A tartalmas sajtótájékoztató alatt természetesen szóba került a Real Madrid hétközi BL-veresége, a jövő heti visszavágó, de a legtöbben mégis arra voltak kíváncsiak, hogy a portugál miként tudta feldolgozni az egyre több helyről ellene irányított hadjáratot. „Nagyon jól vagyok, köszönöm a kérdést. Kitűnő az egészségem, és ugyanúgy dolgozom, mint mindig” – kezdte stílusosan Mourinho.
Pepe sokat vitatott kiállításával kapcsolatban a „Special One” azt mondta: „Nem akarok többet erről a témáról beszélni, mégpedig egy nagyon egyszerű okból: egy kép többet ér, mint ezer szó. Aki az én szavaimat kritizálja, a képek eredetiségét vonja kétségbe” – mondta, majd visszautasította, hogy valaha is tényszerűen vádolta meg volna a Barcelonát. „Ezek után nincs mit mondanom, én csak kérdeztem, nem vádaskodtam: miért? – Ennyit kérdeztem, valamint talán azt is mondtam, hogy a válasz megismerése nélkül fogok majd meghalni.”
Arra a kérdésre, hogy saját magát és csapatát mennyire tartja felelősnek a szerdai kudarcért, Mourinho határozott válasszal szolgált, és nem hagyott helyet vitának: „A játékosoknak és nekem nulla felelősségünk van a szerdai vereségben. A nyomás már nem az én problémám, a fotók mellettem beszélnek, így minden rendben van. A fotók beszélnek, és nem én” – folytatta, miután nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy csapatának Barcelonában van-e esélye ledolgoznia a kétgólos hátrányt.
„Nem voltam dühös szerdán, és nem vagyok az ma sem. Most még inkább maradni akarok, a madridi mez fehér, ennek pedig jelentése van” – fogalmazott Mourinho, aki nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a minap Arsene Wenger és Carlo Ancelotti is kritikával illette szerdai nyilatkozata miatt.
Tóthpál Zoltán
(AS)
Mourinho: A fotók beszélnek helyettem
Bőven volt mit megválaszolnia legújabb sajtótájékoztatóján José Mourinhónak, aki csapata szombati bajnokija előtt állt a média rendelkezésére.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!