Szöveg Andrew Murray Fotó Matt Stewart Fordítás Gerendai Márk
Salomón Rondón kemény és szándékos rúgást kap a vádlijára. Nem reagál, megy tovább a labdával, keresztül a védőkön, majd fordul és lő.
Néhány másodperccel később ugyanott meglökik hátulról a venezuelai csatárt. Rondón ismét figyelmen kívül hagyja, fordul, lő, és ezúttal betalál a bal alsó sarokba. Visszatér a bójához, talán még erősebb lökést kap, de folytatja.
Több mint negyedórája csinálja ezt az esős januári délutánon a West Bromwich tréningpályáján, Walsall külvárosában. Az edző a legveszélyesebb csatárral gyakorolja a sprintet egy bójától a kapuig. A csapat többi tagja a háttérben a passzolást finomítja, őket nem lökik meg. Nem nehéz eldönteni, hogy ki végez nehezebb feladatot.
Darren Fletcher csapatkapitány, aki kisebb sérülése miatt csak nézi az edzést, az FFT ámuló stábja mellé férkőzik. „Nézzétek csak – mondja Fletcher –, erős, mint egy gorilla, nem?”
A dél-amerikai játékosokról általánosságban ismert, hogy technikailag kiválóak, fizikailag viszont törékenyek. Rondón nem ilyen. 190 centi magas, csupa izom, és akár azt is hihetnénk, hogy a brit légierő egyik kiképzett katonája, nem pedig labdarúgó. A 27 éves játékos tökéletes Premier League-csatár: bivalyerős, technikás és halálosan veszélyes, decemberben mesterhármast szerzett a Swansea ellen.
Ennek ellenére ő is olyan futballista, aki talán más sorsra született. Ha mindent a megszokott módon csinált volna a Caracas külvárosában nevelkedő srác, akkor most valószínűleg kosaras lenne, vagy ha az anyjára hallgatott volna, akkor egyetemre megy, akárcsak a bátyja és a nővére.
Rondón letelepedett, és élvezi az életet a Premier League-ben
Rondón életében sok véletlennek kellett megtörténnie, hogy ezen az esős angliai pályán kössön ki. Amint azt a FourFourTwo-val is megosztotta, színes életútja egy szakaszán még lóhúst is fogyasztott.
Van abban valami ellentmondásos, hogy Venezuela legnépszerűbb játékosának mozdulatait csodáljuk vidéken, néhány kilométerre az M6-os autópálya mellett. Ez lenne Rondón élete, amióta a West Bromwich Albiont választotta a Zenit Szentpétervár helyett 2015 nyarán. Az átigazolásért rekordösszeget, 12 millió fontot fizettek. Remélhetőleg az történt Rondónnal, amire mindig is vágyott.
„Hihetetlenül jól érzem magam, imádok itt lenni – magyarázza izzadságát törölgetve a hatalmas játékos, miután egy kis árnyékboksszal ráijesztett a stábra. Fekete melegítőnadrágjában és izzadsággal átitatott fehér pólójában tényleg úgy néz ki, mint egy ökölvívó. „Mindig is arról álmodtam, hogy a Premier League-ben játszhassak, mert tudtam, hogy a fizikumom alkalmassá tesz rá. Ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit. Egész életemben keményen dolgoztam, de az angol élvonal a folyamatos harcról szól. Talán nem kapsz annyi ütést a bordádra, mint amennyit Spanyolországban vagy Dél-Amerikában, de a testi kontaktus folyamatos közted és a középhátvéd között. A mentalitásnak legalább akkora szerepe van, mint a fizikumnak, mert készen kell állnod szellemileg is a harcra. A játék sebessége először borzalmasan gyorsnak tűnt, de sohasem adtam fel, hogy alkalmazkodni tudjak.”
Sőt, valójában Rondón túl sok erőfeszítést is tett. Mivel zavarta, hogy kevés gólt szerzett (karácsonyig mindössze háromszor talált be a kapuba az első idénye során), ezért annyira hevesen edzett, hogy a klub vérvizsgálatra küldte, mivel attól tartottak, hogy kimerültségben szenved. De amint az étrendjén változtattak, többször talált be a kapuba is, így Tony Pulis edző is játékra bíztatta a venezuelait.
„Az edző nagyon jól ért a taktikához – mondja Rondón az FFT-nek. – Minden meccsre alaposan felkészülünk, és kész tervvel lépünk pályára. Tudjuk, hogy ha jó formánkat mutatjuk, akkor megzavarhatjuk az ellenfelet, és kihasználhatjuk a hibáit. Azt is tudjuk, hogy kevesebbszer jutunk labdához. Néha sokat kell várnom a lehetőségre, és akkor nagy nyomással nehezedik rám, hogy az alkalmat ki kell használni. Ez keménynek tűnhet, de valójában nagyon egyszerű, mert pontosan tudom, hogy mit várnak tőlem.”
Ha valaki ennyire tisztában van a szerepével, az gyorsan megtérül, gondoljunk csak a Swansea elleni, fejesekkel szerzett mesterhármasra, ami rajta kívül egyedül Duncan Fergusonnak sikerült a Premier League történetében.
„Sohasem csináltam még ilyet, még számomra is szokatlan volt – mosolyog a csatár. – Már egészen kicsi koromban is utáltam fejelni, de idővel fejlesztettem a technikámat. Nyilván mindenki gyakorol különböző figurákat, de azt nem hiszem, hogy a fejesből szerzett mesterhármasra fel lehet készülni.” A mesterhármassal elért Premier League-rekordon és a többi gólján felbátorodva Rondón rengeteget fejlődött a pályán kívül is. Mind a csapatkapitány Fletcher, mind Pulis edző szerint sokat javult az angolja, emiatt nem győzik dicsérni. „A gyerekeim nagyon gyorsan elsajátították a nyelvet – mondja. – A fiamnak csak néhány hónapjába telt megtanulni. Ugyanakkor velem nem hajlandó angolul beszélni, mindig arra kér, hogy spanyolul beszéljek hozzá. A feliratos tv-műsorok nagyon sokat segítenek, főleg a kiejtésben. A feleségemmel két kedvenc műsorunk van, a Szégyentelenek és a Feketelista. Voltam Londonban is, láttam a Big Bent, de szeretnék még többet látni Angliából. Különösen a partvidék érdekel, mivel én is a tenger mellett nőttem fel. Amikor szeptemberben a Bournemouth ellen játszottunk, lementünk a strandra, mert kíváncsi voltam rá. Pont olyan, mint Venezuelában. Ha rossz idő van, a homok egészen furcsán néz ki.”
Rondón nem a dél-amerikai világot akarta megvalósítani Európában, mindig is értékelte a különbözőséget. A csatár 2008-ban, 18 éves korában hagyta maga mögött az élvonalbeli Araguát, azóta játszott már Spanyolországban és Oroszországban is.
„Nem könnyű megszokni, főleg akkor, ha még nem éltél egyedül – mondja. – Las Palmasból mindig felhívtam anyukámat és a nagymamámat, akik Skype-on tanítottak meg főzni! Emlékszem, ott néztek engem a konyhában a képernyőn keresztül, miközben próbáltam kukoricakenyeret sütni. Mindig kérdeztem, mi következik, mikor lesz kész. Ők meg visszakérdeztek, hogy nem látom-e, mennyire kormos, majd legyintettek, hogy ez nem sikerült. De így tanultam meg egyedül boldogulni.”
Rondón nem jön zavarba ezektől az élményektől, sokkal inkább hasznos tapasztalatként tartja számon őket. A Kanári-szigeteken töltött első idénye nehézkesen indult, de az utána lőtt tíz gólnak köszönhetően a Málagában folytathatta Manuel Pellegrini vezetése alatt.
„Pellegrinivel nagyszerű volt együtt dolgozni – emlékszik vissza az időszakra, amit a Manchester City későbbi főnöke mellett töltött. Negyedikként végeztünk a La Ligában. Mindig azt akarta, hogy bánjunk kreatívan a labdával, és élvezzük a játékot. A Málagában nagyon megtetszett a flamenco és az egész életstílus annak ellenére, hogy az andalúziai nyelvvel nehezen boldogultam. De a 2012-es oroszországi utazásomra egyáltalán nem voltam felkészülve. Az alapokat megtanultam oroszul, mást nem nagyon tudtam elmondani.”
Rondón a szerződése alapján három évre ment Oroszországba. Először a Rubin Kazany, később a Zenit volt a csapata, ahol André Villas-Boas vezetése alatt futballozhatott. Ötvenhárom gólt szerzett, és a 2014–15-ös idény végén bajnoki trófeával büszkélkedhetett.
„Angliában ízlett a fish and chips. Oroszországban lóhúst is ettem, olyan volt, mint a csirke. Bármit meg tudnék enni!”
Az ott töltött idő alatt sajnos volt alkalma megtapasztalni a rasszizmust is, sőt olykor a saját szurkolói is támadták.
„Az emberek azt kérdezik, hogy profi labdarúgóként is élvezem-e a játékot, de én ezt a kérdést sohasem értettem – mondja magabiztosan. – Részese lehettem a bajokságot megnyerő csapat sikerének, ami elkápráztatta a nézőket. Azt csináltam, amit szeretek: megismertem más kultúrákat, találkoztam új emberekkel. Nincs is ehhez fogható öröm.
Egyedül az étel hiányzik, mert az ételek íze az otthonomra emlékeztet. Angliában a fish and chips ízlett. Oroszországban ettem lóhúst is, bár azt hittem, csirke. Őszintén szólva én bármit meg tudok enni.”
Venezuela bejutott a legjobb nyolc közé a két utolsó Copa Américán
Húsz perccel az interjú után látjuk, amint a klub menzáján befal egy tál rántott csirkét rizzsel, és megbizonyosodtunk róla, hogy igazat mondott.
Végső soron látható, hogy Rondón hajlandó alkalmazkodni a körülményekhez, és ez lehetővé teszi számára, hogy legyőzze az előtte tornyosuló akadályokat. Még csak az időjárással sem gyűlt meg a baja Kelet-Európában.
„Itt, Angliában jobban fázom, mint Oroszországban! – nevet, miközben felveszi a baseballsapkáját. – Igen, Oroszországban havazik, de legalább nincs az a dermesztő hideg, amit a szél miatt érzel itt. Szinte égeti az arcomat!”
Rondón folytonosan felülmúlja a várakozásokat. Nyíltan beszél gyerekkoráról, középosztálybeli neveltetéséről Catiában, ami a fővárostól, Caracastól északra található. Története nem hasonlít a szokványos dél-amerikai mintára, amiben többnyire nincstelenekből válnak sztárok.
„Gyerekként nem szenvedtem hiányt semmiben – mondja szelíd hangon. – A nagyapám katona volt, az apám kémiatanár, a bátyám mérnök, a nővérem turisztikai szakember. Minden időmet focizással töltöttem. Nem kellett izgulnom semmi miatt. Az egyetlen dolgom az volt, hogy mosolyogjak, és jól érezzem magam. Tizennégy éves koromban azt mondtam, hogy nem akarok többet tanulni. Ekkor az apám elvette tőlem a labdát egy hónapra, így kénytelen voltam az iskolára fókuszálni. A középiskola befejezése után az anyám azt akarta, hogy egyetemre menjek, de korábban már voltak üzleti menedzsment óráim, és biztos voltam benne, hogy nem fogok ilyesmivel foglalkozni.”
Olykor még az is előfordul, hogy háttérbe szorult a foci Rondón gyerekkorában. „Sokat jártam kosarazni is, és volt egy pillanat, amikor választanom kellett – emlékszik. – Tizenhárom éves korom körül a fejembe vettem, hogy a példaképemet, Michael Jordant fogom követni. Az apám azonban meggyőzött róla, hogy ez nem túl jó ötlet, mivel eddig minden a fociról szólt az életemben. Most is van egy kosárpalánk a hátsó kertemben, és még nem felejtettem el játszani. Néha a fiam is csatlakozik, persze mindig megver. Erős benne a versenyszellem, utál veszíteni, ezért úgy kezeli a helyzetet, hogy mindig nyer.”
Ugyan még csak 27 éves, de láthatóan sikeresen tölti be az apa szerepét a családban. Segítségével Venezuela a legjobb nyolc között végzett a két legutóbbi Copa Américán. Hazájában folyamatos az éhínség, az infláció pedig ötven százalék körül mozog, éppen ezért is érzi, hogy minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy segítsen.
„Michael Jordan a legnagyobb hatású sportoló volt. Olyan szeretnék lenni, mint ő. Próbálom bevonni a legkisebbeket is a játékba, hogy aztán a lehető legjobb futballista váljon belőlük. Amit csinálunk, sokat jelent a hazánknak. Nincs sok venezuelai labdarúgó, aki világsikert ért volna el. Most belefogunk valami újba, és reményeink szerint olyan fiatalok nőnek fel, akik a világ legjobb bajnokságaiban szerepelhetnek sikerrel. Természetes, hogy elmegyünk, mindenki Spanyolországban, Olaszországban vagy Angliában szeretne játszani. Ezek a helyek jelentik a szakma csúcsát.”
Fejjel szerzett mesterhármasát ünnepli a Swansea elleni meccsen
Nyáron felröppentek pletykák, hogy érdeklődött iránta a Barcelona, mielőtt szerződtették volna Paco Alcácert. Mi lehet a következő lépés?
„2015-ben érkeztem, és az Európa-ligára összpontosítottam – mosolyog. – Ebben az idényben a legjobb nyolc között voltunk, és a Leicester City már bebizonyította, milyen magasra lehet jutni. Jó lenne megnyerni a bajnokságot, aztán összemérni az erőnket más európai csapatokkal. Izgalmas lenne a legnagyobbak közt bemutatkozni.”
Valóban izgalmas lenne, de egyelőre nem tetszik reálisnak. Mielőtt elindulna a menza felé befalni a az ebédet, megkérdezi, ki lesz a magazin címlapján.
„Ronaldinho?! – derül fel. – Nos, ezt nem tudtam. Igazi legenda! Egyedül neki kellene a címlapon szerepelnie!”
Azok után, hogy láttuk, hogyan edz a született harcos, nem merünk vele vitába szállni.
* Az interjú 2017-ben készült.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. márciusi lapszámában.)
