Deulofeu egy időre biztosan visszatér Barcelonába (Fotó: MD)
Az El Mundo Deportivo adta hírül, miszerint a Barcelonánál eldöntötték, hogy történjen bármi az idény hátralévő időszakában, a nyáron, azaz a következő átigazolási időszakban visszavásárolják a klub saját nevelésű játékosát, Gerard Deulofeut. A fiatal középpályásért a katalán klubnak majd 12 millió eurót kell fizetnie az Evertonnak, lévén a Barcelonánál korábban lemondtak róla, azonban egy visszavásárlási opcióval biztosították magukat – ezért is jöhet most létre viszonylag könnyen az átigazolás. Az viszont nem biztos, hogy Deulofeu a következő idényt is a Barcelonánál kezdi meg, arról majd csak a csapat új vezetőedzője fog határozni. Ha Luis Enrique utódja végül úgy dönt, hogy nem tart igényt a technikás középpályásra, akkor a katalánok egy magasabb összegért cserébe válhatnak meg tőle – ekkor már nyilván végleg. Az immáron spanyol felnőttválogatott Deulofeu egyébként bár hivatalosan most még az Everton tulajdona, jelenleg az idény végéig az AC Milanban szerepel kölcsönben.