Két sorozat folytatásáért (is) lép pályára a 29. forduló nyitó mérkőzésén a LaLiga címvédője, a Barcelona. A katalán együttes a Getafét fogadja a Camp Nouban, s ha nem szenved vereséget (ami erősen valószínű…), két veretlenségi szériája is meghosszabbodik. Az első a 37 meccs óta tartó, a tétmérkőzéseket figyelembe vevő sorozat, a másik a Getafe elleni hazai, amely a kezdettől, 2004 novemberétől 11 meccset számlál, ebbpűől 8-at megnyert, 3-at adott döntetlenre a Barca, 29–7-es összesített gólkülönbséggel. A katalánoktól két állandó kerettag hiányzik, Mascherano ötödik sárga alapja miatt eltiltását tölti (apró érdekesség, hogy szerdán a BL-ben egy másik középső védőt, Gerald Piquét kell Luis Enriquének nélkülöznie, ugyancsak sárgák miatt), a "dzsolidzsóker" Sergi Roberto pedig apróbb lábsérüléssel bajlódik. Ismét szerepelhet viszont az Eibar elleni múlt heti mérkőzést kihagyó Neymar, így a szuper MSN csatátrió ismét együtt rohamozhatja a madridi kiscsapat kapuját. "Mindig csak a következő meccsre koncentrálunk, a legfontosabb most a Getafe elleni három pont" – sütötte el az edzők leggyakoribb kliséinek egyikét a sajtótájékoztatón Luis Enrique, ám azt már korábban is láthattuk, a rotáció alkalmazásáért ő sem megy a szomszédba, hiszen ha a nagy hármas elöl rendben van, mögöttük nagyobb a lehetőség a variálásra. Márpedig a Getafe ellen aligha lesz szükség az utóbbi időkben "energiatakarékos" győzelmekre szakosodó gránátvörös-kékeknek, az ellenfél ugyanis az elmúlt hat meccséből ötöt szerzett gól nélkül veszített el, s csak a múlt héten sikerült egyetlen gólt elérnie, ezzel rögvest pontot is szerzett a Sevilla ellen. Ráadásul a vendégek a Barca egyével szemben három játékosukra sem számíthatnak eltiltás miatt (Álvaro Vázquez, Cala, Sarabia), s további három futballistájuk egy sárga lapnyira van az eltiltástól. A kötelező sajtótájákoztatón Fran Escribá sem maradt adós így válaszolt az idegenbeli góltalanság miatti félelmet firtató kérdésre: " Egyáltalában nem vagyunk megijedve, az a dolgunk, hogy megekőzzük a bajt. Úgy megyünk a Camp Nouba, hogy a legjobbunkat kell adnunk. Ellenfelünk fantasztikus csapatm de nem megyünk feltartott kézzel a pályára" – folytatta, hogy ő is mondjon valami "ritkán hallottat". Este egyébként a bajnoki listavezető után a második helyezettet is megmutatjuk. Diego Simeone együttese, az Atlético Madrid alighanem azzal a feladattal lép pályára a korábban jó, most kissé gyengébb formát mutató Deportivo ellen, hogy a délután valószínűleg 11 pontosra növekvő hátrányt ismét 8-ra csökkentse a listavezető mögött. Az utóbbi hetekben a matracosok sikerrel oldották emg többször is ugyanzt a feladatot. (Nem mellesleg ők is a BL-re készülnek, az idegenbeli 0–0 után a Vicente Calderónban kell kivívniuk kedden a negyeddöntőbe jutást a PSV ellen.) (Sport TV)
Mascherano nélkül, Neymarral a Barcelona

A LaLiga listavezetője és másodikja is pályára lép szombaton.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!