A City 27.5 millió font körüli összeget szurkolt le a Barcelonának az elefántcsontparti válogatott játékosért, aki három év után intett búcsút a Nou Campnak és a spanyol bajnokcsapatnak. A 28 éves Yaya így csatlakozik bátyjához, Kolóhoz az Eastlandsen, miután már az orvosi vizsgálatokon is átesett Spanyolországban. – Ez egy újabb fantasztikus igazolása a Manchester Citynek. Nagy örömömre szolgál, hogy Yaya minket választott, ő egy nagyon jó játékos – mondta a City menedzsere, Roberto Mancini a klub hivatalos honlapjának. – Mindenki tudja, hogy Yaya az a játékos, akit már hosszú ideje meg akarunk szerezni, ezért nagy örömmel köszöntjük őt a Manchester Citynél. – A legmagasabb szinten játszott a Barcelonaban és biztos vagyok benne, hogy tapasztalata illetve képességei révén nagyon fontos tagja lesz csapatunknak. Touré ezzel a City harmadik nagy nyári igazolása lett, miután a klub már korábban bejelentette Jerome Boateng és David Silva megszerzését, nem kevesebb, mint 50 millió font értékben.
(skysports.com)
Lakner Péter
Yaya Touré a Manchester Cityben folytatja
A Manchester City bejelentette a Barcelona középpályása, Yaya Touré megszerzését, akivel ötéves szerződést kötöttek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!