A katalánok keretében immáron ismét ott található a hétközi, Athletic elleni kupacsatát (2–1 Bilbaóban) kihagyó Messi, és ugyancsak visszatér a csapathoz a kisebb sérülését kiheverő Mathieu. Suárez, aki eltiltás miatt ugyancsak nem játszott a kupacsapatban, most pályára léphet, mégsem teljes a legendás MSN támadótrió (képünkön a Málaga ellen ünnepelnek gólt tavaly januárban). Ezúttal ugyanis Neymar hányzik, a brazil zsenit térdszalaghúzódás miatt kénytelen nélkülözni Luis Enrique edző. Rajta kívül Jordi Alba és Rafinha is sérült, Piqué pedig sárga lapos eltiltása (ugyancsak az Athletic ellen, a 6–0-s bajnoki 87. percében kapta meg 5. lapját) hiányzik.
A 18 tagú játékoskeret – amely repülővel pénteken este háromnegyed 9-kor érkezett az andalúziai városba, a következő: Bravo, Ter Stegen, Rakitic, Busquets, Dani Alves, Arda Turan, Iniesta, Suárez, Messi, Mascherano, Bartra, Munir, Sandro, Sergi Roberto, Adriano, Aleix Vidal, Vermaelen és Mathieu. "A Málaga rendszerint problémákat okoz nekünk. Edzője, Javi Gracia kiváló stratéga, jól látja a játékot, rendszerint kitalál valamit az erősebb csapatok ellen. Komoly kihívás számunkra a mérkőzés, ne feledjük, a málagaiak otthon az Atléticót és a Celtát is legyőzték" – mondta Luis Enrique a meccs előtti sajtótájékoztatón. Az andalúzok is nélkülözik egyik kiválóságukat, de más okokból, mint a Barca. A holland-marokkói Nordin Amrabat ugyanis a téli átigazolási időszakban elfogadta a Watford ajánlatát, és a Premier League-be szerződött. Sport TV
Messivel, Neymar nélkül a Barca

Andalúz túrát tesz a 21. fordulóban a jelenleg 2., de virtuális listavezető (igaz, ahhoz a Sporting elleni elmaradt bajnokit meg kell nyerni...), címvédő Barcelona a LaLigában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!