy egy ifjúsági sportlétesítmény építése ellen politikai harcot folytat egy magára valamit adó párt? Nálunk bizony megtörtént, hogy egy korábbi kormánypárt népszavazást kezdeményezett a leendő felcsúti Aranycsapat Stadion megépítése ellen, még azzal sem törődve, hogy az esetleges referendum költségei messze túlnőnek a siralmas hazai létesítményhelyzetben egyébként hiánypótló pályaépítés költségein. Azt mondják, hogy „erős most a futball-lobbi” nálunk. Ha ez azt jelenti, hogy végre szóhoz jutnak azok is, akik a magyar kultúra hagyományosan erős tartóoszlopaként tekintenek a sportra, a focira, amelynek megerősödése nemzedékek egészsége, önbecsülése, közösségi élményei miatt, közvetve pedig gazdaságilag is fontos, akkor igen, legyen csak erős a futball-lobbi. Miközben hadd jegyezzük meg, hogy szerintünk viszont pontosan egy másutt ismeretlen fogalom, a futballellenes lobbi az, amely sok évtizedes rombolás után ismét egyre hangosabb.
Első hallásra talán meggyőzőek az olyan szövegek, miszerint „miért kell éppen most stadiont építeni, amikor gazdasági válság van?”, de tessenek megérteni, hogy az egészségtelenül, szomorúan, ellenségeskedve élő magyaroknak szükségük van arra, hogy ismét büszkék lehessenek futballkultúrájukra, amely egykor gazdagabbá tette a XX. századot. Nem törődhetünk bele abba, és főleg nem tapsolhatunk annak, hogy Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol az elmúlt ötven évben csökkent a futballcsapatok, játékosok, pályák száma. Most, hogy a tendencia végre megváltozott, stadionok épülnek, gyerekek tódulnak a pályákra, jelentős és erős MLSZ alakul hosszú távú stratégiával, engedjék meg, hogy örüljünk neki… Különben sohasem örülhetünk majd együtt a valódi magyar futballsikereknek.
Szöllősi György
A FourFourTwo magazin 035. lapszámának (2013. február) főszerkesztői jegyzete.
