A jelek azt mutatják, a FIFA-nál örülnének Messi ötödik aranylabdájának
Ezúttal a nemzetközi szövetség hivatalos weboldala, a FIFA.com adott lehetőséget a rosszindulatú találgatásokra: a játékosok jellemzésénél óhatatlanul más színben tüntették fel Ronaldo Krisztiánt és Messi Leót, a kellemesebb profilt pedig – ki nem találják – az argentin szupertörpe kapta. A FIFA hivatalos honlapján a szokott és elvárt módon emlékezett meg Messi 2013-as esztendejéről (felsorolták a statisztikai mutatóit, eredményeit, illetve méltatták páratlan góllövési érzékét), viszont amikor Ronaldóhoz értek, ott már mintha kissé visszafogottabbá vették volna a figurát. Az erre utaló bizonyítékot az AS bányászta elő: „A portugál csillag 34 találatot számlált a spanyol bajnokság 2012/13-as idényében – csupán Messi előzte meg, 45 rúgott góllal.” Ezeket a sorokat olvasva nem nehéz kitalálni, hogy mit sérelmeznek a madridi sportlapnál, de azért segítünk: azt, hogy az ilyen profilok célja mindig a játékos önfeledt dicsőítése, ellenben ennél a jellemzésnél nyilvánvalóan utalnak arra, hogy Ronaldo – ebben a mutatóban is – alulmaradt Messivel szemben. És ez szerintük nem ildomos ilyen kiélezett versenyfutásnál. Döntse el mindenki, hogy világméretű összeesküvésről van-e szó, vagy csak a madridi lapokat zavarja nagyon Messi hódítása…