„A Manchester elleni BL-döntő sima meccs lesz, a csapat sokkal nyugodtabb lehet, nincsen rajta semmiféle nyomás. Otthon sokkal nagyobb lesz a nyomás az angolokon, a Barcelonának pedig mindegy hol, mindig ugyanúgy játszik. Az angol csapatok amúgy sem szeretnek futni a labda után” – hangzott az esélylatolgatás a mindig szókimondó bolgár legenda szájából.
Sztoicskov persze nem becsüli le Ferguson csapatát, ezért azt is kijelentette, hogy a Barcelona számára az sem jelentene kudarcot, ha végül elbukna a siker kapujában, bár előzetesen „Chicharito és Rooney sem” kelt benne különösebb félelmet.
Ezek után értékelte a spanyol válogatott helyzetét is, különös tekintettel a Real Madrid és a Barcelona játékosainak viszonyára: „Nem hiszem, hogy az ilyen meccsek után sértődés lenne az öltözőben, Vicente del Bosque és Fernando Hierro is jó emberek, és pontosan tudják, hogy a spanyol válogatott mindenek felett álló. Amikor a játékosok elmennek a válogatottba, ezek szóba sem kerülnek, a csapatot emberek alkotják, akik nyertek egy Európa-bajnokságot és egy világbajnokságot” – mutatott rá.
Az egykori támadó végezetül elmondta, Brazíliában és Mexikóban golffal múlatja az időt, de még mindig nem tudja kiverni a fejéből a 19 évvel ezelőtt történteket, amikor a Barcelona fennállása során először nyerte meg a legrangosabb európai klubtrófeát – a helyszín akkor is a Wembley volt, a Sampdoria elleni győztes gólt Ronald Koeman szerezte szabadrúgásból. „Nagyon fontos volt ez a rajongók számára, május 20-a örökre beírta magát a történelembe, mint a nap, amikor a Barcelona megnyerte fennállása első Európa-kupáját. Ráadásul épp 19 éve…” – emlékezett vissza Hriszto Sztoicskov.
Tóthpál Zoltán
(Marca)
Sztoicskov sima Barca-győzelmet vár a BL-döntőn
A korábbi aranylabdás-játékos szerint a Manchester United sem lesz képes elvenni a labdát a Barcelona játékosaitól, emiatt a katalán csapat majd simán fogja nyerni a londoni BL-döntőt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!