Szöveg Bodnár Zalán
Az FFT kultúrlap! Kételkedsz? Olvasd rendszeresen kritikáinkat, recenzióinkat a műalkotásokról, amelyekben egy a közös: a foci.
Aligha van még egy olyan csapat a futballtörténelemben, amelynek nem csupán szinte minden egyes kezdőjátékosáról született már egy-egy különálló könyv, de még a cserejátékosokról is. A mi Aranycsapatunk viszont ilyen: tudomásunk szerint Lantos Mihály az egyetlen tagja a klasszikussá vált tizenegynek, akiről nem jelent meg külön kötet. Két éve pedig már az olimpiai bajnok, Európa-kupa-győztes, oda-vissza angolverő, világbajnoki ezüstérmes nagycsapat két állandó kerettagja, de a rendkívül erős kezdőcsapat miatt sokszor csak a kispadról segítő Tóth II József és Várhidi Pál is könyvet kapott egy közös műben. Gál László dolgozata, Az Aranycsapat elfeledett legendái – Tóth II József és Várhidi Pál élete című kiadvány talán némi gyógyírt jelenthet a két címszereplőnek azért, mert a közemlékezetben a „grosicsbuzánszkylórántlantosbozsikzakariásbudaikocsishidegkutipuskásczibor” rögzült, szinte mantraként Aranycsapat címszó alatt. Pedig a legendássá vált felállásban csupán négyszer szerepelt az akkoriban négy évig veretlen, világhódító együttes.
Mindketten óriási futballisták voltak. Nem is lehetett ez másként, hiszen az akkoriban még létező B-válogatottba is klasszis labdarúgók kerülhettek csak be, olyan nagy volt a merítési lehetőség. A Vas megyei Mersevátról induló Tóth II így is szóhoz jutott 12-szer az A-válogatottban, amelyben öt gólt szerzett. Betalált olyan emblematikus meccseken, mint az „Évszázad mérkőzése” nem hivatalos visszavágója, az angolok elleni budapesti 7:1, a svájci világbajnokságon a nyugat-németek elleni 8:3, az Európa-kupában az olaszok ellen elért 2:0-s győzelem vagy a 6:1-es sikerrel záruló 100. magyar–osztrák. Az NB I-ben csaknem háromszáz mérkőzést játszott, a Csepelt pedig az 1958–59-es idényben bajnoki címre tudta vezetni.
Várhidinek a válogatottban és a bajnokságban is csaknem ugyanennyi fellépés (10, illetve 287) adatott meg, majd edzőként lett legenda. Az újpesti klubtörténelem legfényesebb korszaka köthető össze a nevével, a ’70-es években négy bajnoki címet is nyert a lila-fehérekkel. A hűség szobrai voltak ők, akik imádott klubcsapataikat sem hagyták el soha, és kötődésüket a nemzeti együtteshez sem a szerepléseik számától tették függővé. Életútjukat szakaszokra bontva, párhuzamosan követi a könyv, amelynek megírását elsősorban az inspirálta 2015-ben, hogy amikor januárban elhunyt Buzánszky Jenő, lényegében minden médium úgy kommentálta a hírt: elment az Aranycsapat utolsó tagja is. A szerzőt szíven szúrta ez a megjegyzés, mondván: hogy lehet ezt így mondani, amikor még Tóth II és Várhidi is köztünk van?!
Mindketten megérhették még a könyv kiadását, ám aztán Várhidi Pál 2015. november 12-én elhunyt, és 2017. október 9-én Tóth II József is eltávozott.
Talán Buzánszky Jenő sem venné rossz néven, ha hozzátesszük: az Aranycsapat utolsó játékosaként.
A legjobb szövegek
„A sikerek kovácsa a tősgyökeres újpesti Jávor Pál volt, aki játékosként egyszeres válogatottnak és egyszeres gólkirálynak vallhatta magát. Érdekes történet róla, hogy eredetileg Jakube volt a neve, amit Jávorra változtatott. Hogy miért? »Jacobi Roland, a kor híres teniszezője egyszer félrehívott: mondja, fiam, nem tudna valamilyen más nevet választani? Egy kicsit rontja a boltomat. Ezután lettem Jávor.«”
„Jól éreztem magam Csepelen. Képzelje el, nálunk, a »vörös« Csepelben egyetlen játékos sem volt párttag.
– El sem akarom hinni. Ez mikor volt?
– Mindig. Egyáltalán nem volt senki párttag, fentről akarták, de látták, hogy feleslegesen próbálkoznak.
– Visszakanyarodva a focihoz, tényleg hívta a Honvéd és a Vasas is?
– Nem, de a Vasasba nem is mentem volna. Tudja, hozzánk került a Vasasból Bakó Béla, jó kapus volt, bekerült a válogatottba is. Béla csodálkozott, hogy mi van nálunk, neki is be kellett jönni a gyárba dolgozni. A Vasasnál csak a pénzért jártak be, és mondhatom, hogy sokkal jobb fizetést kaptak, mint mi. Nálunk még a Czibor Zoli is bejárt dolgozni, szeretett is bent lenni, jó társaság volt, eldumálgatott.”
„A brazil Flamengótól kikaptak 2:1-re. Duca, a brazilok egyik legjobbja érintés nélküli szögletből volt eredményes. Várhidi Pál csapatkapitányként számon kérte Török Gábor kapuson, hogy mit csinált, mire ő így válaszolt: »Felnéztem, és egy nagyon szépen szálló repülőgépet láttam, egy pillanatra rajt’ feledkeztem«.”
Gál László szellemi olimpiatörténeti vetélkedők győzteseként részt vett az atlantai és a sydneyi olimpián. 1996-ban alapító tagja, majd 1999-től alelnöke a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek. A kezdetektől, 2003-tól részt vesz az Aranycsapat Alapítvány munkájában. 1998 óta újságíró, 2001-ben szerkesztője és társszerzője volt a Vasi olimpikonok című kötetnek. Tagja az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társaságának (ISOH).
Kiadó: Aposztróf Kiadó, 2015
(Halmay-könyvek VII.)
Formátum: ragasztott, puhafedeles,
190 oldal
Ára: 2990 forint
Osztályzat: •••••
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. decemberi lapszámában.)
