Szöveg Bodnár Zalán
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
„A sport a kicsiny és folyamatos szimbolikus halálok terepe, de amikor veszítesz, akkor belül tényleg meghalsz kicsit, érzed a testedben a fájdalmat. A győzelemben viszont feltámadsz, mint Lázár, majd újra meghalsz, és újra feltámadsz. Nincs középút, és ez egy gyötrelem, de egyben felemelő is. Kegyetlen és gyönyörű. Álmok, remények, félelmek – ezekből épülünk fel. Arra születtünk, hogy elgondoljuk és eltervezzük, hogy mit szeretnénk megszerezni, és ha megszereztük, meg is akarjuk tartani. Tehát nemcsak a jövőnek élünk, hanem arra is születtünk, hogy megóvjuk, amink van. És egyébként is: védeni és megóvni, ez is a jövőbe mutat.”
Nem azért idézzük ezt a passzust Giorgio Chiellini önéletrajzi könyvéből, mert annyira jó szöveg volna, hanem azért, mert nagyon jellemző: tele van a kötet hasonló „filozofálgatással”. Bevalljuk, a kőkemény bekktől másféle könyvet vártunk. Jóval nyersebbet, odamondósabbat, dögös dumákkal, jó sztorikkal. De ezekből keveset kapunk sajnos. A pályával ellentétben a Juventus 105-szörös olasz válogatott védője a könyvében messzire elkerüli a konfliktushelyzeteket, szinte mindenki szép és jó, egyedül Balotellit és Felipe Melót küldi el a fenébe, de őket legalább rendesen. Sajnos nem tudhatjuk, mennyire az ő hangja ez, félő, hogy inkább az olasz futballkönyvek kötelező velejárója, az újságíró-szerzőtárs alkotott és adott a hátvéd szájába gondolatokat (szemet szúrt nekünk a hasonló stílus, és utánanézve ki is derült, hogy ugyancsak Maurizio Crosetti segédkezett Alessandro Del Piero önéletrajzi könyvének megírásában is, szerencsére ez kicsit jobban sikerült, a Del Piero-kötetet szinte olvashatatlanná tette a mértéktelen ömlengés és tudálékosság). Azt mindenesetre elérték, hogy kicsit másként tekintsünk Chiellinire, mint ahogy vélhetően sokan tekintenek, kifejezetten tanult (az édesapja orvos, ő közgázt végzett), intelligens, a tanulás és folyamatos önképzés elvét valló, sokat olvasó ember képe rajzolódik ki.
Még úgy is, hogy nyilván van ebben egy kis olaszos machiavellizmus. Niccolò Machiavelli a reneszánsz Firenze és a középkor legnagyobb hatású politikai gondolkodóinak egyikeként nagy helyezkedő volt, és hát Chiellini is játszott Firenzében, no meg a jó helyezkedés sem áll távol tőle. A könyvben maga is Machiavellit jellemző gondolatokkal ékeskedik: „A pályán valóban mindent bevetettem, és erre büszke is vagyok. Ott és akkor, a provokációtól kezdve az ütésekig szinte bármi belefér. Itt is érvényes, hogy a cél szentesíti az eszközt.” Még a 2014-es világbajnokságon a vállába harapó uruguayi Luis Suárezről is úgy ír: „Suárez természetesen átlépett egy határt, de végső soron ez is csak a testi kontaktusra épülő harci stratégiájának a része. És talán mondhatom, hogy az én taktikám is ilyen: ebben hasonlítunk egymásra, én pedig szeretem az efféle csatárokat […] A pályán én is tudok prosztó csávó lenni, és erre büszke is vagyok: a rafkóság nem inkorrekt dolog, hanem része a játéknak. Fifikásnak kell lenned, hogy felülkerekedj az ellenfélen; érzem, hogy mikor kell provokálni, és mikor nem, ezt nem tudom elmagyarázni, inkább megérzés kérdése.”
Ezeket nem azért emeltük ki, hogy elítéljük, ellenkezőleg: ezek a könyv legjobb, legéletszerűbb, legőszintébbnek tűnő részei, ezekből kellett volna több. Mert jó, jó, hogy Chiellini megosztja velünk a legbelsőbb gondolatait a világról és az életről, de azért valaki szólhatott volna neki, hogy azért ő mégsem a Szókratész. De még brazil verziója sem, amelyik szintén játszott a Fiorentinában…
A LEGJOBB SZÖVEGEK:
„A Napoli elleni meccs előtt meghúzódik a jobb bokám. Ez komoly sérülés. Megpróbálok felépülni, minden este fizikoterápiára megyek, hogy visszahúzódjon a duzzanat, és csütörtökön már a pályán melegítek. De már az első mozdulatoknál érzem, hogy ez így nem lesz jó. Nagyon fáj. Bemelegítés után odamegyek Contéhoz. – Mester, baj van, nem tudom vállalni a játékot. Mintha nem is hallaná, odanyújtja a megkülönböztető mezt, hogy álljak be a fiúk közé. […] Végül odajön, és anélkül, hogy rám nézne, így szól: – Szarok én mindenre, te pedig holnap játszol. Már attól befosnak, ha rád néznek. Ha nagyon nem bírod, majd lejössz, de amíg lábon vagy, játszol.”
„Nem szeretem azokat, akik nem tartják tiszteletben a közösséget, és főleg azokat, akikben semmi érzelem nincs, és számukra a mezen csak egy szám és egy név van. […] Ilyen – sajnálom, hogy ki kell mondanom – Balotelli. A 2012-es Európa-bajnokság Cassanóval és Balotellivel maga volt a pokol […] De még nála is rosszabb volt Felipe Melo: ő a legalja. Én a csapattársamat minden körülmények között tisztelem és segítem, de nem tudom elviselni az olyan tahókat, akik mindig és mindenben szembe helyezkednek a többiekkel.”
Giorgio Chiellini–Maurizio Crosetti: Én, Giorgio Chiellini
Kiadó: Jaffa Kiadó, Budapest, 2020
Formátum: ragasztott, keményfedeles, 232 oldal
Ára: 3999 forint
Osztályzat: ***
MAURIZIO CROSETTI (Torino, 1962–) a La Repubblica sportújságírója, szakterülete a futball és a kerékpár. Megjelent 14 sportkönyve, ezek közül több is a Juventussal foglalkozik (magyarul is olvasható a tollából Alessandro Del Piero Játsszunk még! című önéletrajzi kötete, recenziója 2013. novemberi lapszámunkban található), de jelent meg könyve Lance Armstrong kerékpárosról is.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. márciusi számában.)
