Nem lehetne azzal vádolni, hogy kisgyerekkorom óta kerülök mindent, ami futballal kapcsolatos, és közönyös vagyok a magyar labdarúgás múltja iránt, mégis: Varga Zoltánnak meg kellett halnia ahhoz, hogy végre láthassam a Fradi VVK-győzelmét hozó ’65-ös döntő televíziós összefoglalóját és Fenyvesi Máté gólját. Valaki feltöltötte a netre, más olyan pillanatokkal együtt, amelyek a virtuóz játékos életművéből fennmaradtak.
A gazdag magyar futballkultúra örököseiként akkor is szégyenletes lenne saját értékeink semmibevétele, ha amúgy csapataink rendre ott lennének a Bajnokok Ligája döntőjében, de még a főtáblára is csak emberöltőnként kerül fel magyar klub, pofozógépnek.
Ha nem lenne a FourFourTwo magazin és a Puskás-akadémia, alighanem további évtizedekig nézné (pontosabban nem nézné) tétlenül mindenki – a szakma, a sajtó, az MLSZ, a sportvezetők, és hogy mást ne mondjunk, az úgynevezett kulturális élet elöljárói –, hogy a magyar kultúra világszerte legismertebb XX. századi egyéni teljesítményét, Puskás Ferenc négy glasgow-i gólját csupán videomegosztó oldalak, amatőr eszközökkel terjesztett felvételek segítségével csodálhatják a magyarok. Egyetlen mesteredzőnek nem hiányzott itt, hogy megnézze azt a meccset, amiből a képzési rendszereket világszerte felépítették. Az már csak „természetes”, hogy az Európában annak idején mindenütt élőben közvetített 1960-as BEK-döntőt nálunk nem adta a tévé, a rádió, nem írtak róla a lapok, de hogy ötven – benne a rendszerváltás óta eltelt húsz – év alatt sem jutott eszébe senkinek „hivatalosan hazahozni” azt a meccset, amely Angliában, Spanyolországban és másutt számtalanszor megjelent VHS-kazettán, DVD-n, amelyet külföldön évtizedeken át többször is sugárzott a televízió, az nem egyszerűen szégyen, hanem példátlan botrány. És ezt az ötven esztendőt, amelyben elvették a legnagyobb példaképet Magyarország nemzedékeitől, már nem lehet jóvátenni.
A következményeket hétről hétre láthatjuk (már ha lenne még, aki nézze) az NB I-ben. A mérkőzés állandó jelzője az angol szakirodalomban egyszerűen annyi: „minden idők legnagyobb klubmeccse”. Vagy egy német könyv címével: „Az Évszázad mérkőzése”. Ennek a meccsnek (csakúgy, mint az évszázad „másik” mérkőzésének, az itthon sokáig szintén titkos 6:3-nak) Puskás Ferenc volt az egyik főszereplője. Ez rajtunk kívül még mindig sokakat meghat. Ezért lesz például az idén Madridban a BL-döntő. Igaz, a házigazdák nélkül: amíg 1960-ban Gentóék behúzták az ötödiket, a tizedik trófea megszerzése csak nem sikerül a Realnak. A madridistáknak tehát nem (és nem az Atlético-drukkerekről beszélek!), nekünk, magyaroknak azonban az 50. évfordulón is van okunk az örömre: óriási sorozata részeként Gera Zoltán a londoni elődöntőben maga lőtte az Európa-liga döntőjébe a Fulham csapatát!
A FourFourTwo magazin 003. lapszámának (2010. június) főszerkesztői jegyzete.
