Lipcsei az Lipcsei. Minden ráakasztott jelző gyengíti a név erejét, pláne a körülményes „csúcstartó Fradi-ikon”, amit az új könyv (cikkünk 2010 decemberében jelent meg! – a szerk.) borítóján olvasunk. A csúcstartó még hagyján: a klub történetében valóban senki sem öltötte nála többször magára a Fradi-mezt. Az ikon azonban merő zsurnalizmus, lassan minden bulvársztár görögkeleti szentképpé magasztosul. Lipcsei Péter ennél jóval több: példakép, aki reményt adhat minden fiatalnak. Lám, a tehetség, szorgalom és kitartás együttállása a csúcsra vezethet. A mélyből is a magasba lehet jutni.
Fűrész Attila és Privacsek András Lipcsei csúcsra jutásának történetét mondja el a biztos recept szerint: szólaljon meg az érintett, a hozzátartozók, az edző, a játékostársak, ahol hiátus támad, azt beszéljék el a krónikások.
Lipcsei életében, akárhogy nézzük is, a fő szerepet az édesapa játssza, és nemcsak azért, mert egyedül nevelte fel Kazincbarcikán két fiát, ami iszonyatos terhet tett a vállára, hanem azért is, mert nem pusztán futballistát akart faragni fiából, hanem tisztességes embert. Ezért fogta a korai sikerek idején keményen, ragaszkodott ahhoz, hogy a már befutott fia érettségizzen, ezért nem engedte, hogy a tizennyolc évesen Budapestre kerülő gyerekkel elszaladjon a szekér. Ha baljós jelet látott, ha azt érezte, Péter primadonnáskodik a pályán, Pesten termett, és úgy lekapta a tíz körméről a fiút, hogy az rögtön észhez tért. Péter csupán kétszer nem hallgatott apjára. Nem hagyta magát lebeszélni a korai házasságról, és neki lett igaza, hiszen választottja, Márta olyan biztos hátországot jelentett neki, hogy az esküvő után csak a futballra koncentrálhatott. A házasság véget vetett az esti kimaradásoknak, amelyek az első pesti éveket jellemezték, s veszélyeztethették volna karrierjét. Márta nemcsak két szép kisfiúval ajándékozta meg, hanem jóban-rosszban vele tartott. És ahogy a kazincbarcikai Lipcsei család, ő is utálta a rongyrázást.
A második eset, amikor Lipcsei ellentmondott édesapjának, a hazatérés kérdése volt. Portóban remekül indult minden, de a térdszalag-szakadás és a váratlan edzőváltás után Péter nem tudott visszakerülni a csapatba. A mellőzöttség idején jött a hívás otthonról. Az édesapa, aki edzőként is jól ismerte a magyar labdarúgás minden nyavalyáját, mindent bevetett, csak hogy fiát lebeszélje a hazatérésről. Péter utólag elismeri, hogy apjának igaza volt, hiszen csupán egy évet időzött a Fradiban, utána jött a Salzburg, majd megint a Fradi. Lipcsei ekkor huszonnyolc éves, hazatér, és jön még tíz év a Fradiban.
Hogyan lehet ezt a tíz esztendőt úgy elmesélni, hogy ne rémdráma kerekedjen belőle? Ha túl sötétre festjük a hátteret, abba a hős is beleszürkül, ha nem veszünk tudomást a magyar foci és a Ferencváros mélyrepüléséről, akkor hiteltelen lesz a portré. A szerzők úgy vélik, jobb nem időzni a kínos epizódoknál, jobb nem minősíteni a klubnál és a válogatottnál történteket, inkább Lipcsei emberi és sportolói kvalitásait kell hangsúlyozni. A drámákat tompítani kell, így aztán Zsiborás Gábor, Fehér Miklós vagy Simon Tibor halála sem ad okot mélyebb gyászra, olyan tragédiák, amelyeken túl kell lépni. A tulajdonos- és edzőváltások sem késztetik Lipcsei Pétert hosszú morfondírozásra, sőt az első osztályból kiesés sem. Igaz, semmi sem rajta múlott. Ő tette a dolgát, végezte az edzéseket, helytállt a pályán. A közönség pedig imádta.
Nyilasi Tibor, edzője és második apja mondja Lipcseiről, hogy sohasem volt főkolompos, falkavezér. Nem is lehet alakjához nagy történeteket szervezni. Hozzátehetjük: még nyilatkozni is csak higgadtan tudott, így nagy mondásait sem jegyezték fel a krónikások. Talán ha a szerzők többet beszélgetnek a kiváló középpályással, ha „felnyitják”, az egész hosszú karrier során megmutatkozó „alapvető elégedettséget” lehetett volna árnyalni. Nem arról van szó ugyanis, hogy hősüknek nincs véleménye a világról, a fociról.
A kötetet Lipcsei 648 ferencvárosi mérkőzésének, elismeréseinek felsorolása, valamint színes fotóalbum zárja. A rajongóknak ennyi talán bőven elég, de ők is tudják, hogy a magyar futball Lipcsei-korszakának árnyalt megírása még várat magára. Reméljük, előbb-utóbb ez a könyv megszületik, és akkor a kiadó talán nem spórolja majd el a szerkesztőt és a korrektort, mint ezúttal.
Szilágyi László
Fűrész Attila–Privacsek András: Lipcsei
Megjelenés éve: 2010
Kiadó: Impresszive Line, Budapest
Formátum: keménytáblás
Fogyasztói ár: 3490 forint
Osztályzat: •••
A LEGJOBB SZÖVEGEK
„Mi is tudnánk jobb miliőben élni, de nem élünk. Mindig az járt a fejemben, hogy bármi történhet az életben. Így megtanultam beosztani a pénzt… Ha úgy hozza a sors, beállok az üzletbe, és dolgozom.”
„Egy hónapot kint töltöttem Salzburgban, és azt tapasztaltam, hogy Krankl (az edző) imádja Pedrót. Hiszen valamikor ő is olyan technikás és »gógyis« futballistának számított, mint a fiam… A gond az lehetett, hogy Péter egyetlenegy barátot sem szerzett, akivel időnként összejöhetett volna, akár családostul is.”
„Lehet, hogy a honvágy is közrejátszott, hiszen 1997-től egy évig itthon játszottam, és utána már nem nagy lelkesedéssel vágtam neki a következő külföldi évnek. Lehetett volna a kint töltött négy év jobb is, de rosszabb is. Alapvetően elégedett vagyok, nem panaszkodom.”
„Sokszor tapasztaltam, hogy a szövetségi kapitányok nem megfelelően válogatnak. Bátrabban kellene a fiatalokhoz nyúlni. Koman és Németh Krisztián már bizonyított, mellettük pár tapasztaltabb játékos – mint Dzsudzsák és Huszti – alkothatná a csapat gerincét… Nem azt kéne most kitűzni, hogy a következő Eb-re és vb-re kijut a csapat, hanem hogy a 2016-os Eb-re kijut. Addig pedig minél több és minél nagyobb csapatokkal kellene játszaniuk a fiúknak, hogy erősödjenek.”
„Megtapasztaltam az idegenlégióskodás jó és rossz oldalát. Az első fele nagy élmény volt, mert egy világhírű klubban játszhattam. Bajnokságot és szuperkupát nyertem. Ráadásul sokáig jól is éreztük magunkat Portugáliában. Ez már nem mondható el a salzburgi időszakról.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2010. decemberi számában.)
