A korábbi barcelonai védő, Ronald Koeman kijelentette, hogy egy óriási különbség van a gránátvörös-kékek és a Real Madrid között, szerinte egykori csapata megérdemli a bajnoki címet.
A hétvégi el clásicón aratott 2–0-s győzelem láttán elmondta, hogy a Barcelona kiemelkedik a spanyol fociban és ebben a saját neveléseknek kulcsfontosságú szerepe van.
„Évekkel ezelőtt a Madrid a Barcelona előtt volt, de ez most megváltozott. Van egy nagy különbség: a Barcelona egy csapat, a Real Madrid nem az. Ez az, ami teljesen nyilvánvaló. – mondta az AS-nak.
„Nagyon becsületes, saját nevelésű és hazai emberek. Ezek teszik őket a legjobbá. A Madrid egy vásárolt, a Barcelona egy épített csapat. Ebben nagy a különbség. A labdarúgásban egy bajnokcsapat sosem vásárolt, hanem tudatosan épített. Türelem és idő kell hozzá.”
Koeman továbbá összehasonlította a jelenlegi gárdát és a egykori barcelonai „dream team”-et, aminek ő maga is meghatározó alakja volt: „Az a csapat is barátok és becsületes emberek csapata volt. Más volt, mert akkoriban csak három külföldi játékosunk volt. Ma minden csapatnál sok a légiós, kivéve a Barcelonát, ahol 7-8 katalán van a kezdőcsapatban. Ez az a vonás, ami megkülönbözteti őket riválisoktól.”
Végül ő is hangsúlyozta, hogy a bajnokság még egyáltalán nem dőlt el. „A La Ligában még nem született döntés. A Barcának a Bajnokok Ligájában is helyt kell állnia, elég szoros az ütemterve. Sosem lehet tudni, mi történik. Sérülések és kudarcok is jöhetnek. A Real Madrid harcolni fog, de a Barcelona megérdemli a címvédést.”
Pádár Anita (goal.com)
Ronald Koeman: A Barcelona egy csapat, a Real Madrid nem!
A holland legenda kiemelte a Barcelona saját nevelésű játékosait.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!