Szöveg Martin Mazur
Amikor Exequiel Zeballos megtudta, hogy novemberben tagja lesz a vb-selejtezőt játszó argentin válogatottnak, nem tudta visszatartani a könnyeit. Támadó középpályásként mellette jelentették be példaképét, Lionel Messit.
A Boca Juniors tinédzsere úgy nőtt fel, hogy állandóan Messi kritikusait kellett hallgatnia, és gyakran kellett kiállnia az akkor még hatszoros aranylabdás mellett, amikor az otthoniak gyalázták őt. A Zeballoshoz hasonló fiatalok az elmúlt 15 évben gyakran álltak ki Messi mellett, amíg szüleik átkozták őt a vasárnapi sütögetés közepette.
Talán furcsán hangzik mindez azoknak, akik látták Messit, ahogy hétről hétre darabokra szedi riválisait Európában, de akik támadják, azoknál ezek a mondatok jönnek egymás után: „Sétálgat a pályán”, „Nem elég elkötelezett”, „Nem vezéregyéniség”, „Hangulatember”, „Nem énekli a himnuszt”, „Nem beszél”, „Csak a videojátékaival van elfoglalva”, „Nem húzza az igát”, „Nem is igazi 10-es”, „Nem bírja a nyomást”, „Nem érdekli semmi”, „Nem képes nyerni”, „Lógós”, „Pep Guardiola mentette meg”, „Messi nem Diego Maradona”.
Zeballos és minden hozzá hasonló fiatal szemében azonban ő volt a király. Valóságos hidegháború zajlott minden családban, a szülők rendszeresen őt szidták, miközben a gyerekek ott ültek mellettük Barcelona-mezben.
„A gyerekek mindig csodálni fogják, nemcsak azért, mert ő a világ legjobb játékosa, hanem mert van valami, ami különlegessé teszi – mondja Argentína egykori válogatott játékosa, Héctor Enrique. – Minden más futballista a helyet keresi, próbál meglépni az ellenféltől, ő azonban odamegy, ahová senki sem gondolná, a védők alkotta falba, ahol nincsen hely. És sikerrel jár. Ettől különleges. Úgy játszik a profi labdarúgás világában, ahogy egy gyerek.”
Minden egyes elveszített argentin mérkőzés után mozgásba lendültek utálói. Miközben veréb módjára csipegette fel az újabb és újabb Aranylabdákat, otthon rendre zajlott a lövészárok-háború. „Miért mindig ott alkot, és nem itt?”
Ha volt valami, aminek Messi ezekben a keserves években örülhetett, az az akcentusa. A mai napig úgy beszél, mint valami fiatal srác Rosario külvárosából, és ez áldásnak bizonyult, mert valószínűleg nélküle nem élte volna túl a legnehezebb éveket. Minden egyes alkalommal, amikor hazatért, olyan volt, mint egy titkos nyelv, amelyet képtelenség dekódolni. Aztán minden csalódást keltő szereplése után, mint valami hibás árut küldték vissza Barcelonába, ahol ismét úgy tündökölt, mintha semmi sem történt volna.
Az argentin légkört gyakran nagyon nehéz elviselni. Amikor a válogatott Maradona vezetésével a selejtezőket játszotta a 2010-es világbajnokság előtt, a keret kihirdetésekor Clemente Rodríguez nagyobb éljenzést kapott, mint Messi. A 2011-es, hazai földön rendezett Copa Américán kifütyülték Santa Fében a Kolumbia elleni gól nélküli döntetlen után.
„NEM MESSI A MEGMENTŐ, HANEM ŐT KELL MEGMENTENI, ÉS EZ MŰKÖDIK”
Amióta 2005-ben bemutatkozott Magyarország ellen az argentin válogatottban, négy világbajnokságon és hat Copa Américán vett részt. Az előbbiben elveszített egy döntőt Németország ellen 2014-ben, ami az utóbbit illeti, ott ez háromszor is sikerült neki, 2007-ben, 2015-ben és 2016-ban. A legutóbbin kihagyott egy tizenegyest a párbaj során Chile ellen, majd hirtelen visszalépett a válogatottságtól. „Mindent megtettem, amit csak tudtam – sopánkodott. – Nagyon fáj, hogy nem mi nyertük a tornát.” Öt nappal korábban ő lett Argentína történetének legtermékenyebb góllövője, miután értékesített egy szabadrúgást az Egyesült Államok ellen.
Argentína öröme a Maracanában aratott győzelme után
Negyvenhat nap után megváltoztatta a véleményét, mivel rájött, hogy már 29 éves, de még messze nem ért el mindent, amit akart, és jobban fájna, ha egyáltalán meg se próbálná. Ott volt, amikor hazája a legjobb 16 között búcsúzott 2018-ban, majd az elődöntőben az ősi rivális Brazília ellen 2019-ben. Egyre csak fogyott az idő és a türelem. Vajon lesz még ebből valami?
Messi 2021-ben adta meg a választ, amikor az Albiceleste 1993 után először hivatalos tornát nyert. Az eseményt Argentína és Kolumbia rendezte volna 2020-ban, de a járványhelyzet miatt egy évvel elhalasztották, és végül Brazília lett a házigazda. Győzelem az ellenfél otthonában, döntő a Maracanában: ez volt minden argentin álma. Arról ábrándoztak, hogy jöhet a második Maracanazo azt követően, hogy Uruguay 1950-ben vb-döntőt nyert Rióban. Ekkor született a dal: Brasil, decime que se siente, azaz Brazília, mondd csak, milyen érzés.
Nem voltak vendégszurkolók a stadionban, de ez sem számított. Majdnem olyan jó érzés volt a siker, mint az 1986-os vb-arany.
Messi holtversenyben a legtöbb gólt szerezte a tornán, ő adta a legtöbb gólpasszt, és alakította ki a legtöbb helyzetet. Minden mérkőzés minden egyes percében ott volt a pályán. A tornán kívül volt még 45 nap, amikor a csapat együtt volt a maga kis buborékjában, és nem találkozhatott senki a családtagjaival sem. Messi a csapattársaival ünnepelte 34. születésnapját.
„Az az időszak, amit együtt töltöttünk, felejthetetlen – mondta Messi szeptemberben a River Plate stadionjában, amikor válogatottja vb-selejtezőt játszott Bolívia ellen. Ezen a meccsen ő maga mesterhármast szerzett. – Nagyon sokat álmodtam arról, hogy egyszer a magasba emelünk egy trófeát a válogatottal, de a valóságban sokkal jobb volt, mint az álmaimban.”
Az évek során az argentinok minden egyes nagy esemény előtt egy új Messiről álmodoztak, valakiről, aki mindent helyrehoz.
Amióta 2005-ben először pályára lépett a nemzeti tizenegyben, a válogatott kilenc szövetségi kapitányt fogyasztott el, annyit, amennyit 1969 és 2005 között. Messi egyetlen alkalommal sem élt meg egy négyéves vb-ciklust ugyanazzal a kapitánnyal, és csak ketten hozták ki belőle a legjobbat. Az egyik Alex Sabella volt, a másik Lionel Scaloni. Mindketten ugyanazt a módszert választották: először a világ legjobbjának nevezték Messit (Scaloni minden idők legjobbjának), majd elkezdtek a körülötte lévő játékosokra fókuszálni, de nem őrá magára. Mindenki más elbukott, miközben megpróbálta lemásolni Guardiola Barcelonáját, vagy megkérdezni Messit, hogy mit szeretne.
„Biztos, hogy a Copa América-győzelem megerősítette ezt a fiatal keretet, de van egy különbség is a korábbiakhoz képest – így az 1978-as világbajnokság argentin hőse, Mario Kempes az FFT-nek. – Előtte neki kellett megcsinálnia mindent: ő szerezte meg a labdát a középpályán, cselezett, passzolt és fejezte be az akciókat. Ily módon nem megy. Ebben a csapatban azonban sikerült elosztani a feladatokat és a felelősséget.” Nem Messi már a megmentő, hanem őt kell megmenteni, és ez működik.
A félresikerült 2018-as világbajnokság után az argentin szövetség úgy döntött, hogy nagymértékben megváltoztatja a dolgok menetét, Nicolas Russo elnök azt is elismerte, hogy igyekeztek letörni Messi öltözőben gyakorolt hatalmát. Az elgondolást, hogy a szövetségi kapitányok döntéseire is befolyással volt, Messi maga cáfolta, de a pletyka továbbra is tartotta magát.
Miután a világbajnokság után elkezdődött Scaloni átmeneti időszaka, a válogatott Messi és megmaradt társai, köztük Sergio Agüero, Ángel Di María és Gonzalo Higuaín nélkül kezdett kiállni. A szövetségen belüli egyik forrás így idézte fel azokat az időket: „Kockázatos lépés volt, de így volt helyes. Fontos volt a többieknek, hogy egy falon lévő poszterfiú árnyékából kikerülve fejlődhessenek. Bár ez a poszterfiú viselte a felelősséget is.”
„Ez mindig ekkora buli, apa?”
Amikor végül Messi 2019 márciusában visszakerült a válogatottba, követte Di María és Agüero is, de a csapat nagyban megváltozott. A nagyhatalmú trió már nem befolyásolta, és bár kevesen értették meg, de Messi ennek nagyon örült. Úgy érezte, ismét az U20-as együttes tagja, de nem főnöke, hanem amolyan apja.
Diego Simeone sosem ült fel ennek a zúgolódásnak. Az Atlético Madrid vezetőedzője erről így beszélt az Olénak: „Az a mottója, hogy nyerni kell. Nem igaz, hogy elvárja a csapattól, hogy így vagy úgy játsszon. A célja a győzelem, és mindent elfogad, ami ezt szolgálja.
A Copa América tökéletes példája ennek, és biztos vagyok benne, hogy ez a győzelem feloldja majd, hogy megnyert már több ezer BL-t, belőtt már kétmillió gólt, de nem jöttek a válogatott sikerek. Ez hihetetlen. Nagyon tetszik benne az állhatatossága, hogy sosem adta fel. Pofont pofon követett, de mindig ott volt. Akárcsak az életben: kitartasz, egyre csak kitartasz, majd sikerül.”
Ahogy Simeone is rávilágít, a 2021-es siker megerősítette, hogy Messi nagy harcos. Számos bokszoló nem a kiosztott pofonok miatt lesz népszerű, hanem azért, ahogyan a kapott ütéseket viseli, és még Messi legádázabb kritikusai is azt akarták, hogy legyen vége a csapásoknak. Épp időben lett vége.
Amikor az uruguayi Esteban Ostojich belefújt a sípjába, és hivatalossá tette Argentína 1–0-s győzelmét Brazília felett, Messi leült a fűre, és sírásban tört ki. A csapattársai felé indultak, és pillanatokon belül emberhegy feküdt egy rakásban. Éveken át Messi miatt várt mindenki győzelmet a csapattól. Most másképp alakult: mindenki azt akarta, hogy Argentína érte arasson győzelmet.
„Csodálatos volt az ünneplés – idézte fel a csereként ott lévő Juan Musso. – Mindenki tudta, hogy Messi bárkinél jobban megérdemli. Látszott rajta, mennyire éhes, és ha egy sztár ennyire akar valamit, az a többieket is feltüzeli.” Cristian Romero védő még hozzátette: „Messi csupa szív. Bárki láthatta, mennyit szenvedett, mégis azt mondta a döntő előtt, hogy nagyon büszke ránk.”
A győzelem, amelyet Di María 22. percben esett gólja eredményezett, a Maradona utáni korszak első tornagyőzelme. Sajnos maga a nagy sztár már nem érhette meg, de ahogy az 1978-ban vb-győztes César Menotti megállapította, „ha élne, biztosan berohant volna hozzá, megölelte volna, és együtt sírtak volna”.
Abban az öt évben, ami azóta telt el, hogy bejelentette a visszavonulását, sokat változott, egyesek szerint egy kicsit „maradonásodott”.
Korábban folyamatosan azzal piszkálták, hogy nem beszél, és elrejti a gondolatait, erre úgy tért vissza, hogy kiszőkítette a haját, szakállt növesztett, kritizálni kezdte a szövetséget, eltiltást kapott, mert szidta a bírót egy vb-selejtezőn, bojkottot hirdetett a sajtó ellen, mert igazságtalanul támadták a válogatottat, összeveszett néhány szövetségi kapitánnyal, kilenc hónapra eltűnt az oroszországi világbajnokságot követően, majd visszatért, miután fiai erre kérték, véleményezte a játékvezetők döntéseit Brazíliában, és nem ment ki átvenni az ezüstérmét a 2019-es Copa Américán. Mindeközben folyamatos vitában állt a Barcelona elnökével.
Az utóbb említett tornán mindössze egyetlen gólt szerzett (tizenegyesből a Paraguay elleni 1–1-es döntetlen alkalmával), és az első négy mérkőzésen halovány teljesítményt nyújtott. De közben igazságot keresett egy igazságtalan világban, támadta a videobíró állandó közbelépését, és összeesküvés-elméleteket gyártott arról, hogy Brazília 2007 után ismét nyerni tudott. Egy dal, amelyet a szitkozódásaiból állítottak össze, vírusként terjedt az interneten. Bár nem nyert, de azt tisztelték benne, hogy küzdött a hazájáért.
Amikor a 34 éves játékos válogatottbeli történetét vizsgáljuk, annak számos rétege van, de a legrégebbi egyértelműen a vágyakozás. Egy ígéretes fiatal tehetség édesapja 2003-ban felhívta az El Gráfico szerkesztőségét, és azt fejtegette, hogy szeretne elküldeni néhány videót a fiáról, akivel nem számoltak az U17-es válogatottban, pedig ez volt az álma. Barcelonában futballozott, úgy hívták, Lionel Messi.
Magasban a nagyra tartott kapitány
Ha előreugrunk 2021-re, a helyzet lényegében ugyanez. Messi most is szeretne ott lenni a válogatottban, mindegy, hogy épp milyen a helyzet. „Több időt töltött ott, mint itt, oda-vissza mászkál – dohogott a Paris Saint-Germain sportigazgatója, Leonardo októberben, miután Messi elszenvedte első franciaországi sérülését, és emiatt nem lehetett ott egy BL-meccsen. A probléma maradt, így hazautazott, hogy az új generációval ismerkedjen.
Exequiel Zeballos már várta, rajta kívül még öt másik elsőbálozó: a 20 éves Enzo Fernández, a 19 esztendős Cristian Medina és Santiago Simón, a 18 éves Matia Soulé, illetve a még csak 17 esztendős Federico Gomes Gerth. Azok a fiatalok, akik gyerekként rendszerint védték, most végre találkozhattak az emberrel a poszterről. Ezúttal már győztesként. Valószínűleg e sikernek köszönhetően lett 2021-ben immár hetedszer az Aranylabda-szavazás nyertese.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. februári számában.)
