A találkozó második félidejére sűrítették a felek a történéseket, azonban akkor már nem késlekedtek. Fantasztikusan bekezdett ugyanis a Liverpool, Szotiriosz Kirjakosz fejesgólja révén megtörte a Blackburn ellenállását, Gerrard baloldalról beívelt szögletére a görög bekk emelkedett a legmagasabbra. 1-0 Alighogy elkezdhetett eljátszani egy esetleges győzelem gondolatával az Anfield Road közönsége, jött a hidegzuhany: két perccel később egyenlített a Blackburn, egy szerencsétlen Jamie Carragher-öngóllal. 1-1 Az egész mérkőzésen domináltak a liverpooliak, így biztos szívták volna a fogukat, ha most sem sikerül nyerniük. Hogy ez ne így legyen, arról Fernando Torres gondoskodott, aki augusztus óta első gólját szerezte, amikor Joe Cole beadását váltotta gólra az 53. percben. 2-1 Akár többgólos győzelmet is arathatott volna Roy Hodgson legénysége, ám a Blackburn portása, Paul Robinson minden tőle telhetőt megtett, így csak kis különbségű vereséget szenvedtek a Mersey-partiaktól, akik továbbra is kieső helyen állnak a Premier League-ben.
Liverpool – Blackburn Rovers 2-1 (0-0)
Gól: Kirjakosz 48', Torres 53' ill. Carragher 50' (öngól)
A fordulóban egyértelműen a hétvége rangadóját rendezték a City of Manchester Stadiumban, ahol a második helyezett hazaiak az Arsenalt látták vendégül. Nem éppen álomszerűen kezdődött a találkozó a Kékek számára, ugyanis már a 4. percben váratlan esemény történt: egy remek kiugratást követően Samah indult meg a kapu felé a labdával, az ezt megakadályozni igyekező Dedrick Boyata azonban elkésett becsúszásával, utolsó emberként pedig idejekorán a kiállítás sorsára jutott. Emberelőnyüket a 20. percben tudták gólra váltani az Ágyúsok, amikor egy formás, rájuk jellemző rövid passzos kényszerítőzés után Arsavin hozta kihagyhatatlan helyzetbe Samir Nasrit, aki közvetlen közelről Joe Harttal szembenbe is talált. 0-1 A hazai védők vesszőfutása nem fejeződött be, ugyanis a 39. percben megint egy City-bekk volt a főszereplő. Vincent Kompany a tizenhatoson belül borította fel a felé tartó labdát átvenni igyekvő Cesc Fabregast, nagy szerencséjére azonban a világbajnok középpályás számára (némileg könnyen) megítélt büntetőt kifogta Joe Hart. A második félidőben mindent megpróbált a tíz emberrel küzdő City az egyenlítésért, ám erőfeszítésük nem hozott eredményt, olyannyira, hogy az Arsenalnak sikerült gólt szereznie. A 66. percben egy formás londoni támadást követően Alex Song fejezte be gyönyörűen az akciót. Fabregas indította a tizenhatosra betörő Samahot, akiről szerencsésen éppen a második hullámban érkező Alex Song elé pattant a labda, aki könyörtelenül bevágta a bal felsőbe a labdát. 0-2 A kegyelemdöfést a lefújás előtt két perccel Nicklas Bendtner adta meg, aki Samir Nasri remek passzát váltotta gólra, kialakítva ezzel a végeredményt. 0-3
Manchester City – Arsenal 0-3 (0-1)
Gól: Nasri 20', Song 66', Bendtner 88'
Kiállítva: Boyata 5'
Lakner Péter
Győzött a Liverpool, rangadót nyert az Arsenal
Az Arsenal a forduló rangadóján nyert 3-0-ra a Manchester City otthonában. Fernando Torres véget vetett góltalanságának, találatával a Liverpool nyolc mérkőzésen első győzelmét aratta, a Blackburnt győzték le 2-1-re.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!