Amint arról tegnap már beszámoltunk, Alfonso és Francisco Pavón a debreceni Joma-szaküzlet megnyitójára érkezett a cívisvárosba a spanyol sportszergyártó cég nagyköveteiként. "Paquito" Pavónnal tegnapi számunkban közöltünk interjút, most a 38-szoros spanyol válogatott Alfonso következik.
Nem sokan igazoltak át madridiként a Barcába, hirtelen csak Samuel Eto'o, Luis Enrique, Robert Prosinecki, Gheorghe Hagi neve ugrik be, neked könnyen ment?
Könnyen, mert közben volt még a Betis, ahol a legszebb éveimet töltöttem, azaz nem közvetlenül a Madridból igazolt a Barca. Soha semmi problémám nem volt ebből, játszottam El Clásicón madridiként és barcelonaiként is.
Mit jelent egyébként tősgyökeres madridiként, a cantera játékosaként bekerülni a nagycsapatba?
Mindent! Tudni kell, hogy a madridi közönség imádja a saját nevelésű labdarúgókat, egészen másként tekint rájuk, mint a légiósokra, akiket – ne szépítsük – egy kicsit zsoldosoknak tart. Aki azonban a canterából érkezett, annak a szurkolóknál nyert ügye van. Ilyen volt Paquito Pavón is. A mi időnkben hemzsegtek a saját nevelésű játékosok a Madridban, ma sajnos nagyítóval sem találunk. És ez nagy baj.
Ott voltál 21 éves a barcelonai olimpián, a spanyol futball – válogatott szinten – addigi legnagyobb sikerénél. Hogyan emlékezel arra a csapatra?
Vicente Miera volt az edzőnk – nem Kubala László, ahogy sokan gondolják, ő csak Miera segítője volt -, ez a remek szakember, aki most a Madrid veteránjaival dolgozik. Csupa fiatal, 19-20 éves srácokból állt a válogatott, de valamennyien kezdők voltunk, vagy legalábbis rendeszeresen játszottunk a klubunkban.
Elvárták tőletek, hogy megnyerjétek az olimpiát?
Nem. Akkoriban még nem volt olyan erős a válogatott, mint manapság, csak remélte a publikum, hogy messzire jutunk. Persze későbbi klasszisok sora látszott a csapatban, Canizares, Guardiola, Solozábal, Ferrer, Abelardo, Kiko, Amavisca…
…és te.
Oké. De a vezéregyéniségünk Pep volt. Már akkor látszott rajta, hogy sokra viszi, csak azt nem tudtuk, hogy játékosként vagy edzőként. Aztán így is, úgy is óriás lett. Minden labda rajta ment keresztül, állandóan a földön tartotta a labdát, és passzolt, passzolt, passzolt. Ő már húsz éve a titkitakát játszotta. És ő volt a vezér, ehhez óriási érzéke volt.
A barcelonai olimpia a legnagyobb sportélményed?
Az egyik. De 2000-ben, az Európa-bajnokságon, a jugoszlávok ellen én voltam a meccs hőse. Az első és az utolsó gólunkat én lőttem, 4-3-ra győztünk úgy, hogy a 90. percben még a jugók vezettek 3-2-re. Akkor Mendieta értékesített egy tizenegyest, majd a 94.-ben kapásból, fordulásból a jobb sarokba vágtam egy beadást. És ezzel jutottunk tovább, mert győznünk kellett!
Ch. Gáll András
