A Barcelona nem váratta sokáig közönségét, és már az első percekben megkísérelte nyomás alá helyezni kissé megilletődött ellenfelét. Az Atlético védelme a kezdetekben valahogy visszaverte a próbálkozásokat, a 17. percben viszont megadta magát: Messi egy villámgyors megindulás után előbb megteremtette magának az ideális lövőhelyzetet, majd ahogy kell, védhetetlenül visszahúzta a labdát a rövidbe. De Gea csak hozzáérni tudott a labdához, a hárításra nem volt esélye. (1-0)
Az első gól után is a katalán csapat akarata érvényesült, az Atlético játékában az elképzelést sem nagyon lehetett felfedezni. A 28. percben másodszor is betalált a Barcelona, Messi egy ügyes gurigázás után szerezte meg saját maga és csapata második gólját a meccsen. (2-0)
A félidő utolsó néhány percére a Barcelona visszavett a tempóból, ami azt is eredményezte, hogy az Atlético valamelyest feljebb tudott kapaszkodni a labdabirtoklási mutatót tekintve. Helyzetig azonban nem jutottak a vendégek, arra egészen a szünet utánig kellett várni: az 53. percben aztán majdnem gólra váltotta első lehetőségét az Atlético Madrid, de Filipe nagy erejű lövését Piqué a gólvonalon állva kifejelte.
A második félidőre érezhetően más felfogásban érkezett az Atlético Madrid, ám a Barcelona ettől sem jött zavarba, és továbbra is teljes kontroll alatt tartotta a meccset. A 69. percben Messi szabadrúgásból vette célba a kaput, De Gea azonban hárított, nem sokkal később pedig újra a fővárosiak kapusának kellett tornásznia, hogy a léc alól kitenyerelje Messi fejesét. A Barcelona a 77. percben is közel járt a harmadik gólhoz, Pedro lapos lövése csak nagyon kevéssel kerülte el az Atlético kapuját.
Mégsem úszták meg kettővel a fővárosiak, mert a 79. percben Messi feltette a koronát szombat esti teljesítményére, miután a De Geáról lecsorgó labdát vetődő mozdulattal juttatta a piros-fehérek kapujába, kialakítva a 3-0-s végeredményt.
A Barcelona megerőltetés nélkül jutott újabb három ponthoz, és továbbra is észveszejtő sebességgel robog a bajnoki cím felé.
Barcelona – Atlético Madrid 3-0 (2-0) Barcelona, Nou Camp. Vezette: Turienzo Álvarez
Barcelona: Valdés – Dani Alves, Piqué, Abidal, Maxwell – Busquets, Iniesta (Keita, 79.), Xavi (Afellay, 83.) – Villa, Messi, Pedro (Bojan, 84.)
Atlético Madrid: De Gea – Antonio López, Ujfalusi, Godín, Valera, Filipe (Elias, 75.) – Paulo Assuncao (Koke, 56.), Tiago, Reyes, Fran Mérida (Forlán, 46.) – Agüero Gólszerzők: Messi (17. perc), Messi (28. perc) Sárga lap: Messi (68.) ill. Tiago (68.), Valera (88.)
További eredmények szombatról: Almería – Espanyol 3-2 Gól: Silva 5`, K.Uche 7`, Bernardello 18`, ill. Verdú 34`, Vaqzuez 49`
Athletic Bilbao – Sporting Gijón 3-0 Gól: David Lopez 16` (tizenegyes) , Toquero 27`, Llorente 74` Piros lap: Grégory 16`
Getafe – Deportivo 4-1 Gól: Adrián 19`, 26`, Miku 45`, Rios 57`, ill. Riki 68` (tizenegyes) Osasuna – Mallorca 1-1 Gól: Castro 37`, ill. M.Flano 8` Vadócz Krisztián a 61. percben lépett pályára.
Real Zaragoza – Racing Santander 1-1 Gól: Boutahar 40`, ill. Cristian 14`
Tóthpál Zoltán
Messi mesterhármasával Barca-siker az Atlético ellen
Zsinórban 16. győzelmét könyvelhette el a Barcelona a spanyol bajnokságban, miután a 22. forduló szombat esti meccsén Messi mesterhármasával 3-0-ra verte az Atlético Madridot. Az előzetesen rangadónak kikiáltott meccsen semmi esélye nem volt a fővárosiaknak, akik ezzel sorozatban harmadik vereségüket is elszenvedték a ligában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!