A pletykák, miszerint létezne egy előszerződés a PSG és Neymar között, cseppet sem izgatja a Barcelona vezetőségét. Az mindenesetre tény, hogy a párizsi klub nagyon beindult: Leonardo, a PSG sportigazgatója – akinek játékos korában Wagner de Ribeiro volt az ügynöke – szoros kapcsolatban áll az említett brazil menedzsrrel, és ennek a szoros kapcsolatnak volt a gyümölcse Lucas Moura leszerződtetése 42 millió euróért. (Lucas csak januártól áll a párizsiak rendelkezésére.) Neymar azonban más kávéház. Luiz Álvaro de Oliveira, a Santos klubelnöke több ízben is megerősítette, hogyha Neymar egyszer elmegy a Santostól, akkor a célállomás csakis Barcelona lehet. Szóval, a katalánok nyeregben érzik magukat, és magabiztosságuknak nem csak az az oka, hogy megbíznak de Oliveira adott szavában. (Ettől még akár idegeskedhetnének is…) A nyugalom oka egy kártérítési záradék, amelyben az áll, hogyha a Santos másnak adja el Neymart, és nem a Barçának, akkor 40 millió euró bánatpénzt tartozik fizetni. Ezt pedig már az arábiai krőzusok által tulajdonolt újgazdagok, a PSG vagy a Manchester City sem kockáztatná meg, tekintve, hogy Neymar ára majd valahol 65 millió euró körül lesz, s ha ehhez hozzátesszük a brazil évi legalább tízmilliós bérét, akkor összességében 150 millió eurós üzletről beszélünk…
Neymar a Barçában folytatja
Luiz Álvaro de Oliveira, a brazil klub elnöke megerősítette, hogy a 20 éves sztár csak a Barcelonához szerződhet.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!