A magyar–magyar csaták történelemkönyve

Szöveg L. Pap István Fotó Getty Images, MTI, Takács József

(Figyelem, cikkünk még 2012. márciusában íródott!)

Ez a cikk Európa boldogabbik felén aligha születhetett volna meg. Pontosabban aligha férne el ekkora terjedelemben, és persze a téma is oly hétköznapi, hogy érdemtelen lenne a figyelemre. Hiszen az elit szinte hétről hétre botlik bele honfitársaiba a BL-ben vagy az EL-ben, egy francia, egy angol vagy egy spanyol sztár számára a multi-kulti Európában nem megy eseményszámba a találkozás. Nem úgy felénk, ahol a nyolcvanas évekig csak a maroknyi emigráció futhatott össze (ha mert) az itthoniakkal, no meg néhány kivételezett edző, ma pedig, amikor elvben mindenki mehet, amerre lát, már távol vagyunk a fősodortól. Avagy még mindig felkapjuk a fejünket, ha például Dzsudzsák a Loki ellen játszik a Puskásban, vagy ha Szabics gólt rúg a Vidinek. Az FFT fellapozta a magyar–magyar csaták történelemkönyvét.

A Bajnokcsapatok Európa-kupája és a Vásárvárosok Kupája (a későbbi UEFA-kupa) 1955-ben, a Kupagyőztesek Európa-kupája pedig 1960-ban indult kontinenshódító útjára, természetesen a mainál lényegesen szerényebb díszletekkel. Jó érzékkel nagyjából akkor, amikor a magyar futball (is) éppen jóvátehetetlen veszteséget szenvedett az 1956-os forradalom vérbefojtásával. Puskás, Kocsis, Czibor, a komplett ifiválogatott, no meg jó néhány első osztályú spíler innentől a szabad világban várta, hogy az MLSZ által követelt és az UEFA részéről engedelmesen kirótt egy-két éves eltiltása lejárjon, és az új hazában új karriert kezdhessen. Nem véletlen, hogy nem is egy játékos, hanem egy edző az első fecske, aki 1959-ben magyar csapat ellen vezényelte a klubját, a török Fenerbahcét. Molnár Ignácról van szó, aki anno az MLSZ edzőbizottságát vezette, sőt ült a korabeli munkásválogatott kispadján is a Vasas ellen, 1943-ban pedig hézagpótló művet tett le az asztalra „Mit csinál a labdarugó, ha nem rug?” címmel. Az idők szavára hallgatva 1947 már Törökországban találja, ahol sikert sikerre halmoz, az 1948-as, londoni olimpián a válogatott mellett is dolgozik, 1959-ben pedig ott ül a magyar bajnok Csepel elleni BEK-meccsen a padon. De csak az 1:1-es isztambuli összecsapáson, mert a Népstadionban 3:2-re megnyert visszavágót inkább kihagyja.

A Csepel búcsúzik, a Fener a nyolcaddöntőben kiesik a Nice ellenében, a kupát pedig Puskás Ferenc Real Madridja nyeri meg. Az elődöntőben a Barcelonát két 3:1-gyel küldi a levesbe, Puskás hármat vállal a hatból, az egyik Barca-gól Kocsis Sándoré, rajtuk kívül Kubala László és Czibor Zoltán is pályára lép. A következő kiírásban az Újpesti Dózsa riválisát irányítja magyar szakember a nyolc közé jutásért, de Molnárnál minimum klasszisokkal nagyobb név: Guttmann Béla. A nagy Benfica edzőzsenijével Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán is találkozik, a portugálok ugyanis az ő irányításával nyernek BEK-et éppen a rossz emlékű, berni Wankdorf-stadionban 1961 májusában, természetesen 3:2-re úgy, hogy a vesztes Barcelona két gólját Kocsis és Czibor szerzi… Az idáig vezető úton a Dózsát 1960 novembe rében egy 6:2-es lisszaboni gálával és egy semmire sem jó 2:1-es népstadionbeli vereséggel üti el a továbbjutástól Guttmann a nagy Eusébiót ekkor még nem felvonultató együttese.

Újabb egy év telik el, már 1961-et írunk, a BEK első fordulójában ismét egy magyart sodor a magyar bajnok útjába az élet, ezúttal már a pályán, ráadásul a legnagyobbat: Puskás Ferencet. Az ekkor már több mint négy éve emigráns Pancho természetesen nem mer eljönni Budapestre, de a 2:0-ra megnyert első meccs után már játszik a Bernabéuban a 3:1-es visszavágón, a gólokat viszont nem ő, hanem Di Stéfano (2) és Tejada szerzi. A Real eljut az amszterdami fináléig, de jön Guttmann és ekkor már Eusébio Benficája, Puskás pedig hiába vág hármat a fináléban, 5:3-mal ismét Lisszabonba kerül a serleg. Az ifjú Eusébio rögvest el is kéri a triplázó Puskás mezét a lefújás után. A Vasas elleni az egyetlen mérkőzés, amikor Puskás honfitársai ellen lép pályára, leszámítva természetesen a Barcelona elleni számtalan hazai, sőt, mint láthattuk, európai csatát. (Az 1962-es chilei világbajnokságon a spanyol válogatott színeiben is összefuthatna Albertékkel, de a két csapat elkerüli egymást, sőt Puskás előre kiköti, hogy a magyarok ellen nem lépne pályára.) Vörös Istvánnak, Szekeres Istvánnak és Takács Szilveszternek nem kell emigrálnia ahhoz, hogy magyar klub ellen játsszon európai kupamecscset, elég ehhez Újvidéken futballozniuk. A helyi Vojvodina játékosai ugyanis a VVK 1962. februári negyeddöntőiben kapnak ki az úgynevezett Újvidéki válogatott (igen, ilyen néven is indulnak csapatok a Vásárvárosok Kupája korai kiírásaiban!) soraiban kétszer (4:1 és 2:1) az MTK-tól.

A Real–Barcelona BEK-elődöntőket leszámítva az addigi legrangosabb magyar–magyar csúcstalálkozót rendezik 1962 márciusában a KEKben: az Újpesti Dózsa azért nem jut a döntőbe, mert az olasz Fiorentina 2:0-ra és 1:0-ra megveri. A firenzeiek kispadján a mindössze 40 éves, négy éve visszavonuló legenda, Hidegkuti Nándor ül. Három évvel később Hidegkuti már Győrben edző, és újabb elődöntőt vív, ezúttal a BEKben, a Benfica ellen. A portugálokat már megint egy magyar irányítja, de most nem Guttmann, hanem a temesvári születésű, ugyancsak zsidó származású Schwartz Elek, a korábbi holland szövetségi kapitány, aki 1932-től Nyugat-Európában futballozott, majd lett edző. Ezúttal sem terem babér a magyar klubnak, Schwartzék kettős győzelemmel (1:0, 4:0) jutnak be a fináléba, ahol kikapnak az Intertől (ott meg egy Solti Dezső nevű magyar-zsidó emigráns legyeskedik a csapat körül afféle lobbista-ügyintézőként).

Két év múlva a Ferencváros játszik Frankfurtban a Vásárvárosok Kupája 3. fordulójában – és ki ül az Eintracht kispadján? Schwartz Elek. A nyugatnémetek nyernek is 4:1-re, és hiába szépít a Népstadionban 2:1-gyel a Fradi, Schwartz újabb magyar skalpot gyűjt be, majd az Eintrachttal meg is nyeri a VVK-t. A határon túli magyarok határon belül futballozó magyarok elleni végeláthatatlan sorozatát hozzák a hetvenes, majd a nyolcvanas évek. A Crvena zvezdában a délvidéki Kéri Mihály az első meccsen (2–7 a jugóknak) csereként áll be, a visszavágón (1–2) végig játszik a Komló elleni KEK-mérkőzésen, ugyanő négy évre rá már alapember a belgrádiaknál, és részese a Ferencváros elleni KEK-elődöntős kiesésnek (2–1 és 2–2), a visszavágón ő szerzi az első jugoszláv gólt. A Honvéd a Kassával csap össze az UEFA-kupában 1973 őszén, alig hallatszik szlovák szó a pályán, hiszen az ellenfélnél Batányi (eredetileg Batthyány), Angyal, Boros, Strausz, Pollák, Dankó és Jutka is magyar a pályán. Ott 0–1, itt 5–2, a kispestiek jutnak tovább, Pollák legalább a visszavágón betalál. A Spartak Trnava kapusa, Kéketi Dusán viszont nem, így a nagyszombatiak kiesnek az Újpesti Dózsa ellenében a BEK 1974-es negyeddöntőjében. Pedig Kéketi előtt ott a lehetőség, de a Megyeri úton 30 ezer néző előtt a két 1–1-et követően elhibázza a tizenegyespárbaj utolsó lövését. Rajta kívül Horváth és Kabát erősíti a Trnavát, az utóbbi szerzi az első meccs szlovák gólját. Nagy ugrás az időben, már 1985-öt írunk. Bukarestben szeptemberben még nem sejtik, hogy a román labdarúgás történetének arany lapjait kezdi írni a Steaua, ráadásul a BEK nyolcaddöntőjében a Fáy utcában (!) az ifjú csillag, Détári Lajos kapásgóljával a Honvéd nyeri az első mérkőzést.

A visszavágón aztán a román katonacsapat átgázol az idehaza egyeduralkodó kispestieken, 4–1 a vége, és a Steaua meg sem áll a Barcelona elleni BEK-győzelemig. A padról Jenei Imre, a pályán Bölöni László dirigálja az együttest, a romániai futball elmúlt évtizedeinek két korszakos egyénisége. Az európai Szuperkupáért aztán két László csap össze, jóllehet az egyiket Ladislavnak (Bölöni), a másikat pedig Vaszilijnek (Rácz) nevezik hivatalosan, holott Dicsőszentmártonban és Nagyszőlősön nagyon is Laciként lapogatják a hátukat, ha hazajutnak néha Bukarestből és Kijevből. Két évvel később Verebes József bajnok MTKja fut bele a Steauába, és Bukarestben a késbe.

Ekkor már Iordanescu ül a padon, de Bölöni változatlanul a pályán irányít, ismét BEK, ismét sima román továbbjutás (0–4, 2–0), és ismét döntős Steaua, de ez a csoda elmarad, a Milané lesz a serleg. Közben a hetvenes évek végétől már szigorú kritériumok (megfelelő életkor, válogatottsági szám, no meg a jó kapcsolatok) alapján néhány hazai menő hivatalosan is európai profiként futballozhat. A Pécs mai edzője, Mészáros Ferenc például 1987 nyarán, akkoriban valószínűtlenül fiatalon, már 24 évesen megkapja a lehetőséget, és a belga Lokeren labdarúgója lesz. Az UEFA-kupában rögtön a Bp. Honvéd jut a belgáknak, és a Bozsik-stadionban 1–0-ra meg is veri őket, a visszavágón pedig kemény 0–0-val kiharcolja a továbbjutást. Mészárost itthon az utolsó percben cserélik le, kint végig a pályán tölti a 90 percet, de vele is búcsúzik a Lokeren. Ugyancsak UEFA-kupa, ugyancsak szeptemberi nyitó forduló.

1989-ben Verebes MTK-ja átkozza el ismét a határon túli magyar játékosokat felvonultató klubokat. Most a még éppen szovjet Dinamo Kijev rámol be egy négyest a kék-fehéreknek, Rácz László két góllal veszi ki a részét a továbbjutást rögtön eldöntő első meccs ből, és a visszavágón aratott 2–1-es győzelemnél is 83 percet a pályán tölt. Négy évvel később a belga Mechelen üti ki az MTK-t, 5–0 az első mérkőzés, az ötből hármat az Újpestről érkező friss szerzemény, Eszenyi Dénes helyez el Piel Zoltán hálójában, aztán a visszavágón már nincs is ott a könnyedén (a Hungária körúti visszavágó 1–1) továbbjutó belga csapatban. (Eszenyi amúgy négy góllal a 8. helyen zár az egész UEFA-kupa-sorozat góllövőlistáján.) Az Újpest 1995 augusztusában búcsúztatja kettős győzelemmel a szlovákiai Kosicét, a kassaiaknál Hornyák Zsolt és Bugár Péter személyében két magyar is ott van a pályán, mint ahogyan az 1999 szeptemberében a német Wolfsburg színeiben a debreceni UEFA-kupa- visszavágón pályára lépő, egyszeres német válogatott Sebestyén (Sebescen) Zoltán is magyar. Méghozzá eredendően vajdasági, aki már Nyugat-Németországban született. A Ferencváros az UEFA-kupa 2002-es selejtezőjében gyűri le tulajdonképpen könnyedén az AEL Limasszolt, az Üllői úti 4–0-t, a ciprusi 1–2 követi, a visszavágó egyik limasszoli gólszerzője a volt zalaegerszegi válogatott Sebők József. (Ugyanennek a kiírásnak a második fordulójában késő ősszel a VfB Stuttgart veri ki a Fradit a hazai 0–0 után 0–2-vel, a sváboknál másfél meccsre pályára lép az apai ágon celldömölki, más részről félig brazil, de német válogatott Kevin Kurányi.) Egy évvel később a BL-selejtezőben három gólt kap az MTK-tól a Hungária körúton a volt vasasos-stadleres-MTK-s Babócsy András, aki ekkoriban Vilnrotter néven a finn Helsingin JK kapuját védi. A pesti 3–1-et a helsinki 0–1 követi, a kék-fehérek jutnak a következő fordulóba, a HJK-ban Babócsy-Vilnrotteren kívül összesen 40 percre az egykori legendás ezüstcipős fia, ifjabb Fekete László is szerephez jut, aki két meccs erejéig a Hungária körúton kezdte felnőtt pályafutását. Ugyanekkor, az UEFAkupa első fordulójában a Ferencváros is magyar kapussal néz farkasszemet, mégpedig Rabóczki Balázzsal, aki a dán FC Köbenhavnban véd. A Fradi 1–1-gyel zár idehaza, majd tizenegyesekkel bukik el, de Koppenhágában már nem Rabóczki, hanem Magnus Kihlstedt hárítja Sasu, Lipcsei és Leandro kísérletét.

Kevin Kurányi az Újpestnek is bemutatkozhat 2004 szeptemberében, és a Megyeri úton gólt is rúg a liláknak, mielőtt átadja a helyét a VfB Stuttgart ifjú, ám echte magyarjának, Szabics Imrének. A 3–1-es vendégsiker után laza 4–0 a németországi visszavágó, ezt a meccset a volt ferencvárosi Szabics már végigjátssza. Immár a tizenkettedik szezonját gyűri a holland Eredivisiében Babos Gábor, ebből csak egyet elitklubban, ám élete nagy lehetőségét alighanem éppen egy magyar csapat ellen (is) játssza el, ugyanis 2004 novemberében ő nyeli be az Üllői úton Tőzsér Dániel kétségtelenül jól eltalált, kacsázó lövését. Ezzel FTC–Feyenoord 1–1, a hollandok azért továbblépnek az UEFA-csoportköréből, Lipcseiék nem. És a közelmúlt: a Steaua amúgy megszokásból veri meg az útjába kerülő magyar csapatot, 2009 júliusában például az első Európa-liga selejtezőjében az Újpestet. A románoknál egyetlen magyar, stílusosan Székely János József játssza végig a két mérkőzést. Egy évvel később, szintén az EL-selejtezőben a Győr találkozik határon túli honfitárssal: a szlovák Nitra együttesében csereként jön be a hosszú sérüléséből felgyógyuló szlovák válogatott Rák Róbert. Amire pedig már mindenki emlékezhet: a Debrecen ugyanebben a kiírásban megéri a csoportkört, és két magyar érdekeltségű csapatot is mellésorsolnak az UEFA illetékesei. A PSV Eindhovenben a volt debreceni Dzsudzsák Balázs, a Sampdoriában Koman Vladimir játszik.

Oda-vissza négyszer találkozik a Loki a honfitársakkal, Dzsudzsákék a Puskás-stadionban 2–1re, Eindhovenben 3–0-ra nyernek, Dzsudzsák az itteni meccsen amolyan „fél” gólpasszt jegyez, mert a tarkóját is éri a győztes gólt megelőző beadás, míg a Samp Genovában győz 1–0-ra, viszont a már mindkét csapat számára tét nélküli budapesti mérkőzésen a Debrecen örülhet a 2–0-nak, Koman meg legfeljebb annak, hogy ő a tartalékos Samp csapatkapitánya. (Természetesen kétszer a PSV és a Sampdoria is összecsap, Eindhovenben Dzsudzsák a 90. percben egyenlít, így lesz 1–1, Genovában pedig nyernek a hollandok, akik tovább is jutnak, mindkét magyar mindkét mérkőzésen pályára lép.) Amúgy ugyanebben a sorozatban Juhász Roland Anderlechtje és Huszti Szabolcs Zenitje is egy csoportban küzd – mindkét meccset 3–1-re az oroszok nyerik. Brüsszelben Juhászé a belga gól, itt Huszti nem játszik, de Szentpétervárott kap 17 percet, és ő lövi a harmadik találatot. A BL legutóbbi selejtezőjében pedig a már harminc felett járó Szabics Imre mutatja meg, hogy csatárban ez nem kor – a bajnoki cím után kissé hirtelen átalakított Videotonnak ő lövi az első gólt régi-új csapata, a Sturm színeiben, az osztrákok 2–0-ra nyernek, és a fehérvári 3–2-es vereség is elég nekik a továbbjutáshoz. A főtáblához már nem, mert kiesnek a selejtező utolsó körében, majd az Európa-ligából is, miközben kétszer is leveri őket az Anderlecht – a védelem közepén Juhász Rolanddal. Nem árt, ha lassan hozzászokunk ezekhez a párharcokhoz, csak bírjuk őket követni. Hiszen ha már a mi kis csapataink alig érik meg az őszt, egy-egy honfitársunk azért néha még megvillantja tudását az európai kupasorozatokban. Néha éppen a pálya két térfelén.

Eszenyi Dénes, a belgák „magyarverő” légiósa.

Hogyan emlékszel vissza arra a meccsre 1993 őszéről, amikor a belga Mechelen mezében pályára léptél az MTK ellen az UEFA-kupában?
Élénken bennem él az a meccs, pedig nem ma volt. Nem sokkal korábban szerződtem Belgiumba, így különleges pikantériája volt a találkozónak. Idehaza előtte az Újpestben játszottam, és egy három egyre megnyert, Fradi elleni Szuperkupa-meccsen fedeztek fel a belgák, de odakinn még adós voltam annak bizonyításával, hogy igenis jó futballista vagyok. Meg akartam mutatni, és minden tökéletesen sült el: három gólommal jelentős szerepet játszottam csapatom öt nullás győzelmében.

Fel tudod még idézni a gólokat?
Arra emlékszem, hogy az első gól az első félidő legvégén esett, ami lélek tanilag nagyon fontos volt, mert addig jól játszott az MTK. A szünetben az edzőm is megdicsért, mondván, nagyon kellett ez a gól. A másik kettőt már a hajrában szereztem, úgy emlékszem, az utolsó tíz percben.

A sorsolás után örültél, hogy magyar ellenféllel találkoztok?
Nyomban feltettem magamnak a kérdést: jó ez nekem? Kettős érzés kavargott bennem, amikor arra gondoltam, hogy egykori csapatom egyik ősi városi riválisa lesz az ellenfél. De nem is az MTK volt a fontos, önmagában az volt furcsa, hogy a honfitársaim ellen kell játszanom, a saját véreim ellen. Nyomasztott az is, hogy egy légióst mindig nagyítóval néznek külföldön, nekem sokkal többet kellett mutatnom egy belgánál ugyanazért az elismerésért. Az egész helyzet extra motivációt adott, ha már a meccs előtt mindkét oldalon velem foglalkoztak.

Szóltak hozzád meccs közben magyarul az MTK játékosai?
Előtte természetesen váltottunk néhány szót. Az viszont előnyt jelentett, hogy egész jól ismertem az MTK játékosait. Czerniatynski volt az egyik legjobb támadónk, és amikor láttam, hogy Tamási Zoltán fogja őt, mondtam a belga társamnak, hogy Tamásit könnyen ki lehet hozni a sodrából, piszkálja egy kicsit, provokálja! Így is tett, Tamási pedig össze is szedett két sárgát, és kiállították.

Szereztél máskor is mesterhármast a Mechelenben?
Voltak fontos meccsek, amelyeken sorsdöntő gólokat értem el, de háromszor csak ezen a mérkőzésen találtam be. Akkoriban még nem volt internet, otthon nem sokat lehetett tudni a légiósok játékáról, így kellett hírt adnom magamról.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. márciusi lapszámában.)