A France Football Ballon d’Or és a FIFA World Player Award összevonásával éppen akkor jött létre minden idők legnagyobb presztízsű futballkitüntetése, amikor egyetlen játékos sincs, aki vita nélkül megérdemelné ezt a fantasztikus elismerést. Miközben például a legnagyobbak – Puskás, Pelé és Maradona – ilyen vagy olyan okokból nem kaphattak soha Aranylabdát, addig most (amikor végre kitalálták az új trófeát, amely egyedüliként illeti a bolygó legjobbját) olyanok tülekedtek érte, akik korábban a legjobb tíz közé is nehezen kerülhettek volna be.
Sokan felháborodtak, amikor a jelöltek közül végül Lionel Messi lett a győztes, de bizonyos, ha bárki más lett volna a legjobb, az még nagyobb felzúdulást váltott volna ki. Egy olyan futballéven vagyunk túl, amikor a világbajnokság legkiválóbb játékosának választott Diego Forlán még „az Év tizenegyébe” sem került be, csakúgy, mint a dél-afrikai torna gólkirálya, Thomas Müller, miközben az Aranylabda egyik nagy várományosát, a barcelonai Xavit sok szavazó (szakírókról, szövetségi kapitányokról és válogatott csapatkapitányokról van szó) összetévesztette (!) egy másik spanyol világbajnok középpályással, a madridi Xabi Alonsóval. Mondják meg őszintén: Platinit, Sztoicskovot, Gullitot, Albertet, Bestet, Eusébiót bárki is összetévesztette bárkivel onnantól kezdve, hogy tizenévesen teljes joggal zseninek kiáltották ki őket? Ugyan. Sajnos oda jutottunk, hogy miközben állítólag az erőfoci képviselői is megtanulták a technikás labdarúgást, valójában már a latinok is gépfutballt mutatnak be, csak másfélét, mint amit eddig annak hívtunk. A technikás, sokpasszos játék is lehet egysíkú és unalmas, ha hiányoznak az egyéniségek. Márpedig hiányoznak.
Jelen lapszámunk azért is ilyen számvetésszerű, mert az angol anyalap 200. számához érkezett, és ennek kapcsán a kollégák vissza- és előre tekintenek, megvizsgálva, hogy mi történt az elmúlt 17 évben, és mi történik a következő kétszáz FFT megjelenésének idején (az alapító főszerkesztő, Paul Simpson eszmefuttatását a taktika fejlődéséről külön ajánlom figyelmükbe).
Mi magunk szerényebb korszakot zárunk: egyéves a magyar kiadás, olvasóink a 12. számot tartják a kezükben. Már csak 188 hónap a 200. magyar számig… Addig is: nagyobbak lettek a betűink, és elkészült a meseszép felcsúti szerkesztőség.
Szöllősi György
A FourFourTwo magazin 012. lapszámának (2011. március) főszerkesztői jegyzete.
