Csuja Imrét, Torrente magyar hangját nehezen lehetett rávenni az interjúra, de amire az utolsó csepp halászlé is elfogyott, mindketten csettintettünk: ezt kár lett volna kihagyni!
Fotó: Kristóf Lajos
Miért szabadkozott, amikor felhívtam telefonon?
Fel nem foghattam, mit keresnék én egy futballmagazinban. Én, akit pontosan a futballra való alkalmatlanságom sodort a színészi pályára. Anyukám tizenkét-tizenhárom éves koromban – odahaza, Hajdúnánáson – mindig tiltott a focitól, hogy „jaj, kisfiam, kificamodik a bokád!”. Annyira vicces számomra, hogy egy ilyen exkluzív kiállítású futballhavilaptól felhívnak… Az igaz, hogy nagyon szerettem volna futballozni, de az első huszonnégy órában kiderült, hogy ebben vannak nálam jobbak. És ugyanakkor az is, hogy nekem jobban áll az irodalmi színpad, a vers, a színjátszás. A sport persze nem maradt ki a főiskolán, sokat jártam lovagolni a Tatterba.
Tudja, hogy most forgatják Alagon a Kincsem-filmet?
Olyannyira, hogy Herendi Gábortól volt egy tizenhét perces szerepajánlatom, de nem fért bele. Itt, Szegeden játszom a Tévedések vígjátékában – Kerényi Miklós Gábor a rendező –, aztán ott van a munkaadóm, az Örkény Színház, és egy tehetségkutató műsorban is zsűritag leszek, de hogy melyikben, arról nem beszélhetek, no meg lassan születik a lányom harmadik gyereke.
A focinál tartottunk…
Szóval, nagyon hamar kiderült, hogy nem tudok focizni. Elkerültem Hajdúnánásról a Színművészetire…
Hová tűnt a gyönyörű hajdúsági tájszólása?
Elő tudom venni bármelyik pillanatban! András, ide hallgassá’ mán! Csukjad mán be a verécét!
A micsodát?
A verécét. Hát a kertkaput! De ha mán a kapunál tartunk (egészségére!), vissza a focihoz, na jó, a színészethez. Pécsett, Debrecenben és Egerben hat éven át sikeres voltam, de feljöttem Pestre feleséggel és három gyerekkel, és azt mondtam, ha egyszer itt is deszka lesz a talpam alatt, megmutatom, mit tudok!
Igazából a filmek tették népszerűvé, országosan ismertté. Csoki az Üvegtigrisből, Bala a Valami Amerika kettőből. Ezek a szerepek nem zárták skatulyába?
De, bezártak. Csakhogy az Örkényben Mácsai Palinak köszönhetően Poloniust, Cleante-ot, Tótot is játszom.
Tehát dobozol…
Dobozolok. És havonta eljárok a Máltai Szeretetszolgálathoz verset mondani. Vörösmartyt, Petőfit, Adyt, Babitsot. Ott ül ötven-hatvan ember. Ez nekem Isten áldása. Abból könnyű megélni, hogy az ember Bala, Csoki meg Torrente. De amikor azt mondom, hogy „Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival” vagy „Mondá az Úr Jónásnak, kelj fel, és menj Ninivébe!”, és látom a közönség reakcióját Battonyától Nemesmedvesig, na, azért érdemes volt. Komikusnak lenni meg… Látom az emberek arcán az őszinte csodálkozást: „Jé, tud ez a Csuja Imre komoly is lenni?”. Megvárnak előadás után a családok, például Arthur Miller darabja, a Pillantás a hídról után, azt hittem, közös fotót akarnak, de a férfi megszólal, hogy művész úr, azért vártuk meg, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy egy ilyen ízirájder gyerek mit tud kihozni Eddie Carbone szerepéből. Ezért megéri színésznek lenni. Ötéves korom óta szeretek verset mondani, a fene se gondolta volna, hogy az Üvegtigris hozza meg az igazi népszerűséget.
Meg a szinkron!
A kedvencem a Ha a férfi igazán szeret, Andy Garciának kölcsönzöm a hangomat, azzal a tündéri csajjal játszik együtt…
Meg Ryannel, nem?
De. Ezzel a filmmel a legmeghittebb a kapcsolatom. A feleségem, Árvay Zsuzsa volt a szinkronrendező, de nem ezért kaptam a szerepet. Elég jó szinkronrendező lett, utánam! Aki azt mondta, a feleségem miatt kaptam meg a szerepet, amikor megnézte a filmet, bocsánatot kért. Várjál, mielőtt elfelejtem, mert mégiscsak egy focimagazinnak nyilatkozom! (Már tegez… – a szerző.) Amikor felkerültem Pestre, eljártam reggelente, fél hatkor, oda a Rác Fürdő mellé, mondjad mán…
A Tabánba…
…igen, a Tabánba, a ketrecbe focizni a kollégáimmal. És amikor hozzám került a labda, azt mondta Eperjes Karcsi, vigyázzatok, a Csuja bárhová rúghatja! Attól kezdve nem mentem többé, mert a foci is egy foglalkozás. Ha a Csuja nem ért hozzá, akkor ne menjen focizni.
A Torrente-filmekbe hogy került bele?
A fene tudja. Felkértek. Már az ötödiken vagyok túl. Nyilván közrejátszott a Rém rendes család, az autószerelő-műhelyekben az megy, meg az Üvegtigris, igen, én vagyok Al Bundy, Torrente. Felkért a szinkronrendező, nem a feleségem volt, hanem Báthory Orsolya, és aztán én maradtam Santiago Segura hangja. Aki a filmben Atlético-rajongó, ezért fotóztatok Forlán mezével, de a valóságban a Realnak szurkol. A negyedik rész után eljött Magyarországra, találkoztunk is, tapast ettünk, és mondom neki, a filmedben minden annyira el van túlozva, a robbanások, a kaszkadőrmutatványok, hogy az már mindennek a paródiája. Jól látod, mondta, és azzal meghívott szereplőnek az ötödik részbe.
És?!
És nem lett belőle semmi. Pedig Segura és Alec Baldwin után én voltam a harmadik név az előzetes stáblistán. Valami anyagi természetű differencia jött közbe. De erről ne beszéljünk. Te, figyelj, délután próbám van a Dóm téren, ennyi elég lesz?
Villámkérdések
Legemlékezetesebb futballélménye?
Szepesi közvetítései. Megannyi utánozhatatlan, magával ragadó remekmű.
Odaadná-e a színészkarrierjét azért, hogyha a magyar futballválogatott centere lehetett volna?
Egy frászt! Miközben hihetetlenül tisztelem a labdarúgókat…
Halászlé vagy birkapörkölt?
Halászlé, mert abban van sport, még ha nem is futball. A halat ugyanis ki kell fogni!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. szeptemberi számában.)
