Szöveg Uli Hesse
Ezerkilencszázhetvennégy nyarán Santiago Bernabéu behívatta irodájába Günter Netzert. Amikor a német középpályás helyet foglalt, a gyászos tekintetű klubelnök elmondta neki, hogy jelentős probléma adódott, és szüksége lenne némi információra ezzel kapcsolatban.
„Az új vezetőedzőnk azt akarja, hogy igazoljunk egy német játékost” – kezdte Bernabéu, és ezzel Miljan Miljanicsra utalt, aki épp egy kicsivel korábban dirigálta a jugoszláv válogatottat a Nyugat-Németországban rendezett világbajnokságon, ahol alaposan szemügyre vehette a tornát megnyerő házigazdákat. Bernabéu vágott egy grimaszt, majd így folytatta olyan hangon, mintha egy közeli hozzátartozója haldokolna: „Azt mondta, szerezzük meg Paul Breitnert”.
„Ó, hiszen ez remek gondolat! – válaszolt Netzer. – Kiváló játékos, és segíteni fogja a csapatunkat.”
„De hiszen ez az alak… – és alig tudta kimondani a következő szót – maoista!”
Amikor Netzer azt felelte, fogalma sincs, miről beszél, Bernabéu kinyitotta a fiókját, és két fényképet cibált elő. Az egyiken a német labdarúgó a Peking Rundschaut olvassa Mao, a kínai kommunista vezető hatalmas fotója előtt. A másikon Che Guevara portréja előtt pózol.
Bernabéu gyűjteménye nem volt teljes, közkézen forgott még egy fénykép, amelyen Breitner a kínai kommunista párt vörös kis könyvét tartja a fényképezőgép elé. Netzer állítja, ő maga is meglepődött, hiszen korábban sosem látta ezeket a képeket. Ma már kuriózumnak számítanak, és a ’70-es évek futballéletének relikviái, de akkoriban frissek voltak, nem sokkal korábban készültek.
A vörös párttagkönyves 1972 júliusában született, nem sokkal azt követően, hogy Netzer elhagyta Németországot, és a Real Madridba szerződött, míg a Mao előtti újságolvasós 1973 augusztusában. Így érthető, hogy elkerülték Netzer figyelmét.
A német közölte Bernabéuval, hogy nem tudott a fényképekről, de mivel Breitner szerette provokálni a közvéleményt, szerinte ezért születhettek, és német kollégája kíváncsi lehetett a reakciókra. Azt is hozzátette, hogy válogatottbeli csapattársa egészen biztosan nem politikai agitátor, Bernabéu ugyanis attól félt, hogy egy elkötelezett kommunista szemet szúrna a jobboldali Franco tábornoknak. Netzer biztosította az elnököt, hogy nyugodtan meghívhatja honfitársát. És mindebben igaza volt.
Breitner a világbajnoki trófeával 1974-ben
Ma már csodálattal tekintünk vissza az efféle fényképekre, ahogy a Livorno csatárát, Cristiano Lucarellit is kezelték – az olasz játékos kommunistának tartotta magát, és gyakran beszélt példaképével, Che Guevarával –, azt tartották róla, hogy vagány fickó, aki fel meri vállalni erős politikai véleményét, pedig a Serie A-ban, az egyik legkevésbé szocialista, erősen kapitalista bajnokságban ténykedett.
A kora ’70-es évek azonban erősen átpolitizált időszak volt. A diáklázadások és kommunista fellángolások már elmúltak, és a legradikálisabb maoisták a föld alatt folytatták különböző terrorista csoportokban, például a Vörös Hadsereg Frakcióban. A politikát akkoriban komolyan vették, jellemzően nem valami vicces kattanás volt az ember életében. Breitner dolgait mégis így kezelték, főleg olyanok, akik nem rajongtak a labdarúgásért.
A sajtó mindeközben azt vetette a szemére, hogy bort iszik és vizet prédikál. Amikor 1974-ben visszaesett a Bayern Münchenben mutatott formája, azt taglalták, hogy biztos a hatalmas keresete és baloldali nézetei közt feszülő morális dilemma miatt, ugyanis nem tudja összeegyeztetni a „marxizmust a Maseratival”. Mindez igaz is volt, de csak a fele az igazságnak. Breitner vagány fickó volt, és fiatalemberként őt is megcsapta a ’68-as mozgalmak szele. Lehet, hogy ha nem 1951-ben születik, hanem néhány évvel korábban, akkor ő maga is ott vonult volna az utcákon 1968-ban. Nem ő volt az egyetlen, aki liberális vagy balos nézeteket vallott a rendkívül konzervatív Bayern Münchenben. A többiek, például Rainer Zobel és Karl-Heinz Mrosko sokkal kevésbé voltak prominens játékosok, és nem is álltak ki ilyen nyíltan.
El kell hinnünk, hogy Breitner legalább megpróbálta tenni azt, amiről prédikált. Örökbe fogadott egy árvát, és nagyon kevés szabadidejében tanárnak tanult, mert álmai közt szerepelt, hogy iskolát indít a szegény gyerekeknek. 1970-ben oly annyira ragaszkodott meggyőződéséhez, hogy abból a német futball egyik legabszurdabb története kerekedett ki. Az egyik éjjel a katonai rendőrség kezdett dörömbölni a lakása ajtaján, ahol csapattársával, Uli Hoeness-szel élt. Miközben Hoeness ajtót nyitott, közölték vele, hogy le fogják tartóztatni Breitnert. Ugyanis akkoriban még nagyon bonyolultan lehetett csak lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadni a sorkatonai szolgálatot, Breitner egyszerűen nem jelent meg.
Amíg Hoeness szóval tartotta a rendészeket, Breitner egyszerűen kisurrant, és megbújt a szenespincében. Több éjszakát is ott töltött, majd megtudta, hogy elfogató parancsot adtak ki ellene. Erre feladta magát, és vécépucolással kezdte a laktanyában, amíg a Bayern ki nem járta, hogy a hadsereg sportrészlegénél helyezzék el. De például az, hogy az üzleti világban a kimondottan talpraesett, politikailag pedig konzervatív Hoeness-szel barátkozott, megint csak ellentmondásos. Az 1982-es világbajnokság előtt például belement abba, hogy 150 márkáért levágassa a szakállát, és egy férfi kozmetikumot reklámozzon.
„Éveken át nagy buli volt, ahogy kinéztem – nyilatkozta később. – Tudtam, hogy irritálom és provokálom az embereket, de ebből egy ponton elég lett, nem lehetett folytatni. Nem is tudom, mi lett volna belőlem, ha 1974-ben nem igazolok a Real Madridba.”
Amíg Bernabéu attól félt, hogy egy maoista érkezik a csapatába, és aláássa jó viszonyát Francóval, addig Breitner pont annak örült, hogy költözésével megszabadulhat egy számára is kényelmetlenné vált imázstól. Amikor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Biblia ugyanolyan fontos az életében, mint a vörös könyvecske, úgy értelmezték szavait, hogy újfent ellentmondást akar generálni. És ez természetesen így is volt.
Lehet, hogy Breitner és Bernabéu lett a futballvilág egyik legbizarrabb párosa, de remekül kijöttek egymással.
„Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy időt tölthettem Bernabéu társaságában – mondta Breitner egy berlini lapnak. – Gyakran ábrázolták őt diktátornak, de ez baromság. Hatalmas szíve tele volt szeretettel.”
És ekkor az agent provocateur „maoista”, akinek fényképe ott lapult Bernabéu fiókjában, vett egy nagy levegőt, és hozzátette: „Ő volt az egyetlen bölcs, akivel találkoztam”.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. októberi számában.)
