Paul Pogba jelenleg a világ talán legfelkapottabb futballistája
A katalán klub belügyeiben általában jól értesült El Mundo Deportivo úgy tudja, a Real Madrid, a Manchester City, a Manchester United, az Arsenal és a PSG után a Barcelona is beszállt a Pogbáért folytatott versenyfutásba, mi több, már meg is tette az első lépéseket. Nemrég a játékos ügynöke, Mino Raiola kijelentette, szerinte jelen pillanatban nem is Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi a világ legdrágább játékosa, hanem Pogba. Ebből az következik, hogy aki meg akarja vásárolni a nyáron, annak jócskán a zsebébe kell majd nyúlnia. A Barcelona mindenesetre érdekes stratégiával próbálná meggyőzné a Juvét, az üzletet már most tető alá hozná, de egy évig még hagyná fejlődni Torinóban a fiatal – ámde kétségkívül lenyűgöző adottságokkal bíró – franciát. Ehhez kapcsolódóan a Juventus általános igazgatója, Guiseppe Marotta a Gazzetta TV 59-ben kijelentette: semmi nem igaz a hírekből. „Hogy melyik eddig a legmeggyőzőbb ajánlat? Nos, még ajánlatot sem kaptunk, mivel nem szeretnénk eladni Pogbát” – hessegette el az érdeklődőket a sportvezető.