Korábban már megírta a Skysports, hogy a Real és a Chelsea áll a legközelebb Neymar megszerzéséhez. Azonban a közelmúltban a City és a Barca is bejelentkezett érte, illetve még az Anzsi is – utóbbi klubnak rengeteg anyagi forrása van, és abban bíznak, hogy az amúgy is jelentős brazil kontingensük is hozzájuk segítheti Neymart.
“Nem akarjuk eladni a játékost, de szerepel egy kivásárlási ár a kontraktusában, amit öt európai klub ki is fizetne.” – kezdte nyilatkozatát Luis Alvaro de Oliveira Ribeiro, a Santos elnöke az ESPN Brasil-nak adott interjújában. “Nem nevesíthetem őket, mert a Santos és a klubok egyezséget kötöttek erről, de annyit mondhatok, hogy Európa legnagyobb klubjairól van szó. Szerettek volna beszélni a játékossal, mi pedig nyilvánvalóan erre engedélyt adtunk. A klubok erkölcsösen viselkedtek, először a Santost keresték meg, és hajlandóak voltak kifizetni a kívánt árat. Ennek eredményeképpen egyeztethetnek nem csak Neymarral, hanem az édesapjával, az ügynökével, Wagner Ribeiróval, és a többi képviselővel.”
Ribeiro beszélt a Chelsea előző nyári akciójáról, elmondta, hogy miért nem sikerült leigazolniuk a 19 éves támadót. “Tavaly a Chelsea viselkedése más volt, az első lépésük Neymar képviselőinek a meggyőzése volt.” Az elnök ugyanakkor bizakodó, hogy a hónap elején Libertadores Kupát nyerő Neymar végül eláll távozási szándékától, és nemet mond. “Ezek a klubok megtehetik a maguk ajánlatát, de ha maga a játékos a Santosban akar maradni, akkor nem lehet erőszakkal elcsábítani őt.” – zárta mondandóját Ribeiro.
chelseafanatics.hu
Öt klub ajánlata egyezik Neymar kivásárlási árával
A Santos közleményben tudatta, hogy öt klub fizetné ki a 45 millió eurós (40.3 millió fontos) kivásárlási árat, és mindannyiuk megkapták az engedélyt, hogy egyeztessenek a brazil tinisztárral. Ezen klubok név szerint a Real Madrid, a Barcelona, a Chelsea, a Manchester City, valamint az Anzsi Mahacskala.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!