Még senki nem tudja, hogy meddig maradunk (egyáltalán maradunk-e?) spanyol futball nélkül
A sztrájk már régóta levegőben lógott Spanyolországban, a kisebb kluboknak ugyanis egy ideje már nem tetszik, hogy a Real Madrid és a Barcelona rendszerint jóval nagyobb részesedést kap a különböző televíziós szerződésekből kifolyólag. A probléma fő forrása is a tv-jogdíjakkal áll összefüggésben, de a közleményben még említik a klubok tekintélyes adósságát és a támogatási rendszer átalakítását is. A spanyol szövetség mostani határozata összesen hatszázezer játékost és harmincezer mérkőzést érint, köztük az élvonalbeli bajnokság utolsó két fordulóját, vagyis ha rövid időn belül nem történik változás, a bajnokavatás is csúszik majd a Primera Divisiónban, és a kupadöntő megrendezése is veszélybe kerül. Mostani döntésével a szövetség nyilván nyomást akar gyakorolni a spanyol állami vezetőkre a kérdéses témákban, mivel a közleményében is jelezte: kész a további egyeztetésekre.