Senki sem vitatkozik az állítással, hogy ha az emberek rendszeresen sportolnak, akkor nem egyszerűen jobban érzik magukat, de egészségesebbek lesznek, és mindez azt jelenti, hogy többet és tovább tudnak dolgozni, kevesebb pénzbe kerülnek a társadalombiztosításnak, és így tovább.
Ha pedig ezt a világos gondolatmenetet elfogadjuk, akkor ép ésszel lehetetlen támadni a társasági adó felajánlhatóságára épülő új sporttámogatási rendszert. Felháborító minden olyan demagóg és végtelenül ostoba okfejtés, amely arról szól, hogy mennyi pénztől esnek el az egészségügyi dolgozók vagy a nyomorgó kereskedelmi bankok a „miniszterelnök hobbija” miatt.
Bizonyára még mindig sok-sok közpénz folyik el értelmetlenül, de könyörgöm, ne a sportpályaépítéstől, a futballneveléstől sajnáljuk a milliárdokat, mert kevés hasznosabb, értelmesebb hosszú távú befektetést lehet elképzelni, mint azt, ha a fiatalok és amatőrök százezreinek sportolását segítjük. És látnunk kell, hogy mindez hatalmas múltbéli adósság kényszerű, rendhagyó módon való pótlása, hiszen a miénk a világ egyetlen állama, ahol az elmúlt fél évszázadban nem nőtt, hanem csökkent a játékosok, a futballpályák száma, mégpedig drasztikusan. Ennek csak az egyik oka az, hogy a harmincas-negyvenes évekre a világ akkori legmagasabb szintű futballkultúrája épült ki Magyarországon, a másik, hogy sohasem látott mértékű pusztítást végeztek a kommunizmus és annak utórezgései a hazai labdarúgás infrastruktúrájában (is).
A nagy gazdasági világválság (a múlt századi) idején meg lehetett követelni: Magyarországon minden valamirevaló cégnek törvényi kötelessége volt sportegyesületet üzemeltetni és saját sporttelepet létesíteni, de a középiskolák és egyetemek is elképzelhetetlenek voltak saját csapat és pálya nélkül. Az így kiépült páratlan infrastruktúra még mindig meghatározza a magyar futball mindennapjait, azóta azonban a pusztítás elképesztő. Ezt próbálja meg jóvátenni a mostani szabályozás, amelynek révén a cégek társasági adójuk hetven százalékát felajánlhatják az MLSZ és más hatóságok által jóváhagyott, szigorúan ellenőrzött fejlesztési programokra, kizárólag az amatőrök és a fiatalok sportolására.
És van, aki képes kikelni ez ellen. Kizárólag olyanok, akik egyetlen tiltakozó szót sem szóltak, amikor futballpályák százait építették be, foglalták el többnyire olyan multi cégek, amelyeknek eszük ágában sincs sem saját alkalmazottaik, sem általában a magyar emberek sportjára, egészségére pénzt költeni.
Fizessenek csak futballadót!
Szöllősi György
A FourFourTwo magazin 023. lapszámának (2012. február) főszerkesztői jegyzete.
