Vannak nála idősebbek, vannak sikeresebbek, vannak ismertebbek is, de fanatikusabb szurkolói, szebb stadionja és főleg magyar légiósa egyetlen más Ekstraklasa-klubnak sincs (a cikk 2013-ban jelent meg! – a szerk.). Csak a Lech Poznannak.
Lengyelországban, sőt Poznanban is számos futballklub működött már, amikor 1922. március 19-én megalapították a ma már több mint 90 éves Lech Poznant – KS Lutnia Debiec néven. Több névváltozáson is átesett, amíg 1957 januárjában megkapta a mai nevét. 1933-ban a Lengyel Államvasutak szárnyai alá került, és ott is maradt egészen 1994-ig, nem véletlen, hogy a csapat beceneve a mai napig Kolejorz, azaz Vasutasok.
A Lech Lengyelország egyik legnépszerűbb klubja, hosszú ideje a poznaniaké a legmagasabb átlagnézőszám. Híresen jó viszonyt ápolnak az Arka Gdynia és a KS Cracovia fanatikusaival, még közös (!) szurkolói daluk is van – amit a leginkább gyűlölt városi rivális, a Warta Poznan ellen énekelnének a legszívesebben, fájdalom, a két klub szinte sohasem szerepelt azonos osztályban, ma sem.
Ha mással nem, híres gólörömükkel bizonyosan beírták a nevüket az európai futballtörténelembe a poznani fiúk. Mármint a lelátón. 1961-ben találták ki az általuk Grecquénak hívott koreográfiát (háttal a pályának, váll a vállnak, felemelt karokkal ütemesen együtt ugrálni), amit egyebek mellett a Manchester City és a Celtic hívei is átvettek, a 2010-es Lech–City EL-párharc óta Angliában eleve Poznannak hívják.
Hatszor nyert lengyel bajnokságot (először 1983-ban, legutóbb három éve), ötször Lengyel Kupát, azaz időről időre megmutatja magát az európai sorozatokban is. Ezen a színtéren persze nem kápráztatják el a sikerek, de 1988 őszén csak tizenegyesekkel búcsúzott a későbbi győztes Barcelona ellen a KEK-ben, 2009 februárjában pedig a csoportkört is túlélve a 16 közé jutásért esett ki az Udinese ellen az UEFA-kupa utolsó kiírásában.
Hétszer adott gólkirályt a lengyel futballnak, közülük Miroslaw Okonski (Hamburger SV), Andrzej Juskowiak (Sporting, ám később Mönchengladbach és Wolfsburg), Robert Lewandowski (Borussia Dortmund) és a Zalaegerszegről érkező lett Artjom Rudnevs (Hamburger SV) is a Bundesligában folytathatta, hiszen a német menedzserek árgus szemekkel figyelik az olcsó, de hasznos lengyel elitet.
Rajtuk kívül az 1974-es és 1982-es vb-bronzérmes lengyel keretet egyaránt egyedüli poznaniként erősítő Roman Jakóbczak, illetve Piotr Mowlik (ugyanitt Janusz Kupcewicz még gdyniai színekben lépett fel, de a vb után Poznanba szerződött) érdemel figyelmet, a Lech kispadján pedig megfordult a lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n a házigazdát irányító Franciszek Smuda és a Barca BEK-győztes legendája, José Mari Bakero is.
A Lech stadionjára egész Lengyelország büszke lehet. Az eredetijét 1968-ban adták át, de a 2012-es Európa-bajnokságra tökéletesen átépítették, és ma több mint 43 ezren foglalhatnak helyet a Stadion Miejski lelátóin. (Ezzel egyébként csak az ötödik legnagyobb lengyel futballaréna…) A 2010 szeptemberi megnyitón Sting lépett fel, az Eb-n a későbbi ezüstérmes olasz, a horvát és az ír válogatott játszotta itt mindhárom, egymás elleni csoportmeccsét.
L. Pap István
Két jó barát — és egy lett
Nem Lovrencsics Gergő a magyar futball első poznani fecskéje, hiszen 1936 júliusától 1938 májusáig, azaz két teljes idényen át bizonyos Marcai László irányította edzőként az akkor még nem Lech Poznan néven működő klubot.
Sok évtizedes szünet után 2010 nyarán a ZTE lett gólvágója, Artjom Rudnevs érkezett a magyar élvonalból Poznanba. Hogy milyen remek vétel volt, jól jelzi a mutatója: 56 meccsen 33 gólt szerzett, 2012-ben 22 góllal lengyel gólkirály is lett, mígnem tavaly nyáron 3.5 millió euróért elvitte a Hamburg, ezzel ő a Bundesliga első lett játékosa.
A mai keretben Lovrencsicsen kívül szerb, bosnyák, finn, sőt gambiai és panamai légiós is futballozik, de a Pápáról nyár óta kölcsönben Poznanban futballozó 24 éves szélső tavaszra alapembere lett a remekül teljesítő Vasutasnak, és a lengyel klub – megelégedése jeléül – meg is vásárolta a magyar szélsőt.
CÍMEREZÉS
Szigorú vonalvezetés, semmi ciráda, így fest egy hamisítatlan kelet-európai vasutasklub címere. A kék-fehér színek adják magukat, a Lech logóján 1957 óta (egyetlen, hamvába holt kitérőt leszámítva) semmit sem módosítottak, az alapítási év és a klub neve mellett csak a kötelező vasutasjegyek lelhetők fel benne. Nyilvánvaló, hogy nem designer tervezte, de az is, hogy a híveket ez mit sem érdekli, a hagyomány az hagyomány, kár is lenne hozzányúlni.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. júliusi számában.)
