Messiéknek bizony akad gondja bőven a Real Madrid elleni szuperrangadó előtt (Fotó: Reuters)
A spanyol bajnokság 13. fordulójában a Barcelona rémálmai színhelyére, San Sebastianba látogatott a Real Sociedadhoz, amely hazai pályán 2007 óta nem szenvedett vereséget a katalán sztárcsapattól. A baszk csapat most is megmutatta, nem véletlenül mumusa a Barcának, és az sem a véletlen műve, hogy idén ennyire remekül szerepel a bajnokságban. A Sociedad ugyanis rendesen megleckéztette a Barcelonát az Anoetában, s bár végül nem tudta megnyerni a meccset, az 1-1-es eredményre így is abszolút büszke lehet. A hazaiak végig sokkal jobban futballoztak az MSN-nel a soraiban felálló Barcánál, amely a második félidőben Messi révén tudott egyenlíteni, egy olyan találkozón, ahol egyetlen pontot sem érdemelt volna. A hajrában egyébként a Sociedad másodszor is bevette a vendégek kapuját, Carlos Vela lövése előbb kijött a felsőlécről, de Juanmi ezt követően hiába lőtt a kapuba, a játékvezető les címén – amúgy teljesen tévesen! – érvénytelenítette a találatot. Mostani döntetlenjével a Barcelona hátránya egy héttel az El Clásico előtt hat pontra nőtt a listavezető Real Madriddal szemben. La Liga, 13. forduló: Real Sociedad – Barcelona 1-1 (Willian José 53., ill. Messi 59.)